Kobunko 2012.04.19. 15:50

Távolból

...írok kedvesem, énekelhetném, ha lenne kedvesem, és akarná, hogy énekeljek :) Meg Veszprém nem is nagy távolság, de legalább ezáltal megszületett a blog első külsős posztja. Tegnap egy 30Y koncertre érkeztem, amiről kissé felemás érzéssel távoztam. A márciusi koncertjük betegség miatt elmaradt, és hát respekt nekik, hogy hétköznapi, soron kívüli koncerttel igyekeztek pótolni a kihagyást, de az a helyzet, hogy kicsit még rápihenhettek volna a dologra, ugyanis nem a legjobb formában voltak a fiúk, és a setlist se volt valami égbekiáltó, pedig én - talán joggal - bíztam benne, hogy a szokatlan időpont miatt különlegesebb koncert lesz a kissé csökkent létszámú közönségnek. Apropó, közönség, ez az első 30Y koncertem, amin egy deka folt nem esett rajtam, ennyire szellősen még sosem álltam a második-harmadik sorban... No de, hogy a jót is kiemeljük, egy élő best of volt az előadás, szokás szerint pazar szólókkal, Ádi 8 húros bass gitárjától leesett az állam, és meg kell hagyni, hogy az önmagukhoz képest magasra felállított mércétől függetlenül ez még mindig az egyik legélvezetesebb koncertprogram kis hazánkban, és még ez a tegnapi koncert is messze előzi a többi banda programját. És persze nagy köszönet a grátisz kitűzőért!

Amiről pedig még idő hiányában nem írtam, az az igazán különleges kedd délután-este volt. Volt szerencsém részt venni egy József Attila-előadáson, ami már önmagában nagyon élvezetes volt, és számos új dologra világított rá nagy költőnkkel kapcsolatban - igen hamar el is szállt az előadásra szánt egy óra. Utána viszont, ha lehet, megkoronázta az egészet a személyes beszélgetés Agárdi Péter tanár úrral. Egy magamfajta szeleburdi fiatalnak végtelenül megtisztelő már az is, hogy egy ilyen művelt, tapasztalt és karizmatikus ember élményeit hallgathatja, hát még hogy mi, fiatalok is meghallgattatunk, és egy igazán jót beszélgethettünk kötetlenül, bármiről - felejthetetlen este volt, és nagyon várom a következő epizódot, biztos vagyok benne, hogy órákon keresztül tudnám hallgatni még a hasonló történeteket és elemzéseket, gondolatokat!

A bejegyzés trackback címe:

https://elejtett.blog.hu/api/trackback/id/tr974461268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása