Kobunko 2014.06.04. 21:45

Tom és Jerry

Napok óta kering a neten ez a tolvajkergetős sztori, tomkettel, meg néhány cimborájával, akik életre hívták az igazság önkéntes ligáját. Én itt nem szándékozom minősíteni TomCat-et, beszéljenek helyette a tettei, mondjuk eddig bezárólag. Inkább az egész helyzeten kattog az…

Kobunko 2013.02.19. 20:04

Lusta lista

Vidéki főiskolásként sosem volt komplexusom a fővárosiakkal szemben (inkább csak sajnáltam, hogy végül nem mertem abba a kalandba belevágni), sőt jó érzés tudni, hogy ilyen közösségi élményben egy igazi nagyvárosban garantáltan nem lett volna részem. Valamiféleképpen nem is…

Kobunko 2013.01.08. 18:26

Lift me up

Na nem mintha nagy meglepetés lenne mindaz, ahogy a kormány (de úgy általában a mindenkori kormány) a valóságot kommunikálja - ha nem az én országomban lenne, talán még tetszene is egy-két megoldás. De azért néha-néha kinyílik a bicska az én zsebemben is, amikor nettó hülyének…

2 komment

Címkék: politika

Kobunko 2012.12.22. 11:52

Mosoly

Nemrég böngésztem a tévé újságot a reggeli mellé, és megakadt a szemem egy filmnél, ami állítólag német vígjáték, és rögtön sikerült is elmosolyodnom ezen a két, egymást kizáró szón, mert a humor tényleg nem Günterék világa. De aztán sikerült a hírekben egy másik,…

6 komment

Címkék: politika

Kobunko 2012.11.27. 22:37

Nihil novum sub sole

Most csak egy egészen röpke gondolat jutott eszembe az új plagizálási ügyhöz kapcsolódóan, amiről meglehetősen változó a megítélésem. Vagyis ez elítélendő, persze, ez nem dilemma tárgya. Csak egyrészt jó dolog, hogy az újságírók (vagyis inkább a hvg.hu) így ráfeküdtek a…

3 komment

Címkék: politika

Kobunko 2012.10.23. 01:00

10/23

Lényegében október 23-a az az ünnep, amiről én igazán nem akarok véleményt alkotni. Nekem sáros. Sáros a múlt, mert akárki akármit mond, nekem egészében máig tisztázatlan, de még véletlenül sem olyan makulátlan tiszta, mint ahogy a történelemkönyvek szeretnék láttatni.…

Kobunko 2012.09.11. 16:27

Magyarok, sörre!

A hétvégén volt szerencsém újra összefutni a "Magyarok söre" nevezetű alkoholos itallal. Kóstoltam már, nem az első alkalom volt. Az a helyzet, hogy én inkább műélvező, mint szakértő vagyok, úgyhogy nem is érdemes elkezdenem belemenni az ízébe, szerintem az árához képest…

Kobunko 2012.09.04. 11:27

Középső? Baljobb?

Egy kicsit most már kezd agyilag felhúzni ez az egész kiadatós-összeveszős dolog. Magáról az esetről szánt szándékkal nem írtam, mert a tényeken nincs sok kommentálni való. Kiadtunk egy gyilkost, amit jogilag megtehettünk. Valamivel megvették az azeriek - vagy csak ígértek, de…

7 komment

Címkék: politika

Kobunko 2012.08.30. 19:00

Köpönyegforgatók

Ismét egy téma, aminél szürke a véleményem, se nem fekete, se nem fehér. Mai hír Indexen, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár visszahozná az iskolaköpenyt. A gondolat, vagyis az alapelv megint nem rossz. Az a - kommunizmusban is alkalmazott - eszme áll mögötte, hogy az…

Gyöngyszem a ma déli köztévés Híradóból: "Csökkenő GDP - a Nemzetgazdasági Minisztérium szakértői szerint ez az ára az államadósság csökkentésének." Most akkor ha kevesebb pénzed van, kevesebbet termelsz, és kevesebbet is tudsz elkölteni hülyeségekre? Vagy ezt most így…

2 komment

Címkék: politika

Kobunko 2012.07.30. 19:52

Ió-ció-regiszráció

Mi más is szakíthatná meg az olimpiai játékok alatti bő két hét emelkedett hangulatát, mintegy jó kis belpolitikai izmozás. A nettó blődséggel nem vagyok hajlandó foglalkozni, az ilyen szakadár félázsiaiakat az már csak legyintésre készteti. Ez az új dolog, az előzetes…

15 komment

Címkék: politika

Kobunko 2012.06.05. 20:27

Össze-vissza

Akkor ma már a nemzeti széttartozás napja van, vagy micsoda? Tegnap volt az összetartozásé, hát mondjuk rohadtul nem éreztem magam összetartozva, miközben Mr. Bajusz még mindig ámokfut a környéken, és nem akarja megérteni - vagy leszarja -, mi ezekkel másoknak a baja. Az szerintem…

8 komment

Címkék: politika

Kobunko 2012.06.03. 11:31

Feedback

Olvasom, így két nap késéssel, hogy Áder úr első intézkedései egyikeként visszadobta a Médiatörvényt, nem formai vagy tartalmi okokra, hanem eljárási hibára hivatkozva, ami az (Index által elnevezett) last-minute törvényalkotás végét jelentheti, de legalábbis visszább veheti.…

6 komment

Címkék: politika

Kobunko 2012.05.30. 11:01

Vannak napok

Meg vannak emberek, meg vannak kérdések. A Vastagbőr összeszedte a negyedik cociális konzultáció 16 pontját, nekem nem kellett előkotorni, bár lehet, jobb lett volna, ha ott marad a sötétben. Bár nem is értem, min lepődök meg, lényegében ez sem különb, mint az előző három…

5 komment

Címkék: politika

A kellemes pünkösdhétfői lazulás (a hétvégét tekintve nevezzük sebnyalogatásnak) idén egy még kellemesebb aláfestést kaptunk, holnap ugyanis lomtalanítás lesz a környéken, és mint minden ilyen alkalommal, már előzőnap jönnek a recycling matadorok (by Hadházi), úgyhogy kopott…

Kobunko 2012.04.29. 21:57

Copy 2

Természetesen úgy illendő, ha valami véleményt formálok az újabb plágium-ügyről, Gyurcsány Ferenc másolt szakdolgozatáról. A lényeget az elején összefoglalom: egy hangyafasznyit sem esik más mérce alá, ugyanúgy kívánatos volna, ha eltakarodna abból a kupolás…

Kobunko 2012.04.24. 16:24

Bélás

Csak belepofázok én is, egy nap lemaradással, nehogy már ezen ne csámcsogjak. Miután múlt hét közepén Nyerges mester a sajtóban cáfolta a telefonadó bevezetését, hétfőn már benne is volt a legújabb megszorító csomagban Széll Kálmán Terv 2.0-ban (milyen vicces, a…

7 komment

Címkék: politika

Kobunko 2012.04.21. 02:06

B+

Baszd meg.

4 komment

Címkék: politika

Kobunko 2012.04.16. 12:50

Top 10

Egy igen jó bejegyzésbe futottam ma a blogketrecben "a III. Magyar Köztársaság 10 legsötétebb pillanatáról". Sajnos remek kép ez az elmúlt 22 évről, és én benne látom a következő 22-t is. És persze a kommentek közt vannak még javaslatok bőven, gond nélkül…

Kobunko 2012.04.04. 14:54

04.04.

Kár, hogy nem várta meg a szerdát Pál, úgy aktuálissá tehetnének egy klasszikust. Bár nem vagyunk messze a többi rész aktualitásától sem, csak kicsit kell kipofozni a szöveget."Indulj az útra és vissza ne nézz! Múltad a fájó bús ezer év. Rád ragyog végre a fényteli…

A mór mehet. Szánalmas volt Pali bá' újabb magyarázkodása - újat nem mondott, mindenki más hibás rajta kívül, nem ezért, hanem hogy még itt is megerősítette önnön hülyeségét. De legalább lemondott. Viszont ezt tényleg elbaszta az egész párt, ezt a legelején le lehetett volna…

6 komment

Címkék: politika

Kobunko 2012.03.29. 16:18

a tévé

Csak hogy a másik oldalt is ekézzem - mert nem, ők sem jobbak szemernyit sem... Átkapcsoltam az ATV-re, bízván abban, hogy ők aztán garantáltan megszakítják az adást a SOTE Szenátusának ülése után. Ez így is lesz, ha meglesz, na de addig... jelenleg éppen 20 perce más sem téma,…

Kobunko 2012.03.27. 15:06

DOKTOR!

Nem bírom ki, egyszerűen nem bírom ki, mert reggel óta bizsereg a tenyerem, de mégis várom, hogy valaki kiadja a hírt, hogy tévés volt a bizottsági jelentés, nem így gondoltuk mi azt! De nem, csönd és némaság, ebben kéne lennem nekem is, de nem megy.Újabb és újabb…

2 komment

Címkék: politika

Kobunko 2012.03.15. 12:17

Március 15

Tegnap, amint sétáltam a fellobogózott városban, rengeteg kokárdás-ünneplős gyerekseregbe futottam, és közben elgondolkoztam, mit is jelent nekem ez az ünnep.Semmit. Sajnos erre jutottam. Kokárdát rég nem hordok, rendezvényekre nem megyek. Más a tévéműsor - bár kábelen az sem…

Kobunko 2012.03.07. 20:19

Hazai pája

Igen, direkt így, engem ki ne dobjon a gugli találtnak. Kezembe került ma nagymamámnál ez a csodás kiadvány, annak is a friss száma, ez itt. (Vigyázat! Kattintás csak erős idegzetűeknek!)Gyengébb idegzetűeknek: egy parádés új, ingyenes közéleti lapról van szó, amelyet a Jobbik…

3 komment

Címkék: politika