"A bot, a kő az csonttörő, de a szavak sosem bántanak..."

Wow. Szögezzük le az elején, a Harcosok klubjával, és főleg a Cigányúttal két olyan művel indított nálam Palahniuk, hogy az egyértelmű, ennél jobb könyvet már nem fogok olvasni tőle, de lehet mástól sem. Ettől függetlenül a helyzet az, hogy nem tud hibázni, és ez az Altató befejeztével is kiderült számomra.

A történet... fontos ez egy Palahniuk-műnél? Nem igazán, bár a szokásosnál itt kicsit több az esemény, de a fő erőssége ugyanúgy a belső lelki harcok és ideológiák ábrázolása, az útkeresés. Ez egy road-regény, ahogy a fülszövegen írják. A főszereplő, Carl Streator, a megkeseredett újságíró, Helen Hoover Boyle, a titokzatos ingatlanközvetítő, segítője, a neohippi Mona, és barátja, Osztriga, aki az embereket is feláldozná a Föld védelméért. És egy altatódal egy gyermekkönyvből, amelyet felolvasva bárkit, nyom nélkül megölhetünk. Carl rájön, hogy ez a versike okozza a bölcsőhalált, és végigutazza Amerikát, hogy elpusztítsa a könyv összes példányát. Társai azonban nem csak ezért utaznak, eközben a könyv eredetijét keresik, egy varázskönyvet, amely segítségével akár az egész világ felett uralkodni lehet. Eddig az elnagyolt történet, a lényeg úgysem ez, hanem Carl vívódása a hatalomról, az élet céljairól, a boldogságról, az igazságról. És persze mindezek mellett, ami a legjobb Palahniuk könyveiben: falhoz vágó, ütős, komoly gondolatok a semmiből, amin minduntalan meg kell állni egy percre, hogy megemésszük. Ezekből szerencsére az Altatóban sincs hiány, bár annyi pofátlanul jó idézet nincs benne, nem is lehet még egyszer, mint az említett überetalon Cigányútban, de más írók, azt hiszem, ennek a mennyiségnek a töredékéért is a fél kezüket adnák. Ahogy pedig Carl és a kompánia vadászik egy könyv több példányára, nekem is vadásznom kell az ő többi könyvére, mert ez már addikció lesz lassan. Ezek a Palahniuk-függők. Ezek az átlagfóbiások.

"Altatódalnak hívják. Egyes ősi kultúrákban ezt énekelték a gyerekeknek éhezés és aszály idején, vagy amikor a föld nem bírta eltartani a törzset. Ezt énekelték a sebesült harcosoknak, az öregeknek, a haldoklóknak. Arra használták, hogy véget vessenek a szenvedéseiknek és a gyötrelmeiknek.
Ez egy altatódal."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.