Kobunko 2012.12.14. 21:35

One Year

Ez is kerek, bár ehhez nincs szükség romantikus vacsorára, sem tortára, de egy éve, valahol ott a padlón álltam neki "elejteni" a gondolataimat. Visszanézve mondjuk ezen a napon, hogy hol voltam egy éve, azt kell mondanom, tényleg fura az élet, hogy most már mosolygok, és sokkal gyorsabban pillantok át rajta, mint ahogy megéltem a dolgokat, az életemben is, meg azokat is, amiket, amikről leírtam. Megvolt az esély, hogy eddigre már régen beleunok az egészbe, de végül is továbbra sem rossz dolog egy ilyen megnyilvánulási forma, mindent nem adhatok Zuckerbergnek sem. De az tény, munkanélküliként például több ideje van az embernek bármiről is írni. Meg aztán, sok esetben bele is fáradok ugyanannak a szajkózásába, mert írhatnék most is arról a nevetséges hepciáskodásról, amit a diákok tüntetés címén művelnek Budapesten, vagy akár a tandíjról, vagy a "cigánybűnözésről", elnevezéséről, mert egy posztról is lenne kedvem leírni a gondolataim. Ez is az életem egy szelete, időt erre is hagyok, és ha már belekezdtem, folytatom tovább a második évben is.

Szólj hozzá!

Címkék: élet

Kobunko 2012.12.06. 19:28

Let it snow

Szeretném, ha Puskás, a gulyás, a Túró Rudi vagy a pálinka mellett hungarikum lenne az a tipikusan magyar helyzet, hogy 2 centi hó leesése esetén azonnal úgy bénul meg a közlekedés, ahogy a legvadabb szurdokokban évszázados hóvihar alatt sem. Ma például, bár tényleg szépen és gyorsan zuttyant le az a lepel 5 óra előtt, mégsem indokolta semmi, hogy a 20 perces hazaút egy órára nyúljon... Normális országban (normális utakon és normális közlekedőkkel) ez nem jelent nagyobb kihívást egy átlagos esős délutánnál, itt azonban kész kaland az út, a Volán és a MÁV (aminek öt ellensége a négy évszak és az utasok) pedig indokoltnak érzi a késést, hiszen, ahogy a klasszikus tartja, a télre felkészültek, de hóra nem számítottak. És szerte az országban ez zajlik, a Híradóban pedig akkora dráma megy, mintha egy országos méretű vörösiszap-katasztrófa lett volna. Hát szóval ilyen szerintem más országban nincs, de hazafele, a buszra várva és buszon ülve azon gondolkoztam, hogy a havat sosem látott Egyenlítői Guineában is kisebb fennakadást okozna ez a fehér égből hulló átok. Remélem holnap már munkába sem jutok el...

1 komment

Címkék: élet

Most csak egy egészen röpke gondolat jutott eszembe az új plagizálási ügyhöz kapcsolódóan, amiről meglehetősen változó a megítélésem. Vagyis ez elítélendő, persze, ez nem dilemma tárgya. Csak egyrészt jó dolog, hogy az újságírók (vagyis inkább a hvg.hu) így ráfeküdtek a plágiumokra, és szép lassan tárgyi és objektív bizonyítékok is lesznek, hogy micsoda senkiházi hazug tolvaj csalók vezetik az országot, másrészt meg elég erőltetettnek tartom mind azt, hogy mindig csak erre merevedik bal oldalon a bré, mind azt, hogy nem tudnak mit kezdeni olyan égbekiáltó disznóságokkal, mint a manyup pénzek lenyúlása vagy a Simicska-birodalom gyarapodása. Meg oké, hogy kreálni kell egy "elkúrtuk"-szintű jolly joker-t, amit aztán rá lehet sütni a teljes bagázsra, csak éppen ezzel lealacsonyodik a komplett bal oldali média és értelmiségi kör arra a mocsári disznó szintre, ahol jelenleg is élvezettel dagonyázik a Hír Tv és a Magyar Nemzet, és amitől én azt gondoltam (eddig), hogy deklaráltan mást akarnak tenni, mint az egybites hígfos mantrázása. Ahogy mostanában bele-belelapozok a hvg-be, hát nem tudom...


Na de a gondolat nem is elsősorban az ügy, hanem a Véleményvezér egy mondata kapcsán jutott eszembe, amely így szól:

"A Schmitt-ügynek köszönhetően viszont egy alapvetés legalább már kimondásra került: az a politikus, aki szó és vessző szerint másol, már Magyarországon is plagizátornak számít. (Mezei diákokra és doktoranduszokra természetesen teljesen más, sokkal szigorúbb szabályok vonatkoznak.)"

Értem én, hogy a jogos sértődöttség beszél a szerzőből, de ez a zárójeles mondat túllő a célon, mert azt a hiú ábrándot feltételezi, hogy csak a Schmitt- és Semjén-félék plagizálnak, "mezei diákok és doktoranduszok" nem. Pedig nekem nincsenek illúzióim, leginkább azért, mert százalékos alapon sem minden plagizálóból lesz aztán köztársasági elnök vagy általános miniszterelnök helyettes, és gyanítom, ez nem is felvételi követelmény a későbbi pozícióban. Az, hogy a magyar politikában a legfelsőbb vezetés szintjéig terjed a plagizálók köre, leginkább azt a gondolatot erősíti, hogy annyira általános a plagizálás, annyira nem kell tartani a lebukástól, hogy az a mezei diákok közt is gyakori megoldás. Csak éppen Gipsz Jakab kulturális antropológián végzett diák diplomáját a kutya nem szedi elő, és veti alá tüzetes vizsgálatnak, pedig meglepő eredmények születnének egy találomra kiválasztott főiskola találomra kiválasztott évének találomra kiválasztott 30 diplomamunkája  alapján is. Ez a helyzet, ezt minden, felsőfokú intézményt valaha is látott ember tudja, ez a jelenség "elméletileg" ugyanazok számára meglepő csak, akik szerint Gyurcsány kivételével a politikusok nem hazudnak.


Hozzáteszem, az, hogy ez a plágium-dolog meg csak a Fidesz vezetését érinti, nem csak a hvg.hu hatékony munkájának köszönhető, hanem annak is, hogy egy ilyen egyszemélyes irányítású pártban a vezető leginkább lojális alapon vesz maga köré embereket, akikről nem biztosan feltételezhető egy minden szempontból támadhatatlan szakmai munka megalkotása. Biztos van ilyen is, miért ne lenne, de az Orbán utáni (akinek viszont valóban támadhatatlan diplomamunkája van, és amúgy sem feltételezem róla, hogy hülye) két legmagasabb pozícióban lévő ember kilövése mindenképp jelzi, hogy értelmileg is komolyan vehető embereket vagy a Vezér nem tűr meg maga körül, vagy ők hagyják el idejében a hajót. Mondjuk az is igaz, hogy a két legnagyobb haknimatyit fogták be, sem Schmittről, sem Semjénről nem gondolta a minimális ésszel rendelkező átlagember, hogy bármihez is ért, vagy bármire is való lenne az életben a politikán kívül. És nem véletlen az sem, hogy olyan vezéráldozatokat, mint Matolcsy vagy Lázár nem tudtak betámadni. Emiatt ellenzéki szempontból roppant látványos és tudományos szempontból némileg hasznos is ez az aknamunka, de az ország gazdasági vagy társadalmi helyzetén ez megint csak semmit sem lendít, továbbra is hempergünk a mocsokban, ahelyett, hogy inkább előre néznénk. Itt tényleg nincs új a nap alatt...

3 komment

Címkék: politika

Kobunko 2012.11.22. 20:41

aMUSEing!

Hát megvolt, de még hogy! Mondjuk szimpla időhiány, és nem a két napos sokk utáni kóma miatt írok csak arról a földrengető, észveszejtő bődületes show-ról, amit kedd este tartottak a Papp László Budapest Sportarénában. A színpadon a Muse, amely ezzel a show-val újfent bizonyította, hogy nem csak a jelenkor rockzenéjének egyik legnagyobb bandája, de színpadi show-ban garantáltan és vita nélkül az első helyen állnak.

Két évvel a mérsékelt katarzist okozó szigetes koncertjük után frissiben, a The 2nd law megjelenése után másfél hónappal léptek fel a lángoktól öleltben, de az élmény szinte összehasonlíthatatlan, és így utólag visszatekintve egyértelműen kijelenthető, hogy nem csak a látvány számít, hiszen arra a fesztiválon sem volt panasz, hanem a show-t is a látvány alá kell tolni, és a frissesség a turné első szakaszában lévő koncerten végig érződött és átjött. Matt soha nem viselkedett még ennyire "frontemberként" és showmanként, néha szinte rá sem ismertem, annyit kommunikált a közönséggel, nem beszélve olyan, eddig a Muse-tól életidegen jelenetekről, mint a mikrofont kézben tartva éneklés (pl a Hullaballoo-n egyszer sem nyúl hozzá...), vagy a hangszermentesen előadott Undisclosed desires alatt a komplett első sorral pacsizás. Nem tudom, mi ennek a fő okozója, új szerepkör, a családalapítással járó változás, a komplexebb zene ellenére kisebb teher Matt-en, vagy az, hogy minden szempontból utol érte őt Dom és Chris is - főleg utóbbi volt még Mattnél is meglepőbb, a legjobb pillanatokra Chris mindig rátett egy lapáttal, öröm volt nézni, hogy újra mennyire élvezi a koncertezést. Akármi is az ok, ez a Muse úgy volt a régi, hogy rá sem lehetett ismerni néhány pillanatban - levetkőztek minden maradék hibát, amit rájuk lehetett sütni.

Egy kérdés persze maradt, vagyis bennem elsősorban a koncert közben merült fel a gondolat. A Muse utolsó három albuma óta teljesen jogos észrevétel a pengeélen táncolás. A rossz értelemben vett Electro-pop és a jó értelemben vett progresszív rock határán egyensúlyoznak évek óta, dalaik a giccs és a grandiózusság között dülöngélnek, és a meglepően eredeti hangzást a legpofátlanabb nyúlásokkal vegyítik - egyenesen zavarba ejtő, hogy mitől működik mégis a Muse. Erre tett rá a színpadkép, ennyi ledfal, ledpiramis, ledáradat és fénypompa jóformán bármely más együttesnek (de még a szigetes Muse-nak is) végtelenül olcsó parasztvakítás lenne, kézenfekvő filléres ötleteket tálalnak óriási látványban, és valahogy egy pillanatig sem éreztem azt, hogy bármi is felesleges show-elem lenne, sem azt, hogy a látvány elvinné a figyelmet a zenéről, de azt sem, hogy bármely másik szám kevésbé ütne mondjuk egy Fezen klub színpadán. Valamire nagyon ráéreztek a fiúk, az én tippem pedig egy olyan tehetség, amely nem feltétlen a zeneiségben rejlik - egész egyszerűen jó számokat tudnak írni, ezekhez a jó számokhoz pedig remek előadók, és ha ez megvan, minden más már csak ráadás.

Visszatérve a koncertre, extra hosszúságú volt, csaknem két órán át zúztak, 22 számmal - ilyen a legvérmesebb reményeimben sem szerepelt. Volt kikacsintás az első albumra (bár én az újabban szintén elővett Falling Down-t reméltem inkább a Sunburn helyett), nem maradtak ki a rajongói slágerek (talán a Stockholme Syndrome fért volna még el valahol szűkösen), és ami a legmeglepőbb volt, hogy az új számok mennyire bombasztikusan jól működnek! Különösen a Liquid State - Madness - Follow me hármas, mert egyik dal sem a szívem csücske az albumról, mégis azt hiszem kijelenthetem, hogy ezalatt volt a legnagyobb megőrülés részemről is - vagy a vizuál miatt, vagy mert pl. Chris sosem jött még előre ennyire szerepelni. Na meg a Panic Station-nél, amikor végre leereszkedett a fordított piramis, aminek nem csak a mozgása volt elképesztő, hanem a végén a színpadra való rácsukódása is.

Közben pedig szokásos megőrülés olyan klasszikusokra, mint a Plug in Baby, a Hysteria vagy a Supermassive Black Hole, vagy az új albumról a Supermacy és az Animals. Matt szokás szerint fel alá rohangál, a közönségnek játszik zongorán és az összes híres gitárján - kivétel az Undisclosed desires billentyűs gitárja, ez utóbbi helyett Chris kétnyakú nem is tudom minek nevezzem basszusa vitte a prímet. Leállás alig, duma más bandákhoz képest így is kevés, és az elejétől a végéig feszes program. Ha egyetlen gyenge pontot kell írnom, az talán az Explorers volt, ezen a dalon sajnos élőben sem tudtak segíteni, de minden más dupla-tripla akkorát ütött az új albumról, márpedig arról 10 számot is lenyomtak.

Ízig-vérig profi, tökéletes előadás volt ez, egy olyan bandától, ami toronymagasra tett léceket ugrik át évek óta, és amelyet most a lehető legjobb pillanatában kaphattunk el. A csillagok igen szerencsés együttállása volt ez számomra és persze a csaknem teli Arénában ott lévő, zömében így is külföldi rajongók számára. Ha lepereg előttem életem filmje, lehet, akkor is ezt a show-t fogom nézni. Csillagos tíz pont!

Szólj hozzá!

Címkék: zene

Kobunko 2012.11.19. 19:41

Tomorrow

Fura az élet, hogy néha mennyire meg tudja kavarni az állóvizet, a hullámhegy magasabb pontjáról pedig egészen szélesedő mosollyal lehet visszanézni arra a mélyebb pontra, amiről pontosan tudom, hogy még sokszor várni fog rám. De addig ha egy üzlet beindul... most úgy alakult, hogy valahogy minden a helyén van, és jól esik hátradőlve élvezni a pillanatot, hogy van magánélet, van normális munka, amiből talán normális pénz is lehet, és egyáltalán megnyugtató benne lenni az életnek abban a bizonyos lassú, langymeleg, kellemes sodrásában, akármeddig is tart. És mindennek a tetejébe valami elképzelhetetlenül szerencsés csillagegyüttállás miatt holnap az abszolúte friss, szinte forró albumával érkezik Magyarországra a kedvenc bandám, és én teljesen lázban égve várom a pillanatot, amikor meglátom őket a brutálisan elképesztő színpadon, hogy egy szűk két órás "eszo"-t okozzanak, hogy kicsukjak minden más gondolatot az agyamból, hogy egy kis időre szó szerint egy másik bolygóra, mit másik bolygóra, egy másik univerzumba kerüljek. 24 óra múlva engem is beszippant a szupermasszív fekete lyuk!

Kobunko 2012.11.10. 06:30

Fakul

"Ez is csak egy nap, nem a világ vége; a kedvedet ne törje meg,
Lenyeled keresztbe, holnap vége, új nap indul, vége lesz.
Ez is csak egy nap, nem a világ vége, a kedvedet ne törje meg,
Lenyeled keresztbe, éjféltől meg új nap indul, ennyi lesz,
Ennyi csak, mert ennyi ez!"

Kobunko 2012.11.09. 12:12

Vér-veríték

Mintha nem te lennél, úgy nézek most rád hajolva,
hogy a szívem máj lett és most az a funkciója,
hogy elválasszon egymástól jót és rosszat,
és hogy megint engem és nem téged itélt rossznak.
Szívemben egy vonat jön rajta ültél reggel
játszom én is azt, hogy játszol a szívemmel,
és hogy kalapál majd hogyha célba téved,
mert egy kisországba mindenki mind egyfelé megy.

kis ország tényleg, és nagy, nagy távolságok,
hogy vele reggelizek, és hogy vele vacsorázok.

Úgy kerültél mellém, hogy jutottunk egymásnak
eső esett közben az ablakból láttad
meg a szívet bennem, és szálltál mintha volna
még hely a szívemben, még hely a szívemben.

kis ország tényleg, és nagy, nagy távolságok,
hogy vele reggelizek, és hogy vele vacsorázok.

vér veríték van ezen a bulin,
és hogy tapizlak az tényleg csak rutin,
a szív is dolgozik és üzen a kéznek
hogy nyúlkáljon...

Nézem a Sport tv-n a magyar amerikai futball bajnokság nagydöntőjének összefoglalóját, amelyet az októberi hosszú hétvégén tartottak, és amelyre - nagy sajnálatomra - nem jutottam el, noha érdekelt volna élőben egy ilyen meccs, meg hát bármilyen amerikai foci jól jönne, mert a londoni steelers-re sem valószínű, hogy eljutok. Mindegy is, sajnos lemaradtam, és most, hogy sasolom az összefoglalót, elgondolkoztatott egy dilemma. Mondjuk ez nem nekem dilemma, de szokás felhozni, hogy az amerikai futball inkább show, mint sport. Mondjuk az, hogy sport-e, most sem kérdés előttem, csak sokkal közelebb van a sakkhoz és a közelharchoz, mint a focihoz, de ezt mégsem tudom olyan egyértelműen tudom válaszolni. Mert ez a másfél órás összefoglaló, hiába az ismert arcok (lényegében érintett a komplett sport tv-s stáb), egész egyszerűen kevésbé köti le a figyelmem, mint egy átlagos NFL-meccs, és ebben - egyben a sportág iszonyatosan nagy népszerűségében - vastagon szerepet játszik a körítés, az, amitől ezek a meccsek még dupla annyiszor élvezetesebbek, mint ha csak úgy, pár kamerával adnák a meccseket. Élőben biztos, hogy alaposan lekötne, de nekem - és pl. Amerikában a sokmillió tévénézőnek - tévében bizony nagyobb élmény a meccs amerikai módon közvetítve. Szóval a válasz, ez bizony a művelőknek kőkemény sport, a nézőknek pedig marha jó show.

Szólj hozzá!

Címkék: nfl

Kobunko 2012.10.29. 16:48

Házi állat

Egy igazán állat és mozgalmas hétvégén vagyok túl, pihenésről még csak szó sem lehetett, pláne, hogy szombaton is munka volt. Miközben úgy tűnik, munkaügyi és magánéletben is alakulnak a dolgok, az ünneplésre szánt péntek este tökéletesen passzolt ehhez a meglehetősen vegyes érzésű, felkavart időszakhoz. Történt, hogy a 30Y koncertjét ismét egy szombati munkanap követte (nem először pályafutásom során :S), ez persze véletlenül sem tántoríthatott el az ország egyik legjobb bandájának a bulijától. De persze a hülye időpont, meg a csillagok állása hozta a formát: miközben a fiúk életem egyik legjobb koncertjét nyomták a színpadon (tényleg, abszolút top3-as 30Y-koncert volt, pedig nem ma kezdtem az ipart), a közönség abszolút top utolsó 3-as volt. Olyat ugyanis még nem csesztem, hogy a Respektre vagy a Mentés máskéntra nincs pogózás, márpedig itt ez történt, az a három ember is hamar megunta a passzív tömeget látva. Nem tudom, a fiúk mit éreztek ebből a színpadon, de a tömeg legelején se volt szinte semmi ugrabugra, és a már szinte hiányolt tini vadállatok helyett párokban érkezett puhányokkal töltődtek fel az első sorok. Az pedig egyszerűen botrányos és elképesztő, hogy az egyetlen bodysurfingelő srác alól pár emberrel arrébb egész egyszerűen kiálltak, és akkorát zúgott a gyerek, hogy beleremegett a dobszerkó is... szóval ennyire prosztó, halvérű közönséget még Bécsben se láttam, pedig arra fele sem tudják, milyen egy jó buli.

No mindegy is, az előadás akkora volt, hogy mindezek ellenére is hüledezve tértem haza jól megérdemelt nyúlfarknyi pihenésemre, hogy hajnalban termelhessem a GDP-t - és elcsesszem a hangulatot. Mivel a szórakozóhely környékén dolgozom, hamar visszatértem a helyszínre, de reggel fél6kor egy vasúti felüljárón fekvő (szerencsére letakart) holttest látványára indítani egy szombatot, nos, az még a CSI-ban sem túl menő, pláne nekem. Épp két hete beszéltük, hogy a vezetékek elleni állítólagos védőrács csak megkönnyítené a felmászást, ha van rá szándék, és úgy néz ki, volt. Nem tudom, mi visz rá egy 22 éves srácot az öngyilkosságra, vagy az ilyen határozott hülyeségre, de elég sok embert sikerült elborzasztania vele (lévén az az egyetlen út sokunk munkahelyére...). Nem beszélve a másnapi koncert elmaradásáról, holott a szórakozóhely ebben az esetben a legkevésbé sem sáros. Poénkodhatnék, hogy haláli buli volt, de nem a részvét miatt nem teszem, inkább újfent dühít, hogy a saját ismerősei mellett annyi más embernek okoz keserű szájízt, vág tönkre egy vagy több napot, mert nem képes úrrá lenni életén, érzelmein, saját magán. Nem ez a megoldás, és neki sajnos már más sem.

Visszatérve a kellemes emlékekre, a koncert tehát állat, formában a fiúk, még mindig a topon. Bár a hangulatot nem adja vissza, álljon itt emlékül a setlist, és remélem a következő bulik után semmi sem árnyékolja be a felhőtlen örömöt.

1. Egypár
2. Felhő
3. Teremtős
4. Puhatalpú lányok
5. Rajzszöggel középre
6. Hajóra szállt
7. Ágyéktól szívig
8. Öltöztetnéd megint
9. Defender
10. Bogozd ki
11. Városember
12. Emberírtó
13. Kövér disznók
14. Dadog
15. Respekt
16. Sötét van

17. Ül és vár
18. Mentés másként
19. Csönded vagyok

Szólj hozzá!

Címkék: zene

Kobunko 2012.10.23. 01:00

10/23

Lényegében október 23-a az az ünnep, amiről én igazán nem akarok véleményt alkotni. Nekem sáros. Sáros a múlt, mert akárki akármit mond, nekem egészében máig tisztázatlan, de még véletlenül sem olyan makulátlan tiszta, mint ahogy a történelemkönyvek szeretnék láttatni. Ezzel a véleményemmel lehet, hogy egyedül vagyok, de azért még így gondolom.

Sáros a közelmúlt, mert abba, ami most van, vastagon közrejátszanak a 2006-os események, amit szintén nem sikerült tisztázni, de én legalább annyira undorodom a csürhe csinálta vandálkodástól, mint ahogy a jobb oldalon próbálják az egész botrányos estét a kormány nyakába varrni. Lehet, hogy ezzel a véleményemmel is egyedül vagyok, de az biztos, hogy ha szóba hozom, ritkán szoktak ellenérvekkel jönni.

És mocskosul sáros a jelen, ahogy az egész gusztustalan politikai elit elviszi az ünnepek minden egyenes mozzanatát. Pár éve is az volt a helyzet, hogy minden március 15. vagy október 23. a beszédekről szólt, odamondogatásokról, a múlt jelenhez és saját érdekekhez való igazításáról, de ami idén van, olyat még nem láttam. Lényegében egyetlen szó sem esett eddig 56-ról, a mai nap fő show-ja Bajnai lesz, meg persze a Békemenet, ami harmadjára is épp olyan gáz lesz, mint első alkalommal, egyszerűen emlékezés helyett a napi hígfos fog tömör koncentrációban ömleni mindenkinek a fejére, aki nem csukja be inkább a szemét/fülét, és kénytelen kelletlen, vagy szándékosan, de nem tesz magasról egy ünnepre. És ezzel a véleményemmel biztos, hogy nem vagyok egyedül.

Mivel semmilyen vonatkozásában nem szeretem, vagy tartom nagy ünnepnek október 23-át, ezért én holnap vagy munkával, vagy aktív KIkapcsolódással töltöm a napot. Nem feltétlen kellene így lennie olyan embernél, akit érdekel a történelem és a napi politika is, de sajnos most ilyen időket élünk, és nincsenek illúzióim, még így is marad egy jó darabig.


P.s.: ezúton szeretném külön hatalmas gratulációmat kifejezni az állami ünnepségek kizárólag piros színben utazó motívumának kitalálójának és jóváhagyójának. Tényleg jó, bár jobb lett volna március 15-re tartogatni, ott még ütősebb lenne egy piros szíven álló alak, ami egy piros fehér piros zászlót lenget. Kretének.

Szálloda a holdon - megvetetlen az ágy
szálloda a holdon - ha tényleg kellek, ott megtalálsz


Táncoltam asztalon, csapkodtam ajtókat,
lestem a cseleket, annyit bámultam titeket,
vertem a falakat, átkoztam magamat,
ébredtem mezőkön, lebontott híd alatt,
nem adtam hálát fűnek-fának,
nem állítom azt, hogy bármit is bántam,
éveken át a sivatagok fölött egy kifeszített kötélen jártam

Szálloda a Holdon - megvetetlen az ágy
szálloda a Holdon - ha tényleg kellek, ott megtalálsz

Mindenki bent volt, zúgott a bálterem,
csak én jártam kinn ott a kapuk előtt,
a pocsolyába köptem minden gondomat,
egy valódi vesztes, egy igazi hontalan,
és elhúztak mellettem veszettül tülkölő,
padlógáz-taposó, ablakba könyöklő,
sofőrök, meg a jószagú nők,
magukkal harcoló másokkal üvöltők.

Mert a zavaros, bánatos ébredésből,
a kételyeken, no meg a reményen át,
az éjszakai extázisba tartok,
a zarándokúton minden áldott nap,
papolhatnak, nem érdekel,
az ócska szavak az ajtóig sem jutnak el,
nem sírok a múlton, se a holnapon,
maradtam az, aki voltam, lettem aki vagyok.

Unalmas darabban játszottam az ostobát,
letagadtam, de sejtettem, merre tovább,
megléptem a hátsó lépcsőkön át,
leporoltam magamról a föld porát.

És itt fekszem elbűvölve a naplemente után
szálloda a holdon - ha tényleg kellek, ott megtalálsz

Újra meg újra, amíg tart az álom felébredek, és újra megpróbálom

Kobunko 2012.10.19. 20:11

Tanmese

A falut elönti az árvíz, a pap a templom tetején várja a segítséget. Arra megy egy csónak:
- Jöjjön atyám, kivisszük innen!
- Nem kell, köszönöm, majd Isten megment engem! - Csónak elmegy, a víz tovább emelkedik. Arra jön egy másik csónak:
- Jöjjön atyám, kivisszük innen!
- Nem kell, köszönöm, majd Isten megment engem! - Csónak elmegy, a víz tovább emelkedik. Arra jön a harmadik csónak:
- Jöjjön atyám, kivisszük innen!
- Nem kell, köszönöm, majd Isten megment engem! - Csónak elmegy, a víz emelkedik, elsodorja a papot, aki megfullad. Lelke Isten elé kerül
- Istenem! Én mindig hű szolgád voltam, soha életemben nem vétkeztem, te mégis hagytál engem megfulladni.
- Miért? Küldtem érted három csónakot is...

Kobunko 2012.10.16. 23:58

Influ

Hogy klasszikusokat idézzek két neocitran vagy acc közé:

"- Jól vagy?
- Nem vagyok jól. Kibaszott cefetül vagyok, nem jól!"

Kétségkívül kijelenthetjük, van Janics-ügy. Kicsit kezdünk átcsapni a bulvárba, és ez nem jó, de többek között nem a szövetség tartott könnyekkel fűszerezett, enyhén megrendezettnek tűnő sajtótájékoztatót a váltásról, és Janics Natasa személyisége is garantálta, hogy távozása is nagy port ver fel (nem úgy, mint például szegény Paksy Tímeáé). A döntés megszületett, itt már csak a papírozásra várunk, meg hogy elegáns vagy kevésbé elegáns módon valósul-e meg a váltás. Kicsit ketté szedném ezt az ügyet, hogy két külön véleményt írjak le.

Először is, az, hogy Janics országot vált, az ő szíve joga. Eredetileg is szerb, tulajdonképpen hazatér, és egyáltalán, ha nem, vagy kevésbé érzi itt jól magát, és vállalja a konfliktusokat (mert az biztosan lesz Szerbiában is), akkor sok sikert neki. Én különösen nem fogok könnyek hullatni, ugyanis sosem volt különösebben szimpatikus számomra. Mélységes elismerésem a teljesítményéért, eredményeiért, páratlan karrier, és magam is csodálom, milyen megalkuvást nem tűrően rendelt mindent a sport és a siker alá. Azonban nálam ez sokszor a ló másik oldalának tűnt inkább, önző és harsány viselkedésnek, miközben mellette alig hallhatóan lett hasonlóan nagy sportoló Kovács Katalin. Ez meg az én szuverén döntésem, de ettől függetlenül is úgy gondolom, aki menni akar, menjen, nem voltam oda Nagy Laci hazatéréséért sem.

És itt jön a vélemény, amit az eheti sajtótájékoztató alapján abszolút nem fog fel Janics sem: hogy országot nem úgy váltunk, mint mások klubot szoktak. Egyszer, maximum megértem, de akkor is jól meghatározható indokok (a hátország szakmai hátránya, életkörülmények, satöbbi - lásd Bodrogi Laci), én ilyenekért nem haragszom. De egy életben kétszer(adott jogi esetben háromszor) országot váltani, az nem gyere be, és nem kell tán csodálkozni sem könnyes szemekkel, hogy miért kezeli úgy a szövetség, mint egy árucikket. Mert ő saját magát áruba bocsájtotta, mert így kezeli az országváltást. Eddig sem volt szimpatikus, azt mondtam, köszönjük Natasa, és akkor viszlát, de ez a bulvárba illő értetlenkedő sajtótájékoztató bizony arra a felismerésre juttatott, ő itt szerepet játszik, előadja az ártatlan báránykánt, nekem meg sajnálnom kéne. Hát nem.

A másik, ami miatt van Janics-ügy, az a pénz. Hogy miért kér pénzt érte a szövetség, fent kifejtettem. Szerintem az igény jogos, nem túlzó kérés, mint ahogy az esetleges két éves kihagyás sem az. Nem csodálkozni kell, hogy miért gördít akadályt a szövetség az ügyben, ebben az esetben nem lehet tapsolni hozzá, hogy menj csak. Ami pedig az életjáradékát illeti, kicsit úgy érzem, van igazság mindkét tábor elgondolásában - hiszen miért fizessünk olyasvalakinek, aki szerb színekben lesz az ellenfelünk, illetve ezért a pénzért Janics valóban, nagyon keményen megdolgozott. Én egyetértek azzal, hogy ez a három olimpiai aranyérem (és a többi 38 más érem) már mindenképpen a mienk, az országé, nekünk nyerte, mi örültünk a Himnusz alatt, ezért azt gondolom, az életjáradék jár neki, de legalább ennyire jár érte a pénz nekünk is, hiszen egy potenciális bajnokot engedünk a vetélytársak keze közé. Szóval show, színpadi előadás és dráma nélkül egyszerűen, könnyen és gyorsan le lehetne ezt zavarni, (apró)pénz ide, és mindenki baromi boldogan ülhet le karácsonyozni. Mi is, hiszen számos tehetség áll sorba Janics helyére.

Natasa, neked pedig hasonlóan sok sikert és kitartást régi-új hazádban, és ha megengeded, ellenünk azért nem kívánok aranyérmeket!

Szólj hozzá!

Címkék: sport

Kobunko 2012.10.09. 20:34

Egy ez a tábor

A hétvégén tartották a Videoton-Ferencváros rangadót, számomra némi pikáns ízzel, azonban az élet úgy hozta, más miatt kell megemlékeznem róla, illetve valamiről, ami ennek apropóján eszembe jutott. Mellesleg nyertünk 2-1-re.

Azonban a meccsre a 80. perc környékén lecsapott egy - októberben pláne szokatlanul nagy - vihar, emiatt kissé félbeszakadt a mérkőzés, a nézők pedig természetesen menekülőre fogták, és sokan közülük nem is tértek vissza a mérkőzésre. Ennek kapcsán terjedt a Fradi különböző szurkolói közösségi oldalain a következő kép:

Szögezzük le, azért nem furcsa tőlem a reakcióm, mert nem rajongok a saját szurkolóinkért. Tény, az ország legnagyobb, és az egyik legkitartóbb tábora a mienk, de számos alkalommal került miattuk (még ha természetesen nem is mindegyik miatt) bajba a klub, azóta sem tudom megbocsátani Novák elüldözését, és amúgy nekem is volt már összetűzésem szurkolótársakkal (?), szóval eleve távol állna tőlem az ő védésük, vagy egy ilyen képért lelkendezni. Meg tegyük hozzá azt is, hogy a Vidi, ahogy a Real Madrid vagy az általam szintén kedvelt Chelsea, javarészt (állami pénzből) felpumpált klub összevásárolt játékosokkal, szóval a felirat még jogos is. Lehet ez ellen tiltakozni, de ez tény, ettől még mehet a klub szekere, a győzelmet pedig sosem kell magyarázni.

Kilyukadva a lényegre, a 80. perc környékén félbeszakad egy meccs, meglehetősen egyértelmű végkimenetellel, és a hazai tábor a vihar elől menekülve már nem is nagyon tér vissza a stadionba. Ugyan az ciki, hogy a B-közép is ennyire elmenekült egy kis esőtől, de azért ne legyenek illúzióink, a Fradi tábor mégis hova a francba ment volna haza? Vagy hova menekült volna? Még szép, hogy kint maradnak, gyakorlatilag teljes létszámban. Az elismerés jár nekik, nagyon is kijár, de azért ez az orr alá dörgölés nekem meglehetősen nagyképű, szerintem sokkal szebb és jobb demonstrációja volt a szurkolók fölényének, amikor még a félbeszakítás előtt zúgott a stadionban az "Itthon vagyunk" a vendégek táborából. Na arra tényleg nem érkezett válasz...

Mellesleg pedig eszembe jutott a kép láttán az általam már jóval jobban preferált amerikai futball, ahol a gigantikus stadionokban megdöbbentő látni, hogy a szurkolók - ha már viszonylag egyértelmű a meccs kimenetele (mindegy, kinek a javára), már a második félidő közepe táján elkezdenek hazaszállingózni, meglehetősen nagy számban. Hiába a kényelem, a csillagokban járó jegyárak és az évi maximum 11 alkalommal játszott hazai mérkőzés. Ezt egyébként sokakkal együtt én sem értem, de ha ott ez a szokás, itt talán már meg sem kell lepődni, ha ilyen esetben, pláne egy viharban kiürül a stadion. Az ottmaradottaknak maximális respect, a többieknek pedig jó pihenést.

Kobunko 2012.10.06. 00:09

OT

Az a baj ezekkel a nyomorult túlórákkal, plusz munkákkal, hogy csak eszi, eszi az embert, de fényt nem mutat az alagút végén, csak még több idő megy el az ember rövidke életéből, a pénztárca nem hízik, a jövő nincs közelebb, sőt homályba vész, ahogy az ember máról holnapra tengeti magát. Míg azonban pénzt később nyerhetek legalább, időt már nem...

Szólj hozzá!

Címkék: élet

Hála a modern kornak, és a stream létrejöttének, hétfőn este eljött a pillanat, amire általánosságban 2009 szeptembere óta, konkrétan pedig nagyjából év eleje óta várok. 24-én végre kijött a netre (Magyarországon a Lángoló gitárokra) az új Muse album, amely fizikai formában október elsején jelenik meg (és fogja díszíteni szobámat). Lévén számomra a Muse nem pusztán a kedvenc, hanem jóformán a tökéletes zenekar, ez egy előrehozott karácsony volt, és alig vártam, hogy meghallgathassam, merre mennek a tökéletes Black Holes and Revelations, és a helyben topogó, belőlem meglehetősen vegyes érzelmeket kiváltó The Resistance után.

Nos, az albumot azóta jó párszor végighallgattam, de sem lenyelni, sem kiköpni nem tudom, és ez jó. Szögezzük le, az album is, és a hatás is. A Muse egy progresszív rock zenekar, épp ezért akkor működik jól, ha az minden albummal más, akár sokkoló is, de semmiképp sem biztonsági játszma. Már pusztán ebben más úton jár a Muse, ugyanis progresszivitás ide vagy oda, rengeteg benne az 'ezt már hallottam'-érzés a konkrét nyúlásoktól az apró tisztelgésekig. Hétfő óta agyalok rajta, vajon egy ilyen zenekar megengedheti-e ezt magának, megteheti-e, hogy rengeteg dolgot máshonnan vesz (akár a saját ötletek rovására), miközben kellőképpen újító szerepben kíván lenni. A válasz: meg. Ezek bosszantó dolgok tudnak lenni még egy rajongó (például az én) szememben is, de tény, hogy az album jó része ettől még működik, és olyat szól, amelyet még mindig csak kevesek tudnak.

A The 2nd Law-val a Muse kicsit visszakacsintott a BH&R albumra, miközben még érződik rajta a The Resistance nem túl kellemes hatása, mindamellett új irányba is csaptak, ami nem feltétlen tetszetős sok rajongónak (főleg a régi motorosoknak), de mindenképpen magában hordozza még hat album után is a lehetőségét valami óriásinak. És ezt kevés zenekar mondhatja el magáról. De a jövőbe még nem tekintek, inkább leírom az erősen szubjektív gondolataim a számokról. Az album maga számomra három részre oszlik, ebből viszont csak kettő pörfikt, de az szinte 100%-ig.

Supremacy - Nyitó számnak tökéletes, de már 10 másodperc után belefutni az első, inkább bosszantó, mint tiszteletteljes nyúlásba... A Led Zeppelin Kashmirja egyből bevág, metálosabb rajongóknak még a Rammstein Mein Herz brenntje juthat eszébe (főleg mert az is nyitó szám), szóval ez nem túl ütős kezdés. Viszont a dal már igazi Muse-zúzás, trombitával, a vonósokkal, és egy olyan gitárszólóval-vokállal, ami tökéletes aláfestés lenne egy becsapódó meteor látványához. Istenien fog szólni a dal koncerteken, erőteljes, zúzós, igazi Muse-tombolás.

Madness - Az első kislemez, és emiatt duplán az album legidegesítőbb száma, ami már egy hónapja megjelent. Egyértelműen az Undisclosed desires-re hajaz, de gyakorlatilag ez a Queen I want to break free-jének átemelése, szinte egy az egyben, még a szóló is. Amúgy is úgy szól az egész album, ahogy a Queen szólna 2012-ben, de ebben a számban egy cseppnyi eredetiség nincs, és ilyet én nem láttam még a Muse-tól, és nem is szeretnék. Feldolgozásnak egész jó is lehetne, de zászlóshajónak egyenesen botrányos.

Panic Station - Szerencsére rögtön utána itt a megabomba, az album egyik, ha nem a legjobb száma, egy őrült nagy sláger, egy tökéletes dal. Ez a szám a Supermassive Black Hole-lal egyenértékű, igazán váratlan húzás a Muse-tól, amire garantáltan ugyanúgy felkapja mindenki a fejét, annyira új, és annyira tökéletes. Ilyen "vidám" dal amúgy is ritka a Muse-tól, eszelősek a háttérzajok, pattogós dallam, elszállós szóló, hát minden itt van, amiért imádni lehet ezt a bandát, ennek a számnak kötelező elemnek kell lennie minden koncerten!

Prelude + Survival - A nagy megosztó szerepében pedig a 2012-es olimpia hivatalos dala, amely az albumra is rákerült. Kár volt. Ez a szám már kissé ki is futott (2 hónapja nyilvános), és kellőképpen sokat szólt ahhoz, hogy még sok rajongó is ellene legyen, pláne a csak úgy érdeklődök. Először is: ez a dal egy iszonyatosan jó Muse-szám, és kellőképpen pátoszos az olimpiához is (és bevállalósabb, jobb, mint bármelyik dal bármilyen sporteseményhez evör), azonban az album egészéhez már kicsivel több benne a giccs, mint amennyit még elbír a fülünk. Pedig én nagyon kedvelem ezt a számot, ahogy a záróünnepségen is láttuk, eszementen jól szól a színpadon (leendő zárószám is valószínűleg), oltári a gitártépés, de kilóg a koncepcióból. Vagy akkor szólt volna nagyot, ha az albummal együtt ismerjük meg, vagy ha csak a saját lábán áll meg kislemezként, mint pl. a Neutron Star Collision. Én ettől még bírom, nincs átléptetés, egy ilyen gitárzúzást vétek nem élvezni.

Eddig az album első része, a slágerbombák - ne legyen kérdéses, a Supremacy és a Panic Station is ki fog jönni kislemeznek. És tény, hogy ezek a legerősebb számok a The 2nd Law-on, fejleszedő, brutális dalok, a Muse egyik esszenciája.

Follow Me - Számomra ez a legellentmondásosabb dal az egész lemezen, gyereknek írás ide vagy oda. Nekem a Resitance jut eszembe róla, ami akár még jó is lehetne, ha új dolog lenne. Attól pedig, hogy alávágták a dubstepet, csak még rosszabb, 2012-ben szerintem ez már elég lejárt lemez, pláne egy Muse-nak. És hogy mi vele a helyzet? Az, hogy ez a szám akkor is jó, bár nem sokan fogják kedvencnek írni, de kellemes dal, és lelassít kissé az erős kezdés után.

Animals - A másik csúcspont, isteni gitárjáték, jó szöveg, az egész dalnak olyan hangulata van, amitől lúdbőrözik a hátam. Nem tudom, mennyire tekintenek Matt-ék hátra, de nekem a Bedroom Acoustic című B-side jutott eszembe, csak kicsiszolva, Muse-szintű tökéletességre fejlesztve. Érdekes lehet élőben is, én megveszek, ha nem hallhatom, és nem láthatom a gitárjátékot. A végén az ordibálás pedig - tisztára mint a gyűlölet öt perce Orwell 84-ében... alig várom, hogy megőrülhessek rá!

Explorers - Mintha minden csúcspontra jutna egy gyengébb szerzemény is, ráadásul ezt az éneket már a Shine-ban is elővették, szóval nem is nagy meglepetés. Az album leghosszabb dala, elnyújtott lassúzás, ezt bizony rövidebben is össze lehetett volna foglalni. Persze nekem amúgy sem a szívem csücske ez a tempó, de azért volt már, ami rám is hatott. Ez nem.

Big Freeze - Lényegében az album záró dala, annyira Muse-os, amennyire csak lehet, szerintem szintén egy tökéletes dal, baromira bejön a gitár, az ének, feldob a hangulata is, kár, hogy nem viszik túlzásba ezt a vonalat, mert legalább annyira jól áll nekik ez, mint a stadionrock, sőt, mintha ezekben a szólókban még az élet is több lenne. Erősen felhúzza a végére a színvonalat, nagyon jó szájízt ad a nagy egészhez.

A második, kísérletezős, belassulós résszel szerintem véget is ér az album, ez a 8 szám feszes, tartalmas, a néhány üresjárattal együtt is egy piszok jó dalfolyam, biztató jövőképpel, hogy ez a banda továbbra sem fogy ki sem az ötletekből, sem a megújulás képességéből. Jöhetnek a nem úgy nevezett, de Bonus track-ek.

Save Me - Két dalt a basszeros, Chris is írt a lemezre, ez az egyik. Én nagyon akarom szeretni a dalait, mert a leglazább arc a bandában, és ahogy a SMBH-ban is hallottuk, szuper a hangja, de... de ez a dal annyira súlytalan, annyira felesleges, hogy azt elmondani sem tudom. Egyszerűen kevés, nem csak Matthez, még egy B-oldalnak sem tapsolnék hozzá, bár ott legalább érdekesebb lenne. A Soldier's poem volt ennyire mellőzhető dal még, sajnos ez is jó számok elől fogja rabolni az időt koncerten.

Liquid State - A másik Chris-dal, ez már biztatóbb. A basszus és a dallam az Unnatural Selection-re emlékeztet, ami a The Resistance kevés értékelhető dalainak egyike, és az a zúzás még elfért volna ezen az albumon is. Sajnos azonban ebből a számból kimarad a gitárvillyogás, így pedig a jó alaptémából megint egy semmiség sül ki, és azzal, hogy egymásmellé pakolva van a Save Me-vel az album végén, kicsit olyan, mintha azt mondták volna, na jól van, pakoljuk fel a végére ezeket is, a játékidő is nő, lesz is miről írni. De az utolsó négy szám közül még így is ez a legjobb.

The 2nd Law: Unsustainable - Már a címével is a Bonus track-érzést erőlteti, ráadásul a dal... egy mezei dubstep zúzás, már egy ideje ez is a neten keringett, hogy sokkolják vele a rajongókat, engem sikerült. Páran azt magyarázták, az volt a cél, hogy a Muse megmutassa, ilyet is tud. Egyrészt én tudom, hogy a Muse bármit tud, de ez meg egy olyan dal lett inkább, amit bárki tud, és ettől tök felesleges időpazarlás az egész. Jó, a dal közepén Matt vokálja előhozza a Supremacy-ben látott világvége hangulatot, de erre kár volt pazarolni az áramot, ha már ez ellen kel ki a dal.

The 2nd Law: Isolated System - Zárószámnak szánt belassulás, csak egyrészt rohadt ismerős - nem csak a Jean-Michel Jarre-os hangzás miatt, hanem mert ilyet már csináltak a The Gallery című B-oldallal is (oda remek is volt) -, másrészt meg annak nem is a legjobb. Ahogy a Ruled by Secrecy sem volt igazán ütős, sem az egész Exogenesis-trilógia. Ha lenne rá pénzük, remek aláfestés lenne pár környezetvédelmi filmhez, sőt, még lehet én is elhallgatnám elszállós délutánokon, de az albumra kerülést, pláne az utolsó számot erős túlzásnak érzem. A kirobbanó kezdésből megint leeresztés az album vége.

Az utolsó négy szám, az a helyzet, semmit sem tesz hozzá az albumhoz, négy B-side, amit inkább idepakoltak, és bár nincs kiemelve, hogy nem része a nagy egésznek, de egyértelműen ez a helyzet, a Big Freeze-nél Matt kiszáll, vele az egész Muse-hangzás, és ki tudja, talán így akarják megmutatni, milyen középszerű banda lenne a Muse, ha kiveszne a káosz és a tehetség Matt-ből. De mi miatta (is) szeretjük a bandát, ezért felértékeljük és élvezzük az album első felét, és nem haragszunk meg a másik miatt.

Összeségében tehet a The 2nd Law jó, sőt kiemelkedő, nem ér fel ugyan az Origin-Absolution-BH&R trióig, de nem is volt feltétel egy ekkora csoda újra a The Resistance után. A Muse továbbra is egy kurvafasza banda, öröm értük rajongani, őket hallgatni, és miközben még jó ideig élvezem a dalokat, már kíváncsian várom, mivel fognak újra meglepni. Mert a dalszerzés mellett ők ebben a legprofibbak.

Szólj hozzá!

Címkék: zene

Kobunko 2012.09.24. 21:00

Jobb szél

A sors pedig úgy hozta, hogy a hétvégén olyan koncerten voltam, amire nem feltétlen akartam eljutni, de ha már ott voltam, hát elmondom a gondolataim. Egy P. Mobil koncert volt a környéken, két - amúgy egész jó - előzenekarral, aztán jött a show. Ami az első, és lényegében a legfontosabb konklúzió, egyáltalán nem volt vészes a produkció. Én legalábbis minden szempontból rosszabbat vártam, de zeneileg sem volt kivetni való benne - eltekintve attól, hogy kissé lejárt a szavatossága a daloknak, de ezt nevezhetjük klasszikusnak is -, és az előadás sem hemzsegett a szélsőjobbos utalásoktól. Na persze nem lehetett kihagyni, tekintve, hogy az ország egyik leghíresebb bajusza is a színpadon volt, és egy megoldhatatlan dilemma elé állított engem. Miközben Schuster Lóri maga a P. Mobil, tagadhatatlanul a magyar rock zene egyik ikonikus alakja, addig nekem meglehetősen feleslegesnek tűnt a színpadon, az előadás alatt, kicsit úgy tűnt, mintha pontosan azért lenne a színpadon, mert ő Schuster Lóri, maga a P. Mobil. Persze a Zöld a bíbor és a fekete, vagy Kétforintos dal akkor is jól szól, ha ott van a színpadon, ha nem, és kifejezetten megható volt és tetszett az Én vagyok az, aki nem jó kezdetű népdal két akusztikus gitáron. Szóval érdekesnek érdekes volt, élvezhetőnek élvezhető is, de igazából kihagyható program, és az idegszálakat is megkíméli. Meg a pénztárcát, mert egy ilyen program csak néhány unicum és sör társaságában élvezhető...

Vasárnap hosszú idő után újra Csík Zenekar koncerten vehettem részt, és már nagyon, nagyon rám fért. Volt idő, mikor havi rendszerességgel volt szerencsém hozzájuk, most meg azt vettem észre, hogy tavaly augusztusban láthattam őket utoljára, akkor is elég messziről. Azóta túl vannak egy csodálatos Lélekképek-albumon és egy szigetes "megakoncerten". Ennek a kettőnek élvezhettem most a gyümölcsét például A széki hobo vagy a Kuglidal formájában, meg persze szokásos klasszikusok is helyet kaptak a kissé kurta, ám annál töményebb előadáson. Persze ezzel jártak nagy hiányzók is, de minden gyönyörű feldolgozást nem lehet bezsúfolni egy másfél órás koncertbe, és hát így is hallhattam Presser Te majd kézenfogsz és hazavetsz című dalát, ami talán az egyik legjobban sikerült feldolgozásuk mind közül, pedig abban még nem nagyon hibáztak. És egyáltalán, valahogy sosem, sehogy sem hibáznak, minden fellépésük annyira természetesen jól működik, annyira mentes minden manírtól, annyira élvezet látni és hallgatni őket, a játékukat, hogy a koncertjeikre járni generációkat és stílusokat összefogóan élvezetes, és ahogy az arcokon végigtekintettem, ezt más is érzi, más is tudja. És ez így van jól, az, hogy a Csík Zenekarra ennyire rátalált a közönség, visszaadja az ember hitét abban, hogy valami a rendjén, jól is működik ebben a magyar zenei világban. Nem kell ajánlgatnom, ezt azt hiszem, mindenki tudja, aki csak egy fellépésükön volt, és még sok fellépésükön lesz.

Kobunko 2012.09.12. 16:41

Sláger

Meg kell ragadni az olyan lehetőséget is, amikor kerek perec ki kell jelentenem, hogy a saját magam által felállított elvárásnak sem felelek meg, ez pedig most egy ilyen helyzet.

Én ugyanis úgy gondolom, az ember, ha sok mindenhez hozzá szeretne szólni, legyen tájékozott, fogadja el, hogy a világ érdeklődése nem korlátozódik a saját kedvenceire, és bár kedvelnie nem kell, ismerjen olyan, akár népszerű, akár alternatív dolgokat is, amelyek tetszőleges ismerősi körben felmerülhetnek. Csak úgy brahiból. Ezért aztán nem szoktam elítélni, és a "nem nézek tévét/hallgatok rádiót" szöveggel jönni semmilyen mainstream dologra, legfeljebb megjegyzem, tudom miről szól a Lost, csak éppen nem érdekel annyira, hogy nézzem, az MDNA pedig kevés ahhoz, hogy sűrűn hallgassam. És akkor belefutottam a Quart cikkjébe az idei nyár slágeréről.

Azt ugyanis nem tudom eldönteni, hogy gáz-e az, hogy a listán szereplő 15 dal közül négyet ismerek, ebből egy az, amit szeretek is (Gotye), egy, aminek az eredetije tetszik, a nevezett verzió ocsmány (Lykke Li), és kettő, amit csak a foci EB révén hallottam a reklámokból (címről fel nem ismertem). Ezen felül van még három együttes/előadó, akikről legalább tudom, kicsodák. És ennyi.

Oké, hogy nálam a Rádió 1 soha a büdös életbe nem megy (nem a zene, az ismétlés miatt), és szívem szerint azt tényleg betiltanám, de egy sláger attól sláger, hogy az ember itt vagy ott de minduntalan belefut, nem? Most akkor vagy én járok irtó tré helyekre, vagy kezdek megsüketülni, de buszok/strandok/üzletek hangszóróiból sem hallottam egyiket sem, de még foszlányok se nagyon vannak, márpedig egy sláger, pláne egy nyári sláger (mint a cikk bevezetőjében emlegetett Mambo Nr. 5 és hasonlók) rögtön belemásznak valahogy a füledbe, később meg a könyöködön jön majd ki. Mondjuk most, ahogy végighallgattam ezt a 15 számot, talán jobb is, hogy sehol sem hallottam őket, a Gotye és az Of Monsters and Man kivételével botrányosan szarok is. Vagy ettől sláger egy sláger?

Szólj hozzá!

Címkék: zene

Kobunko 2012.09.11. 16:27

Magyarok, sörre!

A hétvégén volt szerencsém újra összefutni a "Magyarok söre" nevezetű alkoholos itallal. Kóstoltam már, nem az első alkalom volt. Az a helyzet, hogy én inkább műélvező, mint szakértő vagyok, úgyhogy nem is érdemes elkezdenem belemenni az ízébe, szerintem az árához képest vállalható minőségű, házi sör jellegű (állításuk szerint pilseni típusú) pia, amolyan fesztiválvégi, amikor már az utolsó forinton is spórolunk; ez is jó, de nem az első választás.

Ami miatt most elgondolkoztam a kis fél literes PET-palackot szorongatva (nem akarok demagóg lenni, de A. sört műanyagba? B. azért 2012-ben ennyi jusson már a környezetvédelemnek...), az az egész marketingje. Egyik részről, hogy kit illet meg a Nagy-Magyarország-címer használatának joga. Merthogy rácsapnak a térképre egy kontrasztos Trianon előtti és utáni országábrázolást, ám legyen. De most csak így lehet rápakolni nemzeti jelképeket bármire, pláne egy sörre? Oké-oké, a Nagy-Magyarország-címer nem hivatalos állami jelkép, de azért nem is egy huszadrangú, fetisizált izé, mint mondjuk a rovásírás. Szóval én holnap eladom a pálinkám, ásványvizem, kenyerem, bármim, rápakolom a címkére a kettővel ezelőtti magyar címert például, kijelentem, hogy magyar termék (történetesen mondjuk tényleg Magyarországon állítom elő), osztán meg van a kinézet, fillérekből, és hát valljuk be, kevesen fogják fikázni, legfeljebb a hozzám hasonlóak az enyhe giccs és az értetlenség miatt. Nem tudom eldönteni, hogy ez pofátlanság, büntetőjogi kategória, vagy irigykedés amiért nem nekem jutott eszembe. De csücskösnek csücskös.

És itt a másik: címkére kerülhet bármely történelmi jelkép, zászló, címer. És ezzel be is lőttük a célközönséget? Most akkor ki van jelentve, hogy aki nem ilyet iszik, az román kutya? Akkor most minden jobbikosnak, gárdistának és egyéb mélymagyarnak ilyet kell innia, ha ízlik ha nem? És ha így van, akkor valaki feljogosította magát, hogy majd ő megmondja, mit kell innia egy hungaristának, esetleg nemzeti konzultáció egyetértés volt mögötte? Vagy pedig - és én ezt gyanítom - valaki egész egyszerűen rájött, ennek van piaca, amekkora divat most magyarkodni, közepeset garantáltan szakít egy korrekt, ám kissé így is felülárazott sörrel? Ha így van, akkor meg nem duplán gusztustalan az egész? Költői kérdések, egyértelmű, mit gondolok, vagy rohadt pofátlan, vagy iszonyat műmájer dolog, esetleg mindkettő, de a lényeg: a sörözés úgy jó, ahogy van, ebbe - mint az utolsó szent dolgok egyikébe - aztán már végképp ne vigyük bele a politikát!

Kobunko 2012.09.11. 16:01

Múlt

"- Ismeri azt a mondást, hogy aki elfelejti a múltat, arra ítéltetik, hogy megismételje? Hát szerintem, akik nem felejtik el, azoknak még rosszabb.
- Szerintem akik nem felejtik el a múltat, hajlamosak elszúrni mindent - feleli Paige narrátorhangja.
A képernyőn az egyik folyosó végén tűnnek fel, anyám ölében nyitott könyvecske. még fekete-fehérben is azonnal kivehető, hogy a naplója van nála. Mosolyogva olvassa. Hirtelen felkapja a fejét, és hátracsavarja a nyakát, hogy Paige-re nézzen.
- Szerintem pedig - bólogat -, akik nem felejtik el a múltat, azokat megbénítja.
- És ahhoz mit szól - javasolja Paige, miközben lassan kitolja a képből -, hogy akik képesek elfelejteni a múltat, egy fejhosszal előttünk járnak.
Azután elhalkul a hangjuk."

Éééés eljött a nagy nap! Még tegnap, de éjjel inkább a meccset néztem írás helyett, ugyanis 7 hónapnyi böjt után elkezdődött az NFL 93. szezonja, amit én a karácsonnyal egyenértékűen vártam, sőt. Ennek köszönhetően ráadásul június óta sportláz van (Eb, Tour, olimpia, a döbbenetesen jó Vuelta) és most az amerikai focival ez betetőzik! A szezonra nem fogok latolgatni, mert 5 szezon után sem érzem magam annyira felkészültnek, hogy ilyet tegyek, de az nem titok, a Steelers-t a rengeteg hátráltató tényező ellenére is play offba várom. Ennek első lépcsőjeként a hétvégén a Peyton Manninggel felálló, meglepetésre készülő Denver Broncos-t kell lenyomnunk, lehetőleg minél alaposabban. Eközben a Sport Tv jóvoltából egy bitang jól csengő 49ers - Packers és egy Bengals - Ravens is vár még ránk, és ez még csak az első hét!

Tegnap a nyitómeccsen a címvédő New York Giants a csoportrivális Dallas Cowboys-t fogadta. A meccs hagyott kívánni valót maga után bőven, főleg az első félidő, de a jól alakuló második fele ellenére is eléggé szezoneleji, dadogós formát mutattak a csapatok - persze még 15 játéknap áll rendelkezésükre ezen változtatni, és hol van még a kőkemény december...  Minden esetre az első meccsen a Cowboys 24-17-re verte a bajnokot, a közvetítés színvonala is maradt, minden adott, hogy mostantól kezdve februárig 20 csodálatos hétvégét okozzon a világ egyik legjobb sportága!

Szólj hozzá!

Címkék: nfl

Egy kicsit most már kezd agyilag felhúzni ez az egész kiadatós-összeveszős dolog. Magáról az esetről szánt szándékkal nem írtam, mert a tényeken nincs sok kommentálni való. Kiadtunk egy gyilkost, amit jogilag megtehettünk. Valamivel megvették az azeriek - vagy csak ígértek, de szeretném hinni, hogy ez csak a felszín, és nem ennyire vagyunk hülyék -, ez is okés, az országnak egy marék cukorra is szüksége van. Megharagudott ránk Örményország, lelkük rajta, nem túl jó hír, de ezzel is együtt lehet élni - ha fontosak lettünk volna nekik, lenne például itt nagykövetségük. Szóval ezek a tény-jellegű dolgok, meg a morálról való papolás nem igazán mozgatta meg a fantáziámat. Ha szolid hozzáfűznivalóm lehet, még ha tudhattunk is róla, hogy kegyelmet kap Safarov Azerbajdzsánban, az is legyen az azeriek belügye, és legyenek kedvesek az örmények ezt velük elrendezni, és ne Magyarországon számon kérni a nemzetközi bíráskodást. Tényleg etessék az azeriek, vagy fizessék az örmények az ellátást, mit bánom én, de ez az ország sok más mellett nem gyilkostároló.

Persze ott van a vezetésben a pofátlan cinizmus és a legmélyebb hozzá nem értés, kiváltképp ami a kommunikációt illeti (újfent, könyörgöm, botrányosan béna a kormány kommunikációja!), de ezeken meg az lepődjön meg, aki múlt héten ébredt fel a 3 éves kómájából. Nincsenek változások, legfeljebb újabb és újabb módszerek és mélységek villannak fel, bár kifejtettem már máshol, szerintem csinált ennél durvább dolgokat is a jelenlegi kormány.

És itt lyukadunk ki a kiakasztáshoz. Tudniillik, engem iszonyatosan bosszant, hogy ebben a nyomorult, megosztott országban mindent a jobb/bal mércéjével mérünk. Mindent. Ha holnap eső lesz, pedig napsütést szerettünk volna, rögtön a másik párt hibája. Egyszerűen így szűk 2,5 év után unalmas, hogy minden véleményt, hozzáállást az határoz meg, hogy valaki szimpatizál-e a Fidesszel, vagy nem. Én speciel nem, de ettől még nem is állítom be magam az örmény-azeri konfliktus szakavatottjának, és a diplomácia felkent papjának. Pedig hirtelen mindenki olyan szakértő lett, miközben még most se, pláne múlt hét kedden nem találta volna meg a vaktérképen Örményországot (én se), és nem tudott volna felsorolni nemhogy 3, de egy szomszédot se. Szóval idegesítő, hogy csak azért, hogy jól bele lehessen rúgni a kormányba/védeni lehessen, hirtelen mindenhez elkezdünk érteni, és érvek, elképzelések nélkül csapunk egy irányba - ez nem a tízmillió futballedző, ez a tízmillió ezermester országa. Vagy inkább okostojásé?

7 komment

Címkék: politika

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

süti beállítások módosítása