Kobunko 2012.12.22. 11:52

Mosoly

Nemrég böngésztem a tévé újságot a reggeli mellé, és megakadt a szemem egy filmnél, ami állítólag német vígjáték, és rögtön sikerült is elmosolyodnom ezen a két, egymást kizáró szón, mert a humor tényleg nem Günterék világa. De aztán sikerült a hírekben egy másik, még ennél is durvább összeférhetetlenséget olvasni, ráadásul belföldről, azt mondja Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter (micsoda hülye egy megnevezés), hogy "a diáktüntetésekből hiányzik a Békemenet méltósága". Hehe, na igen. A Békemenet résztvevőitől, meg a hangulatától olyan messze van a méltóság, hogy azt maximum a Hubble-lel lehetne látni, ennél már csak a "dr. Schmitt és dr. Semjén" vagy a "mások véleményét figyelembe vevő Orbán" nagyobb ellentmondás. Mindezt ráadásul egy olyan rendezvényen mondta, ahol a fideszesek saját magukat tüntették ki, meg csaptak hozzá két milliót, feltételezem, szigorúan magánzsebből. Mondjuk ez is elég kizáró gondolat.

És csak hogy fokozzam, vagyis fokozzák a hangulatot, az ország bajusza és lelkiismerete, Kövér László azt találta nyilatkozni: "némely parlamenti képviselőről, különösen LMP-s és jobbikos képviselőkről, az a meggyőződésem, hogy mentálisan nem nőttek fel." Mármint az országgyűlési képviselőséghez. Vajon hallja-e Kövér, amiket a szájával mond, vagy rá sem szól senki, hogy fennforog itten egy bizonyos bagoly és egy veréb esete? Vagy tényleg ennyire el van tévedve, és beveszi, hogy csak azért, mert 200+ fideszes képviselőből mindnek kuss a neve a Parlamentben, akkor értelmesebb is? Félreértés ne essen, való igaz, hogy az említett két párt (főleg az utóbbi) képviselői meglehetősen nívótalan megnyilvánulásokkal hívják fel magukra a figyelmet, na de szét lehetne nézni a saját portán is.

Ilyen szellemeben zárja az évet a közélet is, hát mit mondjak, tényleg megmosolyogtató, bár a legjobb az lenne, ha ez csak egy történet lenne egy harmadik világbéli országból, és nem a saját vezetőinkről lenne szó...

6 komment

Címkék: politika

A bejegyzés trackback címe:

https://elejtett.blog.hu/api/trackback/id/tr814977230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tomibatyo 2012.12.23. 12:28:01

Az ún. békemenetet egy bizonyos Civil Összefogás Fórum csinálja, elnöke egy bizonyos Csizmadia László. Ezen köztéri seggnyalás főszervezője: Csizmadia László. Sok-sok támogató civil szervezetet a Nemzeti Együttműködési Alapon keresztül támogatja az állam, amelynek elnöke - Most figyelj! - Csizmadia László. A főnöke, bizonyos Balog Zoltán, aki ráadásul az adományozó alapítvány elnöke. Van annak egy diszkrét bája, amikor ilyen faszkalapok egymás vállát lapogatják. Hányadék.

Kobunko · http://elejtett.blog.hu 2012.12.24. 15:02:07

@tomibatyo: valószínűleg a fideszben sokan az abszurd humor rajongói, mert hogy ennyire leplezetlenül csinálják az önseggnyalást, az tényleg némileg megmosolyogtató még számomra is. Kövér Laciról pedig azt írta a Vastagbőr, hogy csoda, hogy megbírta állni az interjújában, hogy ne mondja ki az "autófellációt"...

tomibatyo 2012.12.24. 15:24:07

@Kobunko: Mily fura szituációk. Ezek kitüntetik egymást, egyéb civil szervezetek meg vegetálnak, amik tényleg csinálnak is valami hasznosat. Kicsit ilyen brezsnyevi-éra érzésem van, aki talán a Szovjetunióban a "Hős Anya" kitüntetést nem kapta meg. És tudod, hogy mi a legviccesebb az egészben? Ha szóvá tennéd, nem értenék, hogy mi a baj ezzel.

tomibatyo 2012.12.24. 15:26:36

@Kobunko: Majd elfelejtettem! Az megvan, hogy a Rogánt is kitüntették nemrég. Az ÁSZ a közpénzek felelős felhasználásáért (muhahahahahaha) vagy mi a szösz. Kár, hogy az V. ker. tökig el van adósodva.

Kobunko · http://elejtett.blog.hu 2012.12.26. 18:36:45

@tomibatyo: az mi az, hogy felelős felhasználása? Hogy nem költötte hülyeségre? Ez lenne a cél vele, nem? Mintha én díjat kapnék felelős adóbefizetésért... Meg egy személyben ő csinálta ezt, vagy azért dolgozik mögötte valami apparátus is, elvégre az ötker is demokratikus és önkormányzati alapú, nem?

tomibatyo 2012.12.27. 08:01:04

@Kobunko: "Hogy nem költötte hülyeségre? Ez lenne a cél vele, nem?" - Ne csinálj úgy mintha nem itt nőttél volna fel! Itthon ez még nem evidens. :D Amúgy itt a hír: hvg.hu/itthon/20121110_Rogan_dijat_kapott_az_ASZtol
Mindettől függetlenül ez is egy olyan, amikor a cimborák egymás vállát lapogatják.
süti beállítások módosítása