Ha minden kezdet nehéz, mi a helyzet az újrakezdésekkel? 2012-ben érdekelt valakit egy blog? 2017-ben??

Számít ez valamit? Talán terápiás cél, talán feltűnési viszketegség, talán jó lesz elütni az időt... most éppen megint van, és megint kell. Bár igyekszem tenni ellene :) De talán megint beleunok, vagy esetleg történik más, ami miatt háttérbe kerül.. életem eddigi nagy kalandjait megéltem enélkül, más nagy kalandokat majd ezzel együtt... a homály most sem lett kisebb... de...

"Bárhogy is van, kezdjük újra"

"Láttam a szemedben és itt van még mindig,
a nyelvem ingerli, mint az ujjak a szintit,
az emlékek sodornak utcáról utcára,
Itt szárít a nap, mégis mintha bundába'
rónám keresztül, aprócska városom
a remény testvérem, vele vérem átmosom.
Tanárnő kérem, holnap tényleg behozom,
de mi ez a sok üveg, Ferike itt a teraszon?
Még nem voltam tizenöt, mikor jött a szerelem,
még nem vagyok huszonöt, mikor eltemetem...
De lapátom vonszolom, hátha ásni kell,
csak mész-mendegélsz, aztán bárhol bárkivel,
Ilyen az élet, jobb, ha megszokod időben,
mire elkészül a fészek, a madárka kiröppen,
A parkban, a kertben vagy éjszaka a parton
a lelkem zsírpapír, de a szívem is csak karton,
Már nem pattog a laszta lenn a pályán,
ezek emók vagy raszták, én meg csak árván
állok itt szemben, fenn a színpad közepén,
ha volna jel Istenem, esküszöm követném,
de tudom létezel, mert ezerszer láttam,
hogy mindenki megkapja, nem csak páran.
Aki másnak vermet ás, hiába álszent,
és ne számíts senkire, egyedül állsz lent.
Bármit is tettél, bármit is tettem,
tudjuk az igazat itt bent mind a ketten
Ha érkezik a düh, az irigység, a harag,
megmérgez mindent és csak pusztaság marad.
A mennyországot nem vágom, ezért nem várom,
nekem a Balázsék, a csajok és a családom
akikkel, és akikért együtt mindent,
ha a felhőkre nézek, rám senki nem biccent,
de hiszem és tudom, hogy nem csupán atomok,
mint milliónyi kis nap, úgy ti is ragyogtok.
Kecskeméti kiskörút, még itt vagyok veletek,
itt vágom az utcákat, a padokat, a tereket..."

Hullámhegyek és völgyek bőven vannak egy életen, és egy éven belül is. Sőt, lemehet ez akár napokra is. Ez a 28. nem arról lesz emlékezetes, hogy egy hegy tetején állok, inkább valami első kategóriás brutál las vegas-i hullámvasútról. Csak győzzek betelni a tetővel...

Vajon igaz a mondás, miszerint a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve? És ezt mindenképp csak ott lehet majd meglátni? És mit nézzek én most az út szélén, ha előre még nem látok, hátra meg nem akarok...?

Napok óta kering a neten ez a tolvajkergetős sztori, tomkettel, meg néhány cimborájával, akik életre hívták az igazság önkéntes ligáját. Én itt nem szándékozom minősíteni TomCat-et, beszéljenek helyette a tettei, mondjuk eddig bezárólag. Inkább az egész helyzeten kattog az agyam, ami megint egy szürke zóna, megint nem is egyértelmű valamelyik csoportra voksolni.

Na jó, de. Az ugyan tök egyértelmű, hogy ilyen "önbíráskodó", vagy legalábbis afelé tendáló csoportok létrejötte komoly probléma, azonban az eddigi tettek alapján bizony azt lehet mondani, hogy ez a társadalom alulról jövő szerveződése olyan problémákra, amelyeket az erre hivatottak nem tudnak/akarnak kezelni. Nevezhetjük őket polgárőröknek is akár, ha ettől nyugodtabb valaki lelke, de nem feltétlen kiáltunk ordas hazugságot a Magyar Gárdával való hasonlítgatásal szemben sem. Mindez csupán nézőpont kérdése.

A tolvajkergetők - akiket én azért az eddigi munkásságuk alapján hajlok önbíráskodóknak deklarálni - ugyanis olyan problémákra reagálnak, amelyekkel a Pintér-féle két hét alatt rendet teszünk rendőrség ötödik éve (!) nem old meg. A biciklilopásokkal, kis értékű eltulajdonlásokkal ugyanis a rendőrség nem tud foglalkozni, javarészt kapacitáshiány miatt (kevés a rendőr, véletlen sem azért, mert mindenkit trafipaxozni küldenek!). És ha azt látják, hogy bizonyos bűnözői körök - elsősorban az ún. '"piti"-kategóriában - a jog kiskapuit kihasználva büntetlenül tevékenykedhetnek, akkor egy elfogadható választ adnak azzal, hogy hasonló jogi anomáliákat használnak ki, és mellesleg felvonultatnak mellé pár vaskosabb legényt. Kicsiny leképeződése ez Oroszország februári hadgyakorlatának az ukrán határ mellett. És valljuk be, együtt érzünk a sértettel, akit kitúrtak az otthonából, mert nem ő az egyetlen ebben az országban. Kulturált, azeri- és kazah-barátságtól nem sújtott országokban ugyanis nem fajul el a helyzet addig, hogy a béna kacsaként mozgó helyi rendőrség annyira nem tesz semmit, hogy valaki lényegében felbátorodhasson illegális életvitelét folytatni. Helyette pár srác ugyanazt csinálja meg, mint az a kis galeri, amelyik a vasútállomáson állít meg téged egy "van egy szál cigidre", és segít be azzal, hogy a pénzed és a telefonod már ne kelljen cipelni tovább.

Ebben a történetben két súlyos dolog van, bár mindkettő eléggé elkushad.

Vajon miért nem vagyunk hajlandóak a show helyett arról beszélni, egyáltalában véve hogyan is jutottunk el eddig a helyzetig? Hogyan is állhatott elő, hogy balhét kell kirobbantani, hogy egy évek óta húzódó ügyre végre pont kerülhessen? Miért nem lehetett megoldani ezt a helyzetet a jog - amúgy fekete-fehéren leírt - érvényesíteni? Hol volt eddig a végrehajtói hatalom? Úgy érzem, a balhé csupán egy reakció a felsorolt problémákra, de semmiképp sem azon kéne lennie a hangsúlynak, hogy mit csinált ott 30 ember múlt héten.

Másrészt miért a gázpisztolyos-arcon lövésen lovagol mindenki? És a mindenki alatt főleg azt a kurva balliberális médiát értem, amelyet én naponta többször olvasok, és ami miatt megint feszengenem kell, hogy bazmeg jobbikosnak néznek. Arról nem ír senki, hogy miért ment le 20 ember vitézkedni, mi miatt volt a jelenet, csak kiragadunk egy - amúgy védhető - momentumot, és van min csámcsogni. Nem akarok ám én úgy tenni, mintha nem kapizsgálnám a média működését, de lázárság oltári nagy ferdítés egy aspektuson lovagolni. Ha már június eleje, jó hogy nem azon pattogtak 89-ben Kínában, hogy az a fehér inges férfi közlekedési szabályt sértett, hogy az út közepén álldogált... Hogy amúgy volt ez a lövés, meg utána a balhé, az komoly dolog, amivel szintén foglalkozni kell, de még fontosabb volna, hogy az előzményekkel is törődjünk, azt boncolgassuk, és így elvegyük a lehetőségét, hogy még egyszer ilyen előforduljon.

És hogy mi ebben a legszebb? Ha netalán így történne, a tolvajkergetők elérnék eredeti, még tiszta céljukat.

"A haverom ezután hónapokig egy fekete felleg alatt várakozik, arra vár, hogy a szülei elővegyék az ügyet. De ez nem történik meg. Soha. És még most is, amikor már felnőtt, az a láthatatlan répa ott lóg minden karácsonyi vacsora és szülinapi buli fölött. Minden egyes húsvétkor, az unokáknak rendezett tojásvadászat alkalmával, ott lebeg a répa szelleme fölöttük.

Az a bizonyos valami, amit túlságosan borzasztó megnevezni."

Nem tudom, hogy áll a kutatás az időutazás lehetőségéhez. De önmagában engem nem is érdekel annyira. Biztosan nagyon érdekes lenne látni akár csak a múltat, a 60-as évek Amerikáját, Magyarországát, de a legjobban akkor izgatna a dolog, ha nem csak visszajuthatnék mondjuk 1999-be, hanem onnan indulhatna újra a játék. Persze kihagynék egy-két emlékezetesebb check-pointot, de azért mégsem az ovihoz mennénk vissza, "ahonnét minden elromolt". De szeretnék most újra ott a hetedik környékén lenni, Bravo-t és Popcorn-t olvasni, rádióból kazettára felvenni pop-slágereket, ismerkedni a számítógéppel és a chat.hu-val, hógolyózni tesi óra helyett, és egyáltalán nem törődni a holnappal. Az sem fájna, ha újra el kellene követni azokat a ballépéseket, amelyeket töménytelen mennyiségben halmoztam fel azóta. Mert megszépül minden, ha csaknem 28 évesen, egy langyos kora-nyári éjszakán, kisfröccsöt kortyolgatva mereng valaki, abban reménykedve, hogy lesz-e még valaha olyan könnyű a válla terhektől, mint akkor volt.

Ez alapján Sterling Archer arab kém?

http://velvet.hu/szex/2014/05/05/kezdje_maszturbalassal_a_napot/

Van aki így kezdi a napot, van, aki meg egész nap baszik a munkára.

Puff Daddy megmondta, becsszó, még ma elmegyek én is! Mondanám, hogy lázban ég az ország, de hát nem tudom, milyen láz az, amikor úgy készülünk a holland-magyar (oppardon, MAGYAR) focimeccsre, hogy az a kérdés, megússzuk-e 6 gól alatt. Az igazi tét csak a 2/3, meg hogy tényleg a rosszabbik lesz-e a második legnagyobb frakció. Szavazóként először vagyok abban a helyzetben, hogy tényleg nem tudom, mitévő legyek. Eddig legrosszabb esetben elbohóckodtam a voksolást egy érvénytelen szavazattal, vagy megajándékoztam Gyula bácsit egy x-szel, de idén megneszelték ezt a lehetőséget. A Fidesz, amely uralmától bár nem fog, de mentsen meg a Jóisten, rájött arra, hogy amíg szavazóik egységes, nagy tömböt képeznek, az ellenzék elaprózásával arányaiban még nagyobb győzelmet arathatnak. Így aztán, miközben hozzávetőleg 18 kamupárt lesz a szavazólapon, rossz szájízzel bohóckodnék, tudván, hogy azzal is a narancsosok malmára hajtom a vizet.

Eddig az egyszerűbb rész, innentől jön, hogy mégis kire? Ugyanis magamtól fordul fel a gyomrom, hogy olyasvalamire kell szavaznom, amely párt értékeinek jelentős részében nem hiszek, kormányzásra képtelennek tartok, vagy politikusait vállalhatatlan karakternek gondolom. Ilyen alapon még a fideszhez is beállhatnék. Most húzzak be egy ikszet az avatatlan szem számára is egyértelműen bénának látszó, és ezt be is valló LMP-re, csak mert eddig őszintén politizáltak és ott van a Lovasi? Higgyem a még saját nevet választani is képtelen ellenzéki összefogásnak, hogy nem ugyanazok az arcok és ugyanazok a hibák jönnek el újra, mint 2010 előtt, miközben a lista első 4 helyén Gyurcsány, Bajnai és Fodor van? Egy tisztességes listát nem tudtak összehozni, nem hogy kormányprogramot! Vagy turkáljak a bödön alján Szili Katalinok meg Schmuck Andorok között valami értelmes gondolatcsíráért? Innentől lejjebb ugyanis már nem látom értelmét szavazni, akkor már inkább marad a jó öreg hegyecske két golyóval. Szóval tanácstalanul lépek be a fülkébe, és majd improvizálok valamit. De az, hogy 4 évnyi bimbózó diktatúrában az ellenzéki ennyit képes felmutatni... Széchényi megmondta, minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt megérdemel. Hát, nekünk az ellenzékünk is olyan. Így megy el egy magyar 2014-ben szavazni, aztán lélekben kicsit meghalni.

Cikáznak a gondolat-kviddicsek itt a fejemben, és úgy érzem magam, mint a durcás kisgyerek, mert na. Véget ért egy 9 éves utazás, és ez olyan, mintha egy családtagot vesztettem volna el. Nem túlzó-nyáladzó akarok lenni, egyszerűen ez a sorozat és a szereplői túlontúl a szívemhez nőttek. Szarabb lett a színvonal az utóbbi években? Igen. Már muszájból néztem sokszor, de azért itt-ott újra és újra meg tudott lepni valami ferge... most figyelj... tegessel, és soha nem éreztem azt, hogy le kéne állni vele. Nem, ez nem függőség volt, inkább heti egy családi vacsora, ami valószínűleg unalmas lesz, de néha azért eldurran egy-két poén-petárda

Na de nem csak az egész sorozatról szól ez a poszt, és hát temetni jöttem, nem dicsérni.

Csak nehéz... Lehet, bennem van a hiba, mert én már jobban koncentráltam a romantikus szálra, mint a humorosra, de ez így nem volt fair. Én már az előző évad végén "belezúgtam" az anyába, és bár én is megneszeltem ezt a csavart a fináléban, nem emiatt nem dózerolt le a finis. Inkább az zavart, hogy mennyire zárójelbe tette nem csak az anyát, hanem az egész utolsó évadot. Nem tudom, lehet épp az anya karaktere vette el a katarzist Robintól, mert Cristin Milioti még ebben a sorozat története szempontjából nyúlfarknyi epizódban is belopta magát a szívembe, és túl tökéletes volt Tednek, hogy bármi hasonló fordulatra számítottam volna. Craig Thomas és Carter Bays túl precízen írták ezt a befejezést, mert annyira kiöltek bennem minden "komolyan vehetőséget" Robin-témában, hogy most, mikor tényleg bele kellett volna élnem magam az örömbe, már nem igazán jött össze, sőt, nagyon hamar került nálam a "Robin"-karakter pótlék-pályára. Én kicsit úgy érzem, két szék közül a pad alá estem, mert nem tudok örülni ennek a befejezésnek sem, noha éveken át tapsikoltam volna egy ilyen finálénak. Aminek viszont nagyon örülök, hogy az első, a legelső epizódnak tényleg ad még valami plusz értéket.

Kerülgetett a sírás ezen a finálén, de sajnos nem hozta ki belőlem. A záró epizódon erősen érződik, hogy kb. a 3-4. évad végén lett volna ez egy ütős lezárása a sorozatnak, de még most is gyomorba vágó lett volna, ha nem ebben a 42 percben kellett volna minden fontos szálat elzárni. Kihagyott ziccer ez a finálés sajnos, de még újranézem párszor, még elképzelem párszor, hogyan is kellett volna ide jutni, és máris minden a helyére kerül. És persze, bár háttérbe kerülnek ezek a dolgok, de talán egy apró tanulsága a sorozatnak, hogy

**** SPOILER ****

Előbb-utóbb minden Ted elnyeri méltó Robinját ;)

Helló, hogy vagy? Jó, hogy vagy,
És ha azok a szavak elfogytak,
Amiket eddig használtál,
Hogy elmondjad, hogy hogy voltál,
Majd én fogom a szép szavakat
A nyelvedre ráhelyezni, hogy
Beszélj velük, hogyha tetszik,
Te meg kérded, hogy szeretni

Úgy kell-e, hogy sokszor mondom:
'Szeretlek', meg más ilyenek,
Minek masni a nyers húsokra?
Mondd meg nekem, én figyelek.
Látod, én már nem beszélek
Fontosat, meg ami számít,
Én már nem - csak pár kocsi az,
Ami elhúzva még megvilágít.

Bennem többet ne nézd magad,
Medencém alján törött tükör.
Mondják, hogy a lélek halvány,
De hogy szív alakú - ugyan mitől?
Úgy haladok e néma árnnyal,
Ahogy halak lent haladnak.
Nincsenek már hatásai
A rá kigondolt szép szavaknak.

Úgy haladok e néma árnnyal,
Ahogy halak lent haladnak.
Nincsenek már hatásai
A rá kigondolt szép szavaknak.

Helló, hogy vagy? Jó, hogy vagy,
És ha azok a szavak elfogytak,
Amiket eddig használtál,
Hogy elmondjad, hogy hogy voltál,
Majd én fogom a szép szavakat
A nyelvedre ráhelyezni, hogy
Beszélj velük, hogyha tetszik,
Te meg kérded, hogy szeretni
Hogy a faszba' kell???

" De félek attól is, hogy csalódást okozok másoknak, hogy unalmas alak vagyok, és hogy csak rabolom mások drága idejét. És akkor még az álmatlanságról nem is szóltam; nem múló, fájdalmas kísérője az életemnek. Miként a bukástól való félelem is. Hogy kordában tartsam őket, alkoholra van szükségem; attól tartok, többet iszom a kelleténél. Szerintem ennyi elég is mára a félelmeimből."

"- I guess I'm impressed by how much you remembered...
- It's funny... When you date someone, it's like you're taking one long course in who that person is, and then, when you break up, all that stuff becomes useless.It's the emotional equivalent of an English degree."

Olvasom ezt a csodálatos történetet, megnézem hozzá a videót, és azt veszem észre, hogy ha nem is sűrűn, de krokodilkönnyek csordogálnak le az arcomon... Mert ilyen szép történetbe ritkán szaladni bele. Pedig alig két hete egy fiatal srác életét változtatta meg a közösségi média és néhány jóakaró, és az is minden elismerést megérdemelt, de az, hogy egy 81 éves nénin élete alkonyán így segít az élet, és pláne, hogy egy fiatal lány képében, hát az minden elképzelést felülmúl... És nem csak azért pityeredik el az ember, mert ilyen szép dolgok még ma is megeshetnek, nem csak azért, mert ebben a néniben és a történetben minden benne van, ami ezt az országot jellemzi, és nem is azért mert a jóérzésű ember lelke megnyugszik, hogy eggyel kevesebben szenvednek a mindennapi gondoknál sokkal komolyabb bajoktól.

A Jóistennek hála, én egy teljes családban nőttem fel, és jó egészségnek örvend mindkét nagymamám - a jó egészség azért relatív, inkább idézőjeles. Rendezett körülmények között élnek, szeretnek és mi szeretjük őket. És elpityeredhettem az örömtől, hogy az élet nem hozott ilyen helyzetbe sem engem, sem őket. Elpityeredhettem az örömtől, hogy vannak nekem, nekünk, és nincsenek kitéve azoknak a borzalmaknak, amelyeken ez a néni keresztül ment - mert egy dolgos életet követően a lakás elvesztése, és akár egy éjszaka a hajléktalanságban is, rettenetes. Elpityeredhettem a szép történeten, és a hálán, hogy alapvetőnek tűnő dolgokat megadott az élet, mert sokaknak ez sem jutott. Persze, annál szebb és könnyfakasztóbb így a történet, de szerencsére engem arra ébresztett rá, hogy kicsit pityeredjek el attól is, hogy hogy milyen szerencsés is vagyok, más módon. A legjobb pedig, hogy optimistán fekhetek le, hogy ideig-óráig, kicsit minden rendben van a világgal. Mikor nagyjából minden a helyén.

Mindenkinek jut valami igazi. Nem abban az értelemben, hogy valós, hanem mint valami Igazi, így nagy betűvel. Amire csettint, amire azt mondja, ez igen. Lehet ez egy dal, egy könyv, egy csapat, egy nő, egy munka, egy együttes, egy vers, egy ház, egy barát. Nincs köztük egyenlőségjel, de az sem egyértelmű, mi ér többet. És nem találhat mindenki mindenhol, mindenben igazit. De mindenkinek jut valami igazi. És igazán érdemes örülni azoknak az igazi dolgoknak, amik jutottak, és nem sajnálkozni amiatt, ami nem. Még ha a sajnálkozás is igazi.

Ennek vége. Nem a blognak, csak az élet egy bizonyos szakaszának, és ha belegondolok, milyen arányban voltam életemben kapcsolatban és kapcsolat nélkül, tulajdonképpen most vagyok hazai pályán. Na nem mintha ide mosolyogva, vidáman térnék vissza. De van, hogy jobb döntés ez, pláne, ha az ember megőriz valamit a méltóságából - nem voltak "ajtócsapkodások, félrevert harangok, miegymások", csak a tények, és ahogy ezt két felnőtt ember kezeli. Ha valaki túl van a tankönyvekbe illő legrosszabb forgatókönyveken, pozitívumnak fog fel egy normális szakítást is, bármennyire is rosszul esik ezt átélni, akármilyen helyzetből, mert ilyenkor nincs kényelmes vagy jó helyzet. Csak át kell esni rajta, mert vannak dolgok, amelyeknek meg kell történniük, és olykor a szerepem nem e megtörténésről dönt, csupán kontrollálja az eseményeket, hogy a lehető legkisebb veszteséggel menjen ez végbe. És most, bár sokat veszítettem, úgy érzem, így is a lehető legkevesebbet. Most már koncentrálhatok arra, mit nyerhetek újra.


"Lobog a hús a csontokon,
Széllel szemben a képzelet.
Csak akkor lennék boldogabb,
Ha ránk olvadna a mennyezet,
és tudnám, hogy te is élvezed.

Na gyertek szerelmesek, na rajta, rajta!
Játsszuk el, hogy van pokol!
Nem én vagyok az ördög, csak a magyar hangja,
Rendezte vér és alkohol.

Nem veszekszem veled a szerelem zsoldján,
Én szerettelek - igaz, a magam módján..."

Vidéki főiskolásként sosem volt komplexusom a fővárosiakkal szemben (inkább csak sajnáltam, hogy végül nem mertem abba a kalandba belevágni), sőt jó érzés tudni, hogy ilyen közösségi élményben egy igazi nagyvárosban garantáltan nem lett volna részem. Valamiféleképpen nem is a felháborodás az első gondolatom a ma napvilágot látott ELTE HÖK-ös lista kapcsán, hanem egyfajta megnyugtató megerősítése annak, hogy a "nagy eltések" sem kakálnak gusztábbat a többieknél, és bármennyire is az ellenkezőjét terjesztik, épp ugyanúgy vannak köztük kőbunkók (he-he), mint jó arcok. Mondjuk sokaknak ez sem volt titok, de azért most már legalább papírjuk is van róla. Aki pedig látott már HÖK-öst testközelből, az tudja, hogy a nagyobbik hányaduk bizony pontosan ennyire kultúrált, kihaénnem stílusú, és ez így megy a legnagyobb pösti egyetemen éppúgy, mint a legkisebb vidéki fősulin, legfeljebb a mérték, és a botrány más.

Ez például elég szépen növekvő botrány, bár Kubatov országában nem meglepő, hogy már kicsiben is elkezdik a listázást, főleg, hogy elég erős jobbos beállítottság érződik a megjegyzéseken - ez utóbbi amúgy jó hír, sok fideszes, jobbikos valószínűleg egyetemet is csak a tüntetéskor lát. Hm, hogy bezüllök közéjük, hogy én is így osztályzom őket, mi? Hát most jön a kámingáut: én ebben a listában sem meglepőt, sem túlzottan felháborítót nem találok, legfeljebb a balliberális beállítottságú oldalak-blogok erőltetett műfelháborodását. Senki előtt sem titok, hogy így mennek a dolgok egy hökön, egy nagy vállalat hr osztályán, de talán a napsugár óvoda katica csoportjánál is. Így osztályoz mindenki, még én is, ha elém tennének - akármilyen céllal - 300 nevet, valószínűleg én is körbenéznék a facebook profilokon, sőt, a mostani ismerőseim közül is sokat le tudnék írni pár szavas, ennyire színvonalas gondolattal, amelyek ráadásul elég helytállóak lennének. Felszínesek vagyunk, akár a megítélésről van szó, akár sokunk teljes jelleméről. Ezek az infók persze marhára irrelevánsak pl. egy kollégiumi férőhely szempontjából, de ha erre nincs egy konkrét, pontozáson alapuló lista, amely ezt kiszűri, hát akkor nem a kis hatalommániás hökösök a hülyék...

Hogy ilyen lista van a világon bárhol, az nem egy vidám dolog, de a probléma nem csak pár - az egyetemre éretlen (!) - fiatal hibája, hanem neveltetésé, elfogadó környezeté, és persze az ezeket hatalomhoz juttató hallgatóságé. Fogadjuk el, hogy ahol egy belterjes csoport kezében hatalom van, ott ez előfordul, és fókuszáljunk inkább komolyabb dolgokra, mert politikuskeltető HÖK-ökben bizony vannak ennél sokkal komolyabb, a jó ízlést jóval sértőbb disznóságok is. És ehhez nem is kell belterjesnek lenni.

A papagáj és a mamagáj együtt már Family Guy?

"Itt az alkalom, hogy őszintén beszámoljak Paige Marshallnak arról, hogyan gondolkozom.
Úgy értem, kezdek belefáradni, hogy soha sincs igazam, csak azért, mert pasi vagyok.
Úgy értem, hányszor vághatják arcodba, hogy elnyomó, előítéletes ellenség vagy, amíg feladod a harcot, és tényleg az leszel.
Úgy értem, a férfiak nem születnek hímsoviniszta disznónak, valaki azzá teszi őket, és az a valaki egyre gyakrabban nő. Egy idő után behúzod a farkad, és inkább elfogadod a tényt, hogy férfisoviniszta, bigott, érzéketlen ördög vagy, a kretének kreténje.
Igaza van a nőknek. Tévedtél. Hozzászoksz a gondolathoz. Megfelelsz az elvárásoknak.
Ha szorít a cipő, a lábadból faragsz.

Egy isten nélküli világban az anyák a mindenhatók. Övék az utolsó felszentelt, támadhatatlan piedesztál. Hát nem az anyaság az utolsó mágikus csodánk?
Egy csoda, ami megtagadtatott a férfiaktól. Lehet, hogy a férfiak örömmel lemondanak a gyermekszülésről, a vérről és fájdalomról, de valójában csak savanyú a szőlő. Az biztos, hogy minden teljesítményük eltörpül emellett. Fizikai erő, absztrakt gondolkodás, fallosz – a férfiak összes előnye pusztán totem.
Még egy szöget sem lehet beverni a farkunkkal.

A nők természetes adottságok dolgában születésüktől kezdve messze az élenjárnak. Amint a férfiak is szülhetnek, majd elkezdhetünk beszélni az egyenlő jogokról."

Na nem mintha nagy meglepetés lenne mindaz, ahogy a kormány (de úgy általában a mindenkori kormány) a valóságot kommunikálja - ha nem az én országomban lenne, talán még tetszene is egy-két megoldás. De azért néha-néha kinyílik a bicska az én zsebemben is, amikor nettó hülyének nézést látok-hallok. Miközben az új évvel csökkent a rezsi ára, legalábbis a gázé és a villanyé, megjött a szemétszállítás díja, amit a "ne a zemberek fizessék meg" jegyében sikerült 18 ezer ft/negyedévről 32 ezerre emelni. Ez több, mint irreális, meg eléggé felháborító is, de mit lehet tenni, kénytelenek vagyunk benyelni, ahhoz kellőképpen kicsi tétel egy család kasszájában, hogy még ne egyenesedjen a kasza, lemondani meg nem lehet róla. Eddig az átlagos magyar valóság.

Aztán ma hallom a hírekben (hol máshol, mint a köztévén), hogy a szemétszállításra is ki szeretnék terjeszteni a csökkentést, mert sok helyen a díj 2002 és 2010 között a duplájára emelkedett. Lényegében tehát sikerült egy röpke nap alatt megoldani azt, amihez korábban 8 év kellett. Na persze nem meglepő, az ország elkúrását, tönkretételét is gyorsabban véghez vitték, mint ahogy az mszp-szdsz-nek 8 év alatt sikerült... És ne essen ki egy "anyátok" az ember száján. Mert ez azért az a fajta arrogáns és szemenszedett hazugság, amitől egy jóérzésű embernek egy életre elmegy a bizalma és a kedve egy ilyen bagázstól, és nem, ehhez nem kell szó szerint kimondani, hogy kurvaország, de oda is el fognak jutni, mert annyira birkán tűr mindent az ellenzék és a nép, hogy a végén ennyi halovány látszatra sem lesz szüksége, és eljutunk oda, hogy a fekete fehér lesz, ha kell. Rosszabb, mint a duplagondol.

Megint egyen túl vagyunk, egy szilveszteren, meg persze egy éven, és a legutóbbihoz képest azt mondhatom, bőven élményekben. Fura egy év volt 2012, amilyen rosszul kezdődött, olyan jó lett a vége, meg amúgy is, régen volt ennyi élményem egyhuzamban, főleg a második felében. Vagy csak azért tűnik soknak és jónak, mert olyan szörnyű volt az első? Nem tudom, ezen már nem is tűnődök. Lett volna miért számvetést csinálni, de minek? A rossz dolgokra nem akarok emlékezni, a jó dolgokra pedig valószínűleg sokáig fogok, ha meg nem, pár év múlva egy hasonló évet tartok majd kiemelkedőnek. Az biztos viszont, hogy ez a blog is segít abban, hogy a fontos, vagy számomra meghatározó dolgokra jó szájízzel emlékezzek, elég ha csak a politikai balhékra meg a Mandiner trackbackek-re gondolok, vagy a fesztivál- és koncertélményekre, amelyeket már soha nem vesz el tőlem senki sem. Szóval a szint adott, ezt kell megugorni a következő 362 napban. Nehéz lesz, de rajta leszek az ügyön :)

Érkezett a fa alá egy nagyon kellemes szösszenet az egyik legkiismerhetetlenebb magyar bandától, a Bëlgától. Nem is nevezném (ahogy ők sem) teljes értékű albumnak, inkább EP-nek, a lényeg, hogy decemberre egy fiktív rádióműsorral összefűzve készült egy "ünnepi" lemez, ami - minő meglepetés - az ünnepekről szól, és még milyen jól szól!

Persze a kisördög megint bujkál, hiszen a Bëlgát kevésbé kedvelő vagy értő emberek jogosan dörmöghetik, mennyire biztosra ment a banda, hiszen karácsonyi vagy szülinapi dalt készíteni meglehetősen elcsépelt, van egy biztos dátum az évben, amikor ömlik a dal (még egy Last Christmas?), aztán meg a nagy semmi, ráadásul ezzel pont decemberben kijönni...

Na de ez az összes kritikai felhang, amit némileg én is jogosnak érzek a Stég FM-mel kapcsolatban azonban az album ennél még rövidsége ellenére is sokkal többről szól! Részben azért, mert ott vették fel a fonalat, ahol a legutóbb abbahagyták (a Tavasz kollekció Gyémánt és a Farost albumja hihetetlenül jó!), ráadásképpen pedig a koncepció is tökéletesre sikeredett, nem igazán vannak töltelékszámok az albumon, ráadásul néhány téma és szöveg annyira az utcán hever, annyira meglepően ismerős, hogy szinte az a furcsa, hogy az ünnepi ebédről vagy a fizetésről nem írtak még dalt. itt pedig ez a két szám a két legerősebb az albumon, ütősek a szövegek, piszok jó a zene, és a Fizetésnap annyira, de annyira betalál, hogy csaknem az összes többi ünnepet elhomályosítja. Emellé persze szokásosan szuper a Karácsony és a Születésnap, és remek kompenzálás a Nincs karácsonyi hangulatom és az Évfordulónk van negatív szövege, bár ez utóbbi így azért nem lesz egy romantikus vacsora háttérzenéje...

Azt mondják Bëlgáék, ez az dalcsokor inkább csak egy előfutára a következő teljes értékű albumnak, és ez felülmúl minden hype-ot, mert megmutatja, hogy a legutóbbi, négy albumos dalömlés után sem fogytak ki a témából és az ötletekből, és még tíz év múltán is csúcsformában nyomják a srácok!

Megint Karácsony, megint a szokásos, hihetetlen, mennyire változatlan néhány dolog az ember életében, csodák pont ma nem történnek. Ez van, ezt kell szeretni, és szeretem is valahol, de azért fadíszítés közben is azon járt az agyam, ebből az ünnepből tényleg untig elég egy évben egyszer... forralt bor van, amerikai foci van, a többit meg intézze a karácsonyi mackó :)

Nemrég böngésztem a tévé újságot a reggeli mellé, és megakadt a szemem egy filmnél, ami állítólag német vígjáték, és rögtön sikerült is elmosolyodnom ezen a két, egymást kizáró szón, mert a humor tényleg nem Günterék világa. De aztán sikerült a hírekben egy másik, még ennél is durvább összeférhetetlenséget olvasni, ráadásul belföldről, azt mondja Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter (micsoda hülye egy megnevezés), hogy "a diáktüntetésekből hiányzik a Békemenet méltósága". Hehe, na igen. A Békemenet résztvevőitől, meg a hangulatától olyan messze van a méltóság, hogy azt maximum a Hubble-lel lehetne látni, ennél már csak a "dr. Schmitt és dr. Semjén" vagy a "mások véleményét figyelembe vevő Orbán" nagyobb ellentmondás. Mindezt ráadásul egy olyan rendezvényen mondta, ahol a fideszesek saját magukat tüntették ki, meg csaptak hozzá két milliót, feltételezem, szigorúan magánzsebből. Mondjuk ez is elég kizáró gondolat.

És csak hogy fokozzam, vagyis fokozzák a hangulatot, az ország bajusza és lelkiismerete, Kövér László azt találta nyilatkozni: "némely parlamenti képviselőről, különösen LMP-s és jobbikos képviselőkről, az a meggyőződésem, hogy mentálisan nem nőttek fel." Mármint az országgyűlési képviselőséghez. Vajon hallja-e Kövér, amiket a szájával mond, vagy rá sem szól senki, hogy fennforog itten egy bizonyos bagoly és egy veréb esete? Vagy tényleg ennyire el van tévedve, és beveszi, hogy csak azért, mert 200+ fideszes képviselőből mindnek kuss a neve a Parlamentben, akkor értelmesebb is? Félreértés ne essen, való igaz, hogy az említett két párt (főleg az utóbbi) képviselői meglehetősen nívótalan megnyilvánulásokkal hívják fel magukra a figyelmet, na de szét lehetne nézni a saját portán is.

Ilyen szellemeben zárja az évet a közélet is, hát mit mondjak, tényleg megmosolyogtató, bár a legjobb az lenne, ha ez csak egy történet lenne egy harmadik világbéli országból, és nem a saját vezetőinkről lenne szó...