Hát megvolt, de még hogy! Mondjuk szimpla időhiány, és nem a két napos sokk utáni kóma miatt írok csak arról a földrengető, észveszejtő bődületes show-ról, amit kedd este tartottak a Papp László Budapest Sportarénában. A színpadon a Muse, amely ezzel a show-val újfent bizonyította, hogy nem csak a jelenkor rockzenéjének egyik legnagyobb bandája, de színpadi show-ban garantáltan és vita nélkül az első helyen állnak.

Két évvel a mérsékelt katarzist okozó szigetes koncertjük után frissiben, a The 2nd law megjelenése után másfél hónappal léptek fel a lángoktól öleltben, de az élmény szinte összehasonlíthatatlan, és így utólag visszatekintve egyértelműen kijelenthető, hogy nem csak a látvány számít, hiszen arra a fesztiválon sem volt panasz, hanem a show-t is a látvány alá kell tolni, és a frissesség a turné első szakaszában lévő koncerten végig érződött és átjött. Matt soha nem viselkedett még ennyire "frontemberként" és showmanként, néha szinte rá sem ismertem, annyit kommunikált a közönséggel, nem beszélve olyan, eddig a Muse-tól életidegen jelenetekről, mint a mikrofont kézben tartva éneklés (pl a Hullaballoo-n egyszer sem nyúl hozzá...), vagy a hangszermentesen előadott Undisclosed desires alatt a komplett első sorral pacsizás. Nem tudom, mi ennek a fő okozója, új szerepkör, a családalapítással járó változás, a komplexebb zene ellenére kisebb teher Matt-en, vagy az, hogy minden szempontból utol érte őt Dom és Chris is - főleg utóbbi volt még Mattnél is meglepőbb, a legjobb pillanatokra Chris mindig rátett egy lapáttal, öröm volt nézni, hogy újra mennyire élvezi a koncertezést. Akármi is az ok, ez a Muse úgy volt a régi, hogy rá sem lehetett ismerni néhány pillanatban - levetkőztek minden maradék hibát, amit rájuk lehetett sütni.

Egy kérdés persze maradt, vagyis bennem elsősorban a koncert közben merült fel a gondolat. A Muse utolsó három albuma óta teljesen jogos észrevétel a pengeélen táncolás. A rossz értelemben vett Electro-pop és a jó értelemben vett progresszív rock határán egyensúlyoznak évek óta, dalaik a giccs és a grandiózusság között dülöngélnek, és a meglepően eredeti hangzást a legpofátlanabb nyúlásokkal vegyítik - egyenesen zavarba ejtő, hogy mitől működik mégis a Muse. Erre tett rá a színpadkép, ennyi ledfal, ledpiramis, ledáradat és fénypompa jóformán bármely más együttesnek (de még a szigetes Muse-nak is) végtelenül olcsó parasztvakítás lenne, kézenfekvő filléres ötleteket tálalnak óriási látványban, és valahogy egy pillanatig sem éreztem azt, hogy bármi is felesleges show-elem lenne, sem azt, hogy a látvány elvinné a figyelmet a zenéről, de azt sem, hogy bármely másik szám kevésbé ütne mondjuk egy Fezen klub színpadán. Valamire nagyon ráéreztek a fiúk, az én tippem pedig egy olyan tehetség, amely nem feltétlen a zeneiségben rejlik - egész egyszerűen jó számokat tudnak írni, ezekhez a jó számokhoz pedig remek előadók, és ha ez megvan, minden más már csak ráadás.

Visszatérve a koncertre, extra hosszúságú volt, csaknem két órán át zúztak, 22 számmal - ilyen a legvérmesebb reményeimben sem szerepelt. Volt kikacsintás az első albumra (bár én az újabban szintén elővett Falling Down-t reméltem inkább a Sunburn helyett), nem maradtak ki a rajongói slágerek (talán a Stockholme Syndrome fért volna még el valahol szűkösen), és ami a legmeglepőbb volt, hogy az új számok mennyire bombasztikusan jól működnek! Különösen a Liquid State - Madness - Follow me hármas, mert egyik dal sem a szívem csücske az albumról, mégis azt hiszem kijelenthetem, hogy ezalatt volt a legnagyobb megőrülés részemről is - vagy a vizuál miatt, vagy mert pl. Chris sosem jött még előre ennyire szerepelni. Na meg a Panic Station-nél, amikor végre leereszkedett a fordított piramis, aminek nem csak a mozgása volt elképesztő, hanem a végén a színpadra való rácsukódása is.

Közben pedig szokásos megőrülés olyan klasszikusokra, mint a Plug in Baby, a Hysteria vagy a Supermassive Black Hole, vagy az új albumról a Supermacy és az Animals. Matt szokás szerint fel alá rohangál, a közönségnek játszik zongorán és az összes híres gitárján - kivétel az Undisclosed desires billentyűs gitárja, ez utóbbi helyett Chris kétnyakú nem is tudom minek nevezzem basszusa vitte a prímet. Leállás alig, duma más bandákhoz képest így is kevés, és az elejétől a végéig feszes program. Ha egyetlen gyenge pontot kell írnom, az talán az Explorers volt, ezen a dalon sajnos élőben sem tudtak segíteni, de minden más dupla-tripla akkorát ütött az új albumról, márpedig arról 10 számot is lenyomtak.

Ízig-vérig profi, tökéletes előadás volt ez, egy olyan bandától, ami toronymagasra tett léceket ugrik át évek óta, és amelyet most a lehető legjobb pillanatában kaphattunk el. A csillagok igen szerencsés együttállása volt ez számomra és persze a csaknem teli Arénában ott lévő, zömében így is külföldi rajongók számára. Ha lepereg előttem életem filmje, lehet, akkor is ezt a show-t fogom nézni. Csillagos tíz pont!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.