Kobunko 2012.05.26. 16:02

Fáká!

Szereztem egy új járművet, bár ezzel nem lehet közlekedni, úgy hívják, szopóroller. Legalábbis ez jellemzi az elmúlt munkahetem. És szerintem még lesz szarabb is, de legalább megtudtam, hogy azért is én vagyok a hibás, ha szemét alja módon minden nap túlórázom. Hát ezzel a számmal tudok reagálni a dologra :)

A húzós hét után kezdődik a húzós hétvége, ha minden jól megy, igen sűrű két nap elé nézek, és remélem az is lesz, ez az édes teher, ez nem kiállt pihenésért. Arra most nem linkelek semmit, úgysem nagy titok, mi lesz a program :)

Viszont sajnos a sok melótól kimaradok mindenből, azt se tudom, eladtuk-e már az országot az IMF-nek, vagy Dopeman-e már az igazi köztársasági elnök, úgyhogy majd értesítsetek, ha valami fontos történik. Ja igen, egy történt, csak nem írtam róla kedden (meg csütörtökön) fáradtan. A jóindulattal is közepes magyar induló sikeresen bejutott az Euróviziós Dalverseny döntőjébe. Szép eredmény, na, és szerintem cseppet sem kisebbít az érdemein az, hogy az idei felhozatal a szokásosnál is gyengébb, mivel az összes erős produkció a keddi versenynapra került. És szokás szerint voltak elképesztő idiótaságok, és szokás szerint be is jutottak (Jó, a montenegrói Bëlga nem került be, de valljuk meg, ezt ők sem gondolhatták komolyan). Ugyan a továbbjutás megerősítette az MTV vezetőségét, hogy jövőre is gagyiválogató legyen az előszűrő, én továbbra is tartom, csak úgy próbaképp, meg kellene próbálni egy Soerii & Poolek-et vagy Yellow Spots-ot elküldeni, én frenetikus élményre számítok tőlük. A döntőt sajnos nem látom (esetleg felvételről, de szerintem úgy se), a középmezőny borítékolható számunkra, és itt is marad minden a régiben.

A bejegyzés trackback címe:

https://elejtett.blog.hu/api/trackback/id/tr524547711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása