Kobunko 2014.06.04. 21:45

Tom és Jerry

Napok óta kering a neten ez a tolvajkergetős sztori, tomkettel, meg néhány cimborájával, akik életre hívták az igazság önkéntes ligáját. Én itt nem szándékozom minősíteni TomCat-et, beszéljenek helyette a tettei, mondjuk eddig bezárólag. Inkább az egész helyzeten kattog az agyam, ami megint egy szürke zóna, megint nem is egyértelmű valamelyik csoportra voksolni.

Na jó, de. Az ugyan tök egyértelmű, hogy ilyen "önbíráskodó", vagy legalábbis afelé tendáló csoportok létrejötte komoly probléma, azonban az eddigi tettek alapján bizony azt lehet mondani, hogy ez a társadalom alulról jövő szerveződése olyan problémákra, amelyeket az erre hivatottak nem tudnak/akarnak kezelni. Nevezhetjük őket polgárőröknek is akár, ha ettől nyugodtabb valaki lelke, de nem feltétlen kiáltunk ordas hazugságot a Magyar Gárdával való hasonlítgatásal szemben sem. Mindez csupán nézőpont kérdése.

A tolvajkergetők - akiket én azért az eddigi munkásságuk alapján hajlok önbíráskodóknak deklarálni - ugyanis olyan problémákra reagálnak, amelyekkel a Pintér-féle két hét alatt rendet teszünk rendőrség ötödik éve (!) nem old meg. A biciklilopásokkal, kis értékű eltulajdonlásokkal ugyanis a rendőrség nem tud foglalkozni, javarészt kapacitáshiány miatt (kevés a rendőr, véletlen sem azért, mert mindenkit trafipaxozni küldenek!). És ha azt látják, hogy bizonyos bűnözői körök - elsősorban az ún. '"piti"-kategóriában - a jog kiskapuit kihasználva büntetlenül tevékenykedhetnek, akkor egy elfogadható választ adnak azzal, hogy hasonló jogi anomáliákat használnak ki, és mellesleg felvonultatnak mellé pár vaskosabb legényt. Kicsiny leképeződése ez Oroszország februári hadgyakorlatának az ukrán határ mellett. És valljuk be, együtt érzünk a sértettel, akit kitúrtak az otthonából, mert nem ő az egyetlen ebben az országban. Kulturált, azeri- és kazah-barátságtól nem sújtott országokban ugyanis nem fajul el a helyzet addig, hogy a béna kacsaként mozgó helyi rendőrség annyira nem tesz semmit, hogy valaki lényegében felbátorodhasson illegális életvitelét folytatni. Helyette pár srác ugyanazt csinálja meg, mint az a kis galeri, amelyik a vasútállomáson állít meg téged egy "van egy szál cigidre", és segít be azzal, hogy a pénzed és a telefonod már ne kelljen cipelni tovább.

Ebben a történetben két súlyos dolog van, bár mindkettő eléggé elkushad.

Vajon miért nem vagyunk hajlandóak a show helyett arról beszélni, egyáltalában véve hogyan is jutottunk el eddig a helyzetig? Hogyan is állhatott elő, hogy balhét kell kirobbantani, hogy egy évek óta húzódó ügyre végre pont kerülhessen? Miért nem lehetett megoldani ezt a helyzetet a jog - amúgy fekete-fehéren leírt - érvényesíteni? Hol volt eddig a végrehajtói hatalom? Úgy érzem, a balhé csupán egy reakció a felsorolt problémákra, de semmiképp sem azon kéne lennie a hangsúlynak, hogy mit csinált ott 30 ember múlt héten.

Másrészt miért a gázpisztolyos-arcon lövésen lovagol mindenki? És a mindenki alatt főleg azt a kurva balliberális médiát értem, amelyet én naponta többször olvasok, és ami miatt megint feszengenem kell, hogy bazmeg jobbikosnak néznek. Arról nem ír senki, hogy miért ment le 20 ember vitézkedni, mi miatt volt a jelenet, csak kiragadunk egy - amúgy védhető - momentumot, és van min csámcsogni. Nem akarok ám én úgy tenni, mintha nem kapizsgálnám a média működését, de lázárság oltári nagy ferdítés egy aspektuson lovagolni. Ha már június eleje, jó hogy nem azon pattogtak 89-ben Kínában, hogy az a fehér inges férfi közlekedési szabályt sértett, hogy az út közepén álldogált... Hogy amúgy volt ez a lövés, meg utána a balhé, az komoly dolog, amivel szintén foglalkozni kell, de még fontosabb volna, hogy az előzményekkel is törődjünk, azt boncolgassuk, és így elvegyük a lehetőségét, hogy még egyszer ilyen előforduljon.

És hogy mi ebben a legszebb? Ha netalán így történne, a tolvajkergetők elérnék eredeti, még tiszta céljukat.

A bejegyzés trackback címe:

http://elejtett.blog.hu/api/trackback/id/tr506049002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.