Érkezett a fa alá egy nagyon kellemes szösszenet az egyik legkiismerhetetlenebb magyar bandától, a Bëlgától. Nem is nevezném (ahogy ők sem) teljes értékű albumnak, inkább EP-nek, a lényeg, hogy decemberre egy fiktív rádióműsorral összefűzve készült egy "ünnepi" lemez, ami - minő meglepetés - az ünnepekről szól, és még milyen jól szól!

Persze a kisördög megint bujkál, hiszen a Bëlgát kevésbé kedvelő vagy értő emberek jogosan dörmöghetik, mennyire biztosra ment a banda, hiszen karácsonyi vagy szülinapi dalt készíteni meglehetősen elcsépelt, van egy biztos dátum az évben, amikor ömlik a dal (még egy Last Christmas?), aztán meg a nagy semmi, ráadásul ezzel pont decemberben kijönni...

Na de ez az összes kritikai felhang, amit némileg én is jogosnak érzek a Stég FM-mel kapcsolatban azonban az album ennél még rövidsége ellenére is sokkal többről szól! Részben azért, mert ott vették fel a fonalat, ahol a legutóbb abbahagyták (a Tavasz kollekció Gyémánt és a Farost albumja hihetetlenül jó!), ráadásképpen pedig a koncepció is tökéletesre sikeredett, nem igazán vannak töltelékszámok az albumon, ráadásul néhány téma és szöveg annyira az utcán hever, annyira meglepően ismerős, hogy szinte az a furcsa, hogy az ünnepi ebédről vagy a fizetésről nem írtak még dalt. itt pedig ez a két szám a két legerősebb az albumon, ütősek a szövegek, piszok jó a zene, és a Fizetésnap annyira, de annyira betalál, hogy csaknem az összes többi ünnepet elhomályosítja. Emellé persze szokásosan szuper a Karácsony és a Születésnap, és remek kompenzálás a Nincs karácsonyi hangulatom és az Évfordulónk van negatív szövege, bár ez utóbbi így azért nem lesz egy romantikus vacsora háttérzenéje...

Azt mondják Bëlgáék, ez az dalcsokor inkább csak egy előfutára a következő teljes értékű albumnak, és ez felülmúl minden hype-ot, mert megmutatja, hogy a legutóbbi, négy albumos dalömlés után sem fogytak ki a témából és az ötletekből, és még tíz év múltán is csúcsformában nyomják a srácok!

Szólj hozzá!

Címkék: zene

A bejegyzés trackback címe:

https://elejtett.blog.hu/api/trackback/id/tr514982447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása