Hála a modern kornak, és a stream létrejöttének, hétfőn este eljött a pillanat, amire általánosságban 2009 szeptembere óta, konkrétan pedig nagyjából év eleje óta várok. 24-én végre kijött a netre (Magyarországon a Lángoló gitárokra) az új Muse album, amely fizikai formában október elsején jelenik meg (és fogja díszíteni szobámat). Lévén számomra a Muse nem pusztán a kedvenc, hanem jóformán a tökéletes zenekar, ez egy előrehozott karácsony volt, és alig vártam, hogy meghallgathassam, merre mennek a tökéletes Black Holes and Revelations, és a helyben topogó, belőlem meglehetősen vegyes érzelmeket kiváltó The Resistance után.

Nos, az albumot azóta jó párszor végighallgattam, de sem lenyelni, sem kiköpni nem tudom, és ez jó. Szögezzük le, az album is, és a hatás is. A Muse egy progresszív rock zenekar, épp ezért akkor működik jól, ha az minden albummal más, akár sokkoló is, de semmiképp sem biztonsági játszma. Már pusztán ebben más úton jár a Muse, ugyanis progresszivitás ide vagy oda, rengeteg benne az 'ezt már hallottam'-érzés a konkrét nyúlásoktól az apró tisztelgésekig. Hétfő óta agyalok rajta, vajon egy ilyen zenekar megengedheti-e ezt magának, megteheti-e, hogy rengeteg dolgot máshonnan vesz (akár a saját ötletek rovására), miközben kellőképpen újító szerepben kíván lenni. A válasz: meg. Ezek bosszantó dolgok tudnak lenni még egy rajongó (például az én) szememben is, de tény, hogy az album jó része ettől még működik, és olyat szól, amelyet még mindig csak kevesek tudnak.

A The 2nd Law-val a Muse kicsit visszakacsintott a BH&R albumra, miközben még érződik rajta a The Resistance nem túl kellemes hatása, mindamellett új irányba is csaptak, ami nem feltétlen tetszetős sok rajongónak (főleg a régi motorosoknak), de mindenképpen magában hordozza még hat album után is a lehetőségét valami óriásinak. És ezt kevés zenekar mondhatja el magáról. De a jövőbe még nem tekintek, inkább leírom az erősen szubjektív gondolataim a számokról. Az album maga számomra három részre oszlik, ebből viszont csak kettő pörfikt, de az szinte 100%-ig.

Supremacy - Nyitó számnak tökéletes, de már 10 másodperc után belefutni az első, inkább bosszantó, mint tiszteletteljes nyúlásba... A Led Zeppelin Kashmirja egyből bevág, metálosabb rajongóknak még a Rammstein Mein Herz brenntje juthat eszébe (főleg mert az is nyitó szám), szóval ez nem túl ütős kezdés. Viszont a dal már igazi Muse-zúzás, trombitával, a vonósokkal, és egy olyan gitárszólóval-vokállal, ami tökéletes aláfestés lenne egy becsapódó meteor látványához. Istenien fog szólni a dal koncerteken, erőteljes, zúzós, igazi Muse-tombolás.

Madness - Az első kislemez, és emiatt duplán az album legidegesítőbb száma, ami már egy hónapja megjelent. Egyértelműen az Undisclosed desires-re hajaz, de gyakorlatilag ez a Queen I want to break free-jének átemelése, szinte egy az egyben, még a szóló is. Amúgy is úgy szól az egész album, ahogy a Queen szólna 2012-ben, de ebben a számban egy cseppnyi eredetiség nincs, és ilyet én nem láttam még a Muse-tól, és nem is szeretnék. Feldolgozásnak egész jó is lehetne, de zászlóshajónak egyenesen botrányos.

Panic Station - Szerencsére rögtön utána itt a megabomba, az album egyik, ha nem a legjobb száma, egy őrült nagy sláger, egy tökéletes dal. Ez a szám a Supermassive Black Hole-lal egyenértékű, igazán váratlan húzás a Muse-tól, amire garantáltan ugyanúgy felkapja mindenki a fejét, annyira új, és annyira tökéletes. Ilyen "vidám" dal amúgy is ritka a Muse-tól, eszelősek a háttérzajok, pattogós dallam, elszállós szóló, hát minden itt van, amiért imádni lehet ezt a bandát, ennek a számnak kötelező elemnek kell lennie minden koncerten!

Prelude + Survival - A nagy megosztó szerepében pedig a 2012-es olimpia hivatalos dala, amely az albumra is rákerült. Kár volt. Ez a szám már kissé ki is futott (2 hónapja nyilvános), és kellőképpen sokat szólt ahhoz, hogy még sok rajongó is ellene legyen, pláne a csak úgy érdeklődök. Először is: ez a dal egy iszonyatosan jó Muse-szám, és kellőképpen pátoszos az olimpiához is (és bevállalósabb, jobb, mint bármelyik dal bármilyen sporteseményhez evör), azonban az album egészéhez már kicsivel több benne a giccs, mint amennyit még elbír a fülünk. Pedig én nagyon kedvelem ezt a számot, ahogy a záróünnepségen is láttuk, eszementen jól szól a színpadon (leendő zárószám is valószínűleg), oltári a gitártépés, de kilóg a koncepcióból. Vagy akkor szólt volna nagyot, ha az albummal együtt ismerjük meg, vagy ha csak a saját lábán áll meg kislemezként, mint pl. a Neutron Star Collision. Én ettől még bírom, nincs átléptetés, egy ilyen gitárzúzást vétek nem élvezni.

Eddig az album első része, a slágerbombák - ne legyen kérdéses, a Supremacy és a Panic Station is ki fog jönni kislemeznek. És tény, hogy ezek a legerősebb számok a The 2nd Law-on, fejleszedő, brutális dalok, a Muse egyik esszenciája.

Follow Me - Számomra ez a legellentmondásosabb dal az egész lemezen, gyereknek írás ide vagy oda. Nekem a Resitance jut eszembe róla, ami akár még jó is lehetne, ha új dolog lenne. Attól pedig, hogy alávágták a dubstepet, csak még rosszabb, 2012-ben szerintem ez már elég lejárt lemez, pláne egy Muse-nak. És hogy mi vele a helyzet? Az, hogy ez a szám akkor is jó, bár nem sokan fogják kedvencnek írni, de kellemes dal, és lelassít kissé az erős kezdés után.

Animals - A másik csúcspont, isteni gitárjáték, jó szöveg, az egész dalnak olyan hangulata van, amitől lúdbőrözik a hátam. Nem tudom, mennyire tekintenek Matt-ék hátra, de nekem a Bedroom Acoustic című B-side jutott eszembe, csak kicsiszolva, Muse-szintű tökéletességre fejlesztve. Érdekes lehet élőben is, én megveszek, ha nem hallhatom, és nem láthatom a gitárjátékot. A végén az ordibálás pedig - tisztára mint a gyűlölet öt perce Orwell 84-ében... alig várom, hogy megőrülhessek rá!

Explorers - Mintha minden csúcspontra jutna egy gyengébb szerzemény is, ráadásul ezt az éneket már a Shine-ban is elővették, szóval nem is nagy meglepetés. Az album leghosszabb dala, elnyújtott lassúzás, ezt bizony rövidebben is össze lehetett volna foglalni. Persze nekem amúgy sem a szívem csücske ez a tempó, de azért volt már, ami rám is hatott. Ez nem.

Big Freeze - Lényegében az album záró dala, annyira Muse-os, amennyire csak lehet, szerintem szintén egy tökéletes dal, baromira bejön a gitár, az ének, feldob a hangulata is, kár, hogy nem viszik túlzásba ezt a vonalat, mert legalább annyira jól áll nekik ez, mint a stadionrock, sőt, mintha ezekben a szólókban még az élet is több lenne. Erősen felhúzza a végére a színvonalat, nagyon jó szájízt ad a nagy egészhez.

A második, kísérletezős, belassulós résszel szerintem véget is ér az album, ez a 8 szám feszes, tartalmas, a néhány üresjárattal együtt is egy piszok jó dalfolyam, biztató jövőképpel, hogy ez a banda továbbra sem fogy ki sem az ötletekből, sem a megújulás képességéből. Jöhetnek a nem úgy nevezett, de Bonus track-ek.

Save Me - Két dalt a basszeros, Chris is írt a lemezre, ez az egyik. Én nagyon akarom szeretni a dalait, mert a leglazább arc a bandában, és ahogy a SMBH-ban is hallottuk, szuper a hangja, de... de ez a dal annyira súlytalan, annyira felesleges, hogy azt elmondani sem tudom. Egyszerűen kevés, nem csak Matthez, még egy B-oldalnak sem tapsolnék hozzá, bár ott legalább érdekesebb lenne. A Soldier's poem volt ennyire mellőzhető dal még, sajnos ez is jó számok elől fogja rabolni az időt koncerten.

Liquid State - A másik Chris-dal, ez már biztatóbb. A basszus és a dallam az Unnatural Selection-re emlékeztet, ami a The Resistance kevés értékelhető dalainak egyike, és az a zúzás még elfért volna ezen az albumon is. Sajnos azonban ebből a számból kimarad a gitárvillyogás, így pedig a jó alaptémából megint egy semmiség sül ki, és azzal, hogy egymásmellé pakolva van a Save Me-vel az album végén, kicsit olyan, mintha azt mondták volna, na jól van, pakoljuk fel a végére ezeket is, a játékidő is nő, lesz is miről írni. De az utolsó négy szám közül még így is ez a legjobb.

The 2nd Law: Unsustainable - Már a címével is a Bonus track-érzést erőlteti, ráadásul a dal... egy mezei dubstep zúzás, már egy ideje ez is a neten keringett, hogy sokkolják vele a rajongókat, engem sikerült. Páran azt magyarázták, az volt a cél, hogy a Muse megmutassa, ilyet is tud. Egyrészt én tudom, hogy a Muse bármit tud, de ez meg egy olyan dal lett inkább, amit bárki tud, és ettől tök felesleges időpazarlás az egész. Jó, a dal közepén Matt vokálja előhozza a Supremacy-ben látott világvége hangulatot, de erre kár volt pazarolni az áramot, ha már ez ellen kel ki a dal.

The 2nd Law: Isolated System - Zárószámnak szánt belassulás, csak egyrészt rohadt ismerős - nem csak a Jean-Michel Jarre-os hangzás miatt, hanem mert ilyet már csináltak a The Gallery című B-oldallal is (oda remek is volt) -, másrészt meg annak nem is a legjobb. Ahogy a Ruled by Secrecy sem volt igazán ütős, sem az egész Exogenesis-trilógia. Ha lenne rá pénzük, remek aláfestés lenne pár környezetvédelmi filmhez, sőt, még lehet én is elhallgatnám elszállós délutánokon, de az albumra kerülést, pláne az utolsó számot erős túlzásnak érzem. A kirobbanó kezdésből megint leeresztés az album vége.

Az utolsó négy szám, az a helyzet, semmit sem tesz hozzá az albumhoz, négy B-side, amit inkább idepakoltak, és bár nincs kiemelve, hogy nem része a nagy egésznek, de egyértelműen ez a helyzet, a Big Freeze-nél Matt kiszáll, vele az egész Muse-hangzás, és ki tudja, talán így akarják megmutatni, milyen középszerű banda lenne a Muse, ha kiveszne a káosz és a tehetség Matt-ből. De mi miatta (is) szeretjük a bandát, ezért felértékeljük és élvezzük az album első felét, és nem haragszunk meg a másik miatt.

Összeségében tehet a The 2nd Law jó, sőt kiemelkedő, nem ér fel ugyan az Origin-Absolution-BH&R trióig, de nem is volt feltétel egy ekkora csoda újra a The Resistance után. A Muse továbbra is egy kurvafasza banda, öröm értük rajongani, őket hallgatni, és miközben még jó ideig élvezem a dalokat, már kíváncsian várom, mivel fognak újra meglepni. Mert a dalszerzés mellett ők ebben a legprofibbak.

Szólj hozzá!

Címkék: zene

A bejegyzés trackback címe:

https://elejtett.blog.hu/api/trackback/id/tr654808899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása