Kobunko 2012.10.09. 20:34

Egy ez a tábor

A hétvégén tartották a Videoton-Ferencváros rangadót, számomra némi pikáns ízzel, azonban az élet úgy hozta, más miatt kell megemlékeznem róla, illetve valamiről, ami ennek apropóján eszembe jutott. Mellesleg nyertünk 2-1-re.

Azonban a meccsre a 80. perc környékén lecsapott egy - októberben pláne szokatlanul nagy - vihar, emiatt kissé félbeszakadt a mérkőzés, a nézők pedig természetesen menekülőre fogták, és sokan közülük nem is tértek vissza a mérkőzésre. Ennek kapcsán terjedt a Fradi különböző szurkolói közösségi oldalain a következő kép:

Szögezzük le, azért nem furcsa tőlem a reakcióm, mert nem rajongok a saját szurkolóinkért. Tény, az ország legnagyobb, és az egyik legkitartóbb tábora a mienk, de számos alkalommal került miattuk (még ha természetesen nem is mindegyik miatt) bajba a klub, azóta sem tudom megbocsátani Novák elüldözését, és amúgy nekem is volt már összetűzésem szurkolótársakkal (?), szóval eleve távol állna tőlem az ő védésük, vagy egy ilyen képért lelkendezni. Meg tegyük hozzá azt is, hogy a Vidi, ahogy a Real Madrid vagy az általam szintén kedvelt Chelsea, javarészt (állami pénzből) felpumpált klub összevásárolt játékosokkal, szóval a felirat még jogos is. Lehet ez ellen tiltakozni, de ez tény, ettől még mehet a klub szekere, a győzelmet pedig sosem kell magyarázni.

Kilyukadva a lényegre, a 80. perc környékén félbeszakad egy meccs, meglehetősen egyértelmű végkimenetellel, és a hazai tábor a vihar elől menekülve már nem is nagyon tér vissza a stadionba. Ugyan az ciki, hogy a B-közép is ennyire elmenekült egy kis esőtől, de azért ne legyenek illúzióink, a Fradi tábor mégis hova a francba ment volna haza? Vagy hova menekült volna? Még szép, hogy kint maradnak, gyakorlatilag teljes létszámban. Az elismerés jár nekik, nagyon is kijár, de azért ez az orr alá dörgölés nekem meglehetősen nagyképű, szerintem sokkal szebb és jobb demonstrációja volt a szurkolók fölényének, amikor még a félbeszakítás előtt zúgott a stadionban az "Itthon vagyunk" a vendégek táborából. Na arra tényleg nem érkezett válasz...

Mellesleg pedig eszembe jutott a kép láttán az általam már jóval jobban preferált amerikai futball, ahol a gigantikus stadionokban megdöbbentő látni, hogy a szurkolók - ha már viszonylag egyértelmű a meccs kimenetele (mindegy, kinek a javára), már a második félidő közepe táján elkezdenek hazaszállingózni, meglehetősen nagy számban. Hiába a kényelem, a csillagokban járó jegyárak és az évi maximum 11 alkalommal játszott hazai mérkőzés. Ezt egyébként sokakkal együtt én sem értem, de ha ott ez a szokás, itt talán már meg sem kell lepődni, ha ilyen esetben, pláne egy viharban kiürül a stadion. Az ottmaradottaknak maximális respect, a többieknek pedig jó pihenést.

A bejegyzés trackback címe:

https://elejtett.blog.hu/api/trackback/id/tr804829450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása