"Ott álltunk hármasban a Világvégén, mögötte ott volt a lejtő, amely a völgybe vezet, és aztán Camden közepe. Nem volt meredek, de ha átlököm, csak úgy véletlenül, feltűnés nélkül, a térdmagas védőkorláton, aligha ússza meg karcolásokkal. A Pretenders után rögtön jött a Simple Minds, aminek örültem, mert nem tudtam volna ott állni, ha nem szól a zene. A bulik tökéletes terepet nyújtanak a veszekedésekhez, de nem ez. Kész, vesztettem. Valószínűleg már régen elveszítettem Őt, lehet, hogy azon az utolsó New York-i éjszakán. Valaki homályos sárga lámpákat csavart fel, és ezek világították meg Mitchell arcát, amitől nyúlosnak, szétázottnak tűnt. Elhagyott. A jelenet, ahogy ott állunk, túlságosan valóságos és túlságosan értelmetlen volt. Elballagtam."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.