"A tévé elhitette velünk, hogy egy szép napon milliomosok, filmcsillagok és rocksztárok leszünk. Pedig nem leszünk. Erre lassan rádöbbenünk, és nagyon-nagyon berágunk."

Erre már rádöbbentem én is, talán be is rágtam már, bár még nem mentem el önszervező közösségbe bunyózni egy pincébe. Csak itthon ülök, és ha valakivel megosztom, mire döbbentem rá, akkor én vagyok a hibás. Hogy erre rádöbbentem. Van erre Hiperkarmáéknak is egy jó soruk, "meleg ágyból felébredni idő előtt senkinek nem fűlhet a foga". Na ebbe a hibába estem ma, amiért kifejtettem, miért gondolom úgy, hogy most a pohár félig üres. Nem vagyok egy pesszimista alkat, most is örülök annak a felének, ami tele van, egyszerűen van, amikor a pohár ürülni látszik, és ugyan, miért ne lehetne néha-néha lehangolt az ember. Megtartom én ezt magamban, ilyenkor jelzek ugyan, de az is olyan, hogy aki nem kíváncsi a válaszra, nem kérdezi meg, és ez így van jól. Aki meg kíváncsi, azt gondolja az ember, érdekli is a problémád, és többet tud hajtogatni annál, hogy "minden jobb lesz", "mutasd meg csak azért is", "ne keseregj", aztán a közhelyhegy csúcsán "te csak keseregni tudsz". Hát, azon nem múljon, megmutatom, neked eztán nem kesergek :) Lesz az a pohár jobban tele is, lehet, persze.

Amikor azt mondják, élvezd ki az élet boldog pillanatait... miért ne lehetne "kiélvezni" a szomorú pillanatait is? Bűn egy kis önsajnálat? Honnan tudnánk, milyen boldognak lenni, ha sosem vagyunk szomorúak? Mindenki tudja, hogy lesz ez még így se, lesz hát, persze! De ha hozzám szólsz, és épp nem a bohóc válaszol, legalább ne szólj be érte, mert lehet, a hiba nem az én készülékemben van, csak a pohár éppen...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.