Ismét egy téma, aminél szürke a véleményem, se nem fekete, se nem fehér. Mai hír Indexen, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár visszahozná az iskolaköpenyt.

A gondolat, vagyis az alapelv megint nem rossz. Az a - kommunizmusban is alkalmazott - eszme áll mögötte, hogy az egyenruha eltünteti az iskolákban (de legalábbis az alsóbb évfolyamokban) a társadalmi különbségeket, ha mindenki egyforma, nem látszik elsőre, ki a pénzes gyerek, ki a szegény család sarja. És ez a gondolat (bármennyire is a szocializmus mindenki egyenlő-eszméjéből fakad), több, mint jó! Én abszolút támogatom, hogy ne a hétköznapi viselet határozza meg az kisgyerekek identitását, hogy ezzel is  gátoljuk a klikkek kialakítását, és egyáltalán, hogy az egész iskolás-lét egy közösséget is jelentsen, ne csak egy épületet, ahova reggeltől estig küldjük a gyereket. Persze ezzel még nem oldottuk meg a tolltartó, füzet taneszközök kérdését, de egy fontos lépést teszünk a kirekesztő magatartás ellen.

Viszont, és itt van, amiért ha végül is választanom kell, rossz szájízzel, de ellene voksolnék. Nekem harmadikas koromig volt kötelező az iskolaköpeny. Az, ami nekünk volt, az bizony egy gusztustalan ótvar szar. Borzalmas anyag, irtó gázul állt mindenkinek, és egyáltalán, ennél az is menőbb lett volna, ha egy kartondobozban vagyunk, annyira jellegtelen, alaktalan izé volt az a rongy rajtunk. A katicabogaras kitűző sem segített sokat, mint az osztály jelképe...

Miért?! Miért pont KÖPENYT akar visszahozni Hoffmann? Egyenruha? Igen. Köpeny? Háromszor is nem! Annyira menő egyenruhák vannak szerte a nyugati, a keleti világban, uniformis, de közben nem vállalhatatlan cafat. Persze az nem lehet menő, ami kötelező, de akármekkora kényszer, tény, hogy jól áll a kis csibészeknek, és nem okoz ízlésficamot az életükben. De nem, nekünk Mohács köpeny kell...

Rossz téli reggel a villamoson,
úton egyik helyről a másik felé
arra gondolok, hogy ahova megyek,
oda minek megyek én,
mellettem egy fejben egy fejhallgatóból
az élet ritmusa tuccog,
arra nézek, kicsit messzebb ismerős arcot látok,
(és a következőnél három utas leszáll)

Sok év eltelt, de álmaimban
hányszor is láttam én
ugyanezt az arcot, de mégsem ugyanezt,
szeméből eltűnt a fény

Mikor utoljára láttalak, csillogtál,
úgy fájt, hogy nem vagy az enyém,
most csendben nézlek, és csak az fáj,
hogy mennyire nem fáj semmi

Nem az idő az, ami átlépett rajtad,
észre sem vetted, hogy elveszett
egy haszontalan kis apróság,
ami nélkül élni nem lehet, nem lehet

Mikor utoljára láttalak, csillogtál,
úgy fájt, hogy nem vagy az enyém,
most csendben nézlek, és csak az fáj,
hogy mennyire nem fáj semmi

Mikor utoljára láttalak, csillogtál,
úgy fájt, hogy nem vagy az enyém,
most lopva nézlek, és látom,
hogy nincsen mit sajnálnom
(és a következőnél minden utas leszáll)

Mikor utoljára láttalak, csillogtál,
úgy fájt, hogy nem vagy az enyém,
most lopva nézlek, és látom,
hogy nincsen mit sajnálnom

Nehéz helyzetben vagyok, mert olyan az új Batman-film, mint a ParaPark. Hogyan lehet figyelemfelkeltőt, érdekeset írni, anélkül, hogy bármit is elspoilereznék? Leginkább sehogy, és szerintem nagyon nem is kell. Aki látta a Nolan-féle Batman-filmek előző két részét, annak nem kell bemutatnom a trilógia záró darabját sem, az ugyanis pontosan ugyanolyan, se nem jobb, se nem rosszabb, azt hozza, amire számítani lehetett. De az egy nagyon magas szint, és nagyon magabiztosan ugorja meg!

Na persze ízlés szerint, sokaknak nem tetszenek a képregény-filmek, de tény, ilyen reális és a végletekig meglepő,  kiélezett mozit csak Nolan tud rendezni, akiről kezdem azt gondolni, egész egyszerűen nem tud hibázni, mert egy apró szösszenettől eltekintve bizony nem volt hiba a jó 2,5 órás film alatt. Sokan el voltak ájulva Heath Ledger Joker-étől (én speciel nem, Jack Nicholson is jobb, meg a Begins is a jobban sikerült epizód), de talán nem állítok nagyot, ha azt mondom, Bane, és a köré kreált történet még a legjobb főgonoszokat is leradírozza a színről, egyszerűen valami zseniális antihős-sztori, néha még egészen szimpatizáltam is vele. Ami pedig a leglényegesebb azok számára, akik még nem látták a filmet, CSAK és KIZÁRÓLAG feliratosan érdemes megtekinteni! Még ha az egész országban csak két helyen vetítik is így (ami égbekiáltó disznóság, és elég nagy szegénységi bizonyítvány az országról), mert Tom Hardy hanghordozása önmagában annyira lebilincselő, hogy már az megérte a budapesti túra árát-idejét. A többi szereplőről nem árulok el többet, csak annyit, a film tele van meglepetésekkel, bombasztikusak a verekedős jelenetek (minek ide csicsás kocsi-motor, amikor a Bane-nel vívott közelharc után 200 felett volt a szívverésem?), és egy méltó lezárása a Sötét lovag-triológiának.

Gondolkoztam rajta egész úton, vajon elbírna-e még egy filmet Nolan, de arra jutotta, bármennyire is élvezeteseket alkotott, ez így volt szép és jó és elég. Ezután pedig remélem rátér az önálló filmekre, mert Batman ide vagy oda, az Eredet-tel és A tökéletes trükkel bizony még ennél is többet, sokkal többet tett le az asztalra.

Ugyan a négy fal között nem nagyon fog elkapni az ünnepi hangulat, de az összes állami ünnepből augusztus 20-át bírom elviselni, sőt, egyenesen szeretem. Nem csak azért, mert nyáron van, nem az esőben-hidegben, hanem mert ez az egyetlen olyan ünnepünk, amikor valami boldog dologra emlékezünk, nem valami levert, szomorú eseményre. Nincs rátelepedve semmilyen magyarázat, nem kell értékelni, elmagyarázni, miért is nagy nap ez a mai. Egyszerűen csak örülni kell, hogy van egy országunk 1000 éve, és kész. Azért a virágkarneválra nem mennék ki, meg a tűzijáték is untig elég volt egyszer élőben, de jó, hogy van ezer más program, amin ki lehet(ne) kapcsolódni. Szóval kár, hogy dög meleg van, és punnyadás, és az ünnepet a tévé előtt töltöm, de legalább spórolok is vele kicsit. Aki viszont teheti, most menjen, amíg nincs rossz idő, nincsenek kint a hőbörgők, és nem kell sok dolgon aggódni, agyalni, csak élvezni kell a megállást egy pillanatra. Holnaptól úgyis mókuskerék.

Gyöngyszem a ma déli köztévés Híradóból: "Csökkenő GDP - a Nemzetgazdasági Minisztérium szakértői szerint ez az ára az államadósság csökkentésének."

Most akkor ha kevesebb pénzed van, kevesebbet termelsz, és kevesebbet is tudsz elkölteni hülyeségekre? Vagy ezt most így hogy?

P.s.: Lényeg most a minisztérium magyarázatán, nem azon, hogy milyen a köztévé Híradója.

No, ennyi volt, vége volt, rohamléptékekkel lezavaródott az egész olimpia, most meg itt ülök, mint valami január elsején. Mert aki kicsit is szereti a sportot, annak azért az olimpia minimum karácsony+szilveszter együtt.

Írhatnék a sikerekről, Risztovról, Szilágyiról vagy a számomra legemlékezetesebb Joó Abigélről, de nem teszem, mert mindent leírtak az olimpiáról szuperlatívuszokban, és mindennel maximálisan egyet értek. Ismert közhely a "ha valaki előtte ezt mondja" kezdetű, de erre aztán hatványozottan igaz, pláne a pekingi, messze csalódást keltő termés után.

Mondják a vezetők, erőn felül teljesítettek az olimpikonok, ennyire nem rózsás a magyar sport helyzete, és óva intenek attól, hogy ez, vagy még nagyobb legyen az elvárás Rióban. Ezzel egyet is értek, nem biztos, hogy még egyszer kiszaladna ilyen produkció a csapaton, de azt sem ártana figyelmen kívül hagyni, hogy a sportolók olimpiai ciklusokban gondolkoznak, és a résztvevők elég fiatalok ahhoz, hogy ne legyen probléma 4 év múlva legalább ezt a szintet (vagy mondjuk a számomra látatlanban aláírt 6 aranyat) hozni. Innentől a vezetők dolga lesz mindent megtenni, hogy nyugodt felkészüléssel, és főleg biztos anyagi háttérrel vághasson neki minden szövetség a következő játékoknak. Mert ne tagadjuk, ha a szerencse és egy kicsit jobb sportdiplomácia is a mi oldalunkon áll, még több éremmel térünk haza. Nem elégedetlenkedek, a legtávolabb álljon tőlem, inkább szeretném hinni, hogy még mindig van hova fejlődni, még mindig tudunk ennél is többet tenni. De ha csak feleennyit teszünk is négy év múlva, akkor sem lesz okunk sírni.

Megy a rengeteg - meglehetősen demagóg - kép-üzenet a közösségi oldalakon arról, hogy miért nem az olimpiai sportágakba teszik azt a sok pénzt, ami a focira jut, de azért az almát az almával hasonlítsuk össze. A legtöbb sportolóra ugyanis a nagy többség, sajnos, nem fog figyelni, nem fog cselgáncs vagy öttusa-versenyekre kijárni, a saját pénzével-szurkolásával nem támogatja őket négy éven keresztül. Viszont mégis együtt sír társaival a Himnuszon.

Elkalandoztam, a lényeg, az m1 közvetítései kivételével (köszi a létezést, magyar nyelvű Eurosport) az egész olimpia, mind a 16 napja fergeteges volt, a fotelből is magával rántott a hangulat, és roppant mód sajnálom, hogy újabb, négy hosszú évet kell várnom a következőre, mert ezt el tudnám sűrűbben viselni, annyira rá lehet érezni az ízére. De most még nem keseregni kell, együtt örülni, és rajongani azokért, akiknek köszönhetően bő két hétig kicsit jobb hely lett ez az ország.

Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.

Bár néha félek, hátha eltemet
a torkomig felömlő élvezet,
mi most csak fölkérődző förtelem,
mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?

A házatok egy alvó éjszakán,
mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?
hogy pusztulj ott és vesszenek veled,
kiket szerettél! Együtt vesszetek.

Előbb örökre megnézném szobád,
elüldögélnék benn egy délutánt,
agyamba venném, ágyad merre van,
a képeket a fal mintáival,

a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,
hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,
a tűzvész honnan támad és hova
szorít be majd a lázadó szoba?

Mert égni fogsz. Alant az udvaron
a tátott szájjal síró fájdalom
megnyílik érted, nyeldeklő torok.
Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.

A túlsó járdán állok és falom:
gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,
gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,
vérző gubanc a szűk tető alatt!

Mi engem ölt, a forró gyötrelem,
most végig ömlik rajtad, mint a genny,
sötét leszel, behorpadt néma seb,
akár az éj, s az arcom odalent.

Így kellene. De nem lesz semmi sem.
A poklokban is meglazult hitem.
Vigasztalást a játék sem szerez,
az éjszakának legmélyebbje ez.

Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.
Nem érdekelsz, nem is szerettelek.
Aludj nyugodtan, igyál és egyél,
s ha értenéd is átkaim, - ne félj.

"A bot, a kő az csonttörő, de a szavak sosem bántanak..."

Wow. Szögezzük le az elején, a Harcosok klubjával, és főleg a Cigányúttal két olyan művel indított nálam Palahniuk, hogy az egyértelmű, ennél jobb könyvet már nem fogok olvasni tőle, de lehet mástól sem. Ettől függetlenül a helyzet az, hogy nem tud hibázni, és ez az Altató befejeztével is kiderült számomra.

A történet... fontos ez egy Palahniuk-műnél? Nem igazán, bár a szokásosnál itt kicsit több az esemény, de a fő erőssége ugyanúgy a belső lelki harcok és ideológiák ábrázolása, az útkeresés. Ez egy road-regény, ahogy a fülszövegen írják. A főszereplő, Carl Streator, a megkeseredett újságíró, Helen Hoover Boyle, a titokzatos ingatlanközvetítő, segítője, a neohippi Mona, és barátja, Osztriga, aki az embereket is feláldozná a Föld védelméért. És egy altatódal egy gyermekkönyvből, amelyet felolvasva bárkit, nyom nélkül megölhetünk. Carl rájön, hogy ez a versike okozza a bölcsőhalált, és végigutazza Amerikát, hogy elpusztítsa a könyv összes példányát. Társai azonban nem csak ezért utaznak, eközben a könyv eredetijét keresik, egy varázskönyvet, amely segítségével akár az egész világ felett uralkodni lehet. Eddig az elnagyolt történet, a lényeg úgysem ez, hanem Carl vívódása a hatalomról, az élet céljairól, a boldogságról, az igazságról. És persze mindezek mellett, ami a legjobb Palahniuk könyveiben: falhoz vágó, ütős, komoly gondolatok a semmiből, amin minduntalan meg kell állni egy percre, hogy megemésszük. Ezekből szerencsére az Altatóban sincs hiány, bár annyi pofátlanul jó idézet nincs benne, nem is lehet még egyszer, mint az említett überetalon Cigányútban, de más írók, azt hiszem, ennek a mennyiségnek a töredékéért is a fél kezüket adnák. Ahogy pedig Carl és a kompánia vadászik egy könyv több példányára, nekem is vadásznom kell az ő többi könyvére, mert ez már addikció lesz lassan. Ezek a Palahniuk-függők. Ezek az átlagfóbiások.

"Altatódalnak hívják. Egyes ősi kultúrákban ezt énekelték a gyerekeknek éhezés és aszály idején, vagy amikor a föld nem bírta eltartani a törzset. Ezt énekelték a sebesült harcosoknak, az öregeknek, a haldoklóknak. Arra használták, hogy véget vessenek a szenvedéseiknek és a gyötrelmeiknek.
Ez egy altatódal."

Folytatódik az országjáró túra, olyan ez, mint a kutyák területmegjelölése, csak én mindenhonnan bejelentkezek inkább. Kora reggeli poszt, de már most olyan érzelmi hullámvasúton ülünk, mire nem biztos, hogy jegyet akartunk venni. De mindegy is, mert a bulira nem nyomhatja rá a bélyegét semmi, és ez a legfontosabb. Szép környezet, jó társaság, szesz, és felhőtlen hangulat. Lábnyom itt hagyva, induljon a banzáj!

Mi más is szakíthatná meg az olimpiai játékok alatti bő két hét emelkedett hangulatát, mintegy jó kis belpolitikai izmozás. A nettó blődséggel nem vagyok hajlandó foglalkozni, az ilyen szakadár félázsiaiakat az már csak legyintésre készteti. Ez az új dolog, az előzetes választási regisztráció viszont megint egy olyasmi dolog lesz a rendszertől, ami nem ördögtől való, jó ötlet, a megvalósítást mégis sikerül A. elkúrni, B. elszúrtan kommunikálni.

Arról van szó, hogy a jövőben (már a 2014-es választásokon is) nem az előzetes választási névjegyzék lenne a szavazók bázisa, hanem csak az voksolhatna, aki előzetesen regisztráltatja magát, mint szavazni kívánó állampolgár. Pénztártól való távozás után reklamációnak helye nincs, aki lemarad, kimarad, aztán patásorbánozhat otthon a tévé előtt mérgében.

A fő problémája a többi pártnak, meg a közvélemény erre fogékonyabb részének azzal van, hogy ez egyáltalán nincs harmóniában a hagyományos demokráciafelfogással. Pedig az elv továbbra sem sérül, ráadásul létezik olyan demokrácia, ahol ez normálisan működik. Persze az Egyesült Államokban a többség számára jog és nagy fegyver a választás, és nem egy legyintéssel elintézhető "muszáj"-dolog, mint nálunk, és hát ott Puff Daddy is megmondta: szavazz, vagy meghalsz!

A para persze emellett azért van, mert a Fidesz rendelkezik a legkiépítettebb, a legjobban mozgósítható szavazótáborral, és ez a verzió egyértelműen nekik kedvez majd a választásokon. Hát kedves Jobbik, LMP, MSZP és a többiek: tessék kiépíteni egy hasonló tábort, és adott a lehetőség! Csak azért nem kell hisztizni, mert ti még messzebb kerültök a húsosfazéktól. Ugyan nekem abszolút nem célom védeni a narancsosokat, sőt én is megijedek a lehetőségtől, hogy ezzel betonozzák csak be igazán évekre a hatalmukat, de senkit sem zárnak el a legyőzéstől, inkább arról van szó, hogy lezajlik majd egy tulajdonképpeni előválasztás is, amelyik ugyan konkrét eredményeket nem mutat majd, de jó előre meghatározza a tényleges voksolás lefolyását. Az a helyzet, hogy a jó ötlet szimplán rosszkor van időzítve, ez most már azért fontos, mert érzik a vereség ízét, és szükséges a győzelem bebiztosítása. Ezt a dolgot ugyanis nyugodtan bevezethették volna a ner elején is, csak hát akkor még ők sem hitték, hogy a közvélemény-kutatásokon a bányászbéka segge alatt köt majd ki a mutató a ciklus felénél.

Mindezektől függetlenül nekem nincs problémám az előzetes regisztráció intézményével, sőt. Ugyan IQ-tesztet nem kérhetünk hozzá, de a több millió nem szavazó, az életére és környezetére magasról szaró apatikus honfitársam tartsa is távol magát a komoly dolgoktól, ha annyit nem tud megtenni, hogy 4 évente elvonszolja a ványadt valagát az urnákig. Ettől még elég sok hülye fog voksolni, de ők legalább megteszik a legalapvetőbb állampolgári kötelességüket, és így jogosultak hülyének lenni.

Innentől jön viszont az elkúrás, meg a buta kommunikáció, mert azzal nagyon kilóg a lóláb, hogy a magukat nem regisztráltatók majd nem kapnak szórólapokat (mi közük hozzá, majd címlistával viszik az önkéntesek a papírokat?), meg nem zargatják őket kopogtatócédulákkal. Tudjuk, hogy mire megy ki a játék, kár magyarázni olyannal, ami úgyis kivitelezhetetlen, éppen elég, ha megígérik, hogy "törekednek arra", hogy nem zavarják majd a kimaradtakat. De nem tetszik az az ötlet sem, hogy kötelező lesz a regisztráltaknak elmenni szavazni, mert bizonyos esetekben a távolmaradás is voks - ahogy azt a mélyen sem tisztelt miniszterelnök úr bele kotnyeleskedte hétvégén a román politikába -, és a regisztrációval már deklarálhatja valaki, hogy részt venne a vokson, de nincs mivel egyetérteni. Vagy jön az újabb "Tavasszal szavazz fasszal" mozgalom.

Száz szónak is egy a vége, nem lenne baj ez az előzetes regisztráció, csak ne nézzük hülyének egymást, és ne is bonyolítsuk túl a dolgokat. Aki akar szavazni, vegye a fáradtságot egy plusz körre, menjen el voksolni, és ne felejtse el a falfirkát: ha a választásokkal bármit meg lehetne változtatni, betiltanák!

Nem terveztem minden napról írni az olimpia alatt, de eddig ez a mai fenomenális nyitány volt, mármint szurkoló szemmel. Kár, hogy a sok sportág és a zsúfolt közvetítés miatt pont arra nem marad idő, ami a sport lényege: a győztesek ünneplésére, az érzelmek elszabadulására.

Kezdődött a nap Cseh Lacival, aki vagy eltaktikázta magát, vagy iszonyat megszívatta a két, külön futamban induló amerikai, de sikerült kicsúszni a döntőből ( mi több, Phelps is csak a 8-as pályán indul majd), ezáltal egy nagyon várt döntővel - és éremeséllyel lettünk szegényebbek. Természetesen van még lehetőség bizonyítani, sőt biztos vagyok benne, hogy Cseh Laci kettőzött erővel fog úszni a továbbiakban, ráadásul nagyon szimpatikus volt az önkritikus nyilatkozata, valóban nincs mit ragozni ezen, de elég rossz előjelnek tűnt ez már a nap elején.

Miközben az uszodában az előfutamok mentek, azon kaptam magam - és ez az egyik legjobb dolog az olimpiában -, hogy egy általam abszolút nem nézett sportág, a cselgáncs közvetítésén szorongtam, és az az érzelmi hullámvasút, amin Csernoviczki Éva (és vele mi, szurkolók) ma átment, elképesztő volt. Sírni csak a győztesnek szabad, tartja a mondás, de ez a bronzérem felért egy győzelemmel, ráadásul kétszer is eltört ma nála a mécses, a kiesés után úgy tűnt, nagyon összezuhan, és innen felállva megszerezni a bronzérmet, több, mint elismerést és tiszteletet parancsoló teljesítmény, ráadásul nekem mindig jó érzés látni, amikor valaki rácáfol a magyarokra oly' jellemző pechsorozatra, és megmutatja, nem kell magunkba zuhanni. Jó érzés volt, na, elnéztem volna még pár percig azt a végtelen örömöt az arcán, amivel győztesként lejött a tatamiról!

Végül pedig - dehogy végül, van még ma amúgy esemény bőven - egy nem magyar érdekeltség, számomra azonban nagyon kedves sportág adott valami nagyon szépet, az országúti kerékpár. Amiről mindenki úgy tartotta, a pályát a sprinterklasszis Mark Cavendishnek találták ki, a britek csapatát egyszerűen csak Dream Team-nek nevezték, és miközben mindenki csak a lepottyanó morzsákra pályázott, úgy áthúzták a számításokat, mint a szél! Cavendishnek dolgozott a teljes brit csapat (köztük az idei Tour első két helyezettje, Wiggins és Froome), valamint más országokból is besegítettek, ez pedig bennem nagy ellenérzéseket szült, sosem szeretem azokat, akik túl nagy hátszéllel nyernek. Aztán addig taktikáztak a britek, amíg egy népes szökevénycsapat ellépett a mezőnytől, és akkora lendülettel mentek, hogy azt Cancellara bukása sem tudta megtörni, sőt, a végén Vinokurovnak még arra is volt ereje, hogy meglépjen a szökevényektől! 38 évesen, két évnyi tömény szívás után (a tavalyi Tour-on bukás és combcsonttörés, az idein a lába akadt ki a pedálból a hajrában), a végén egy zseniális húzással megnyerte az olimpiát, ezzel zárva egy hosszú és küzdelmes pályafutást, és aranyat szerzett a nem éppen sportnemzet Kazahsztánnak. Az az öröm, a könnyek, ami ott volt a szakasz végén az arcán, az mindent pénzt megért, és bármennyire is kijár egy arany Cavendishnek, nem is kerülhetett volna jobb helyre az az érem. Na ezekért a pillanatokért érdemes igazán nézni az olimpiát, nem csak a sport és a küzdelem miatt!

Miközben e sorokat írom, javában zajlik a XXX. Olimpiai játékok megnyitója, de gondolom, ez marad a szint a végéig. Először is, végtelenül giccses, de hát egy ilyen nagy sportesemény megnyitója milyen is legyen, ha nem az. Mike Oldfield mondjuk bejövős, meg a Bond-klip is egész jó poén volt, és valóban roppant látványosra sikeredett az angol történelmet bemutató felvonulás, de ennyi esetleg elég is lenne egy megnyitóhoz, a többi szerepet hagyni kéne a sportnak.

Most épp valami mesedélután van, és hiába Mary Poppins, meg J.K. Rowling, nekem ez már elég öncélúnak tetszik, mintha csak azért lenne, hogy kitöltsék a műsoridőt, és bemutassanak, valami egy alkalomra írt grandiózus színdarabot. Ez a látvány és nagyzás Terry Gilliamnél még el is menne, de Danny Boyle pláne meglepett, nem éppen ilyesmire számítottam. A cél deklaráltan a pekingi olimpia roppant emlékezetes és óriási embertömeget és látványt felvonultató megnyitójának túlszárnyalása. Ez a kulturális utazás (mondjuk a filmzenék világába, vagy Daniel Craig, Rowan Atkinson megjelenése) például jó vonal, ha valamiben, ebben csontra lenyomják nemcsak Kínát, de a fél világot. Még jó, hogy a zenét-tévét nem hagyják ki, remélem, ez már a Muse előkészítése lesz, ha már ők írták az olimpia dalát :) A többiről majd update-elek, ha megéri. A bevonulás nem lesz közte, mert az a lényege az egésznek.

UPDATE: hajnali kettő utánig elhúzódott, nem volt már sok kedvem írogatni. Sajnos nem az élő Muse előkészítése volt a zenei blokk (amelyikben a fő csapásvonal a Beatles-Stones-Who-Queen volt, de volt Sex Pistols (!) és Muse is), hanem az Arctic Monkeys tolt el két számot (egy saját, és egy Beatles-feldolgozás), meg a végén Paul McCartney Hey Jude-ozott egyet - belegondolt ő vajon hatvanakárhányban, hogy ezt a dalt egyszer így, itt énekli?.

Na mindegy, a bevonulás jó hosszú volt, megvoltak a mieink is, szép számban, meg az összes ország jóformán, 206-an a 214-ből. Azért az tényleg elég felemelő gondolat, hogy jóformán világ összes pontján, az apró szigetországoktól az Egyesült Államokig mindenhol ezt az eseménysorozatot figyelik, egy dologra koncentrál mindenki. Még én is, szeretem az ilyen ritka pillanatokat, úgyhogy indulhat az olimpiai láz!

Ezek a zenefüggők. Ezek a nyugifóbiások.
Senki sem hajlandó elismerni, hogy zenefüggők lettünk. Az nem létezik. Nincsenek zene-, tévé- és rádiófüggők. De valahogy mégis egyre több kell mindenből, több tévécsatorna, nagyobb képernyő, nagyobb hangerő. Nem bírjuk ki ezek nélkül, de nem vagyunk függők, á, dehogy.
Ha akarnánk, bármikor ki tudnánk kapcsolni mindent.
[...]
Ezek az ingerfüggők. Ezek a figyelemfóbiások.
Orwell papa fordítva gondolta.
Nagy Testvér nem figyel senkit. Nagy Testvér énekel és táncol. Nyulakat húz elő a kalapjából. Amikor ébren vagy, Nagy Testvér minden pillanatban megpróbálja lekötni a figyelmed. Mindent megtesz, hogy ne tudj koncentrálni. Mindent megtesz, hogy elárasszanak az ingerek.
Mindent megtesz, hogy elsorvadjon a képzeleted. Míg végül annyi hasznát veszed a fantáziádnak, mint a vakbelednek. Nagy Testvér mindent megtesz, hogy lekösse a figyelmedet.

Na, a második nekifutás is remekül sikerült, ráadásul a hétvégére rá is kellett pihennem két napot. A lényeg, megpróbálkoztunk a másik, nevezzük úgy, 'alap' pályával is a Paraparkban, az eredeti, 113-as garnizonnal. Az élmény semmivel sem volt kisebb az előzőnél, maximum a legelső rácsodálkozás maradt ki, de ugyanolyan izgalmas és élményekkel teli pálya volt, mint az első próbálkozásunk. És ami még jobb, ezúttal 11:45-tel a vége előtt megoldottuk a pályát, szóval bőven maradt idő nézelődni, képet készíteni, satöbbi. És hát megint iszonyat jól esett a sör, meg persze az a pörgés, megállás nélküli örömködés, ami jóval a kijutás után is bennünk volt.

A hétvége többi részét a fővárosi romkocsmák felderítésére fordítottuk, meg egy karaoke klubra - utóbbiban nem volt nagy sikerem sajna, bár ez engem kicsit sem zavart :). A romkocsma viszont érdekes megállapításra juttatott, mégpedig arra, hogy bár minden kocsma más és más, sőt, egyetlen romkocsmában ez van, valójában a java meglehetősen ugyanolyan. Nem a tárgyakban, azokban végtelenül eklektikus, a hangulatuk, amit áraszt, az viszont eléggé sablonos. Persze ezt azért nem ilyen negatívan gondolom, mert bármilyen külföldinek az elsők között mutatnám meg ezeket a helyeket, de valami nekem mégis hiányzott, valami, ami megkülönböztetné ezeket a helyeket egymástól, mert így bármennyire is eltérőek, mégis egyik olyan, mint a másik.

Ha minden jól megy, a következő hétvégék is kellőképpen mozgalmasak lesznek, ami el is kel, ugyanis a nyárnak mindjárt vége, ki kell használni minden egyes lehetőséget, sőt, még annál is többet, amíg csak lehet.

Ez igazából momentán nem igényel-bír kommentárt tőlem, erősen kapcsolódik az előző poszthoz. Majd pár nap múlva talán erről is írok valamit, de ezt most úgy kiegészítőnek éreztem.

Olyasmi történt velem, ami lelkes médiafogyasztóként nem gondoltam volna, hogy valaha is fog. Nem is túl kényelmes szituáció. Az van, hogy találkozhattam azzal a jelenséggel, amikor valami totálisan érdektelen számomra, nem akarok tudni róla, és mégis úgy érzem, annyi infóba futok bele pusztán fél mondatokból, főcímekből, hogy úgy érzem, teljesen képben vagyok a témában. Mellesleg ma már elolvastam egy-két cikket ennek ellenőrzésére, és tényleg, úgyhogy akár írhatok is róla. Nem közönségdíjra megy a poszt, biztos, van akinek nem tetszik, amit gondolok, de ez van.

Erről a pécsi pszichológusnő-gyilkosságról van szó.

Legelőször a sommás vélemény: Nagyon, tényleg nagyon sajnálom, hogy egy ilyen csinos, fiatal, és vélhetően okos lánnyal ez történt, ez önmagában rendkívül szomorú és elkeserítő dolog, és ismeretlenül is részvétem a családjának. De én akkor sem értem ezt a "felhajtást". Nem értem, miért különb ez a gyilkosság a többinél (például a múlt vasárnap történt győri gyilkosságnál). Nem értem, miért kell ennyire rázizzenni a médiának. Vagyis a fenéket nem értem, hát hogyne érteném, csak azt nem értem, senki nem mondja, hogy ez azért erős? Megöltek egy fiatal lányt, persze, ez brutális, ijesztő, elgondolkoztató dolog, de - ez a rezignáltság talán bunkóságnak hat - történt már ilyen, sőt, ilyenebb. Újra és újra el kell borzadnunk, milyen aberrált állatok rohangálnak szabadlábon (khm, börtönbe kísérés...), de a begyűjtött félinfókból az jött le nekem, hogy ilyen már történt máskor is, és azzal még sincs tele napokon keresztül minimum 10 percen át egy Híradó! Mitől másabb ez a gyilkosság, mitől "fontosabb", ha szabad ilyet mondani, a hölgy halála? Fiatal volt, életerős, meg rendőr, de valahogy nem érzem, hogy túl a brutális gyilkosságon nekem sokkal jobban fel kéne háborodnom, sokkal erősebben kéne követelnem a vendettát, mint más gyilkosságok esetében.

Megszólalt a komplett rendőri vezetés, a tettest azonnal (nem 3 nappal később) a teljes pécsi rendőrség keresi, a vérdíj 25 millió volt ha jól emlékszem, és ez egy gyilkosság, amiből csak a múlt héten történt még, meg az előző hónapban, meg az előző évben, satöbbi. Nagyon sajnálom a lányt, de ez valahol a többi áldozat semmibevételét, vagy legalábbis degradálását jelenti számomra. Vajon itt is megállnak 8 évnél, mint a Cozma-gyilkosság esetében? Vagy ez most kiemelt ügy? Mitől? hogy rendőr, hogy fiatal, vagy csak hogy a média felkapta?

Azt gondolom, minden gyilkosság egyformán elborzasztó, nem lehet valakit "kevésbé sajnálni" egy késelés miatt, és kevésbé elborzadni, csak mert nem fiatal és nem próbálták meg (?) megerőszakolni. Remélem, a tettes megkapja a nagyon, nagyon méltó büntetését, ahogy más gyilkos is, és nem az fog számítani, hol dolgozott, mennyi idős volt az áldozat. És azt is remélem, a média hamar hagyja békében gyászolni a családot, és feldolgozni ezt a rettenetes traumát.

Olvasom a - méltán népszerűtlen - Velveten a sokadik, ezúttal összegző cikket az Efottról. Számoltam háromig, nem egyszer, nem kétszer, na. Kezdjük azzal, hogy a szerző csírát valószínűleg nagyon megszopatták a feszten (és elmaradt a beígért bacardi-cola, esetleg a bacardi-coláért maradt el a szopás...), gyanítom ezért tart napok óta a hadjárat a feszt ellen. Folytassuk azzal, hogy surmóság a szervezők részéről egy, a netes újságírás legalját jelentő Velvet-szerkesztőséggel leállni vitázni, érvelni (minek?). És fejezzük be azzal, hogy úgy írom e posztot, hogy az idei Efotton anyagi okok miatt nem vettem részt, így aztán egyik oldalra sem húzok. Már a korábbi cikken (és a kommenteken) érződött, hogy mondvacsinált problémákkal próbáltak negatív hírt generálni az efottnak (a csaj, aki elfelejtette, hogy megjön, és 4 km-t kellett gyalogolni tamponért, meg a vécék mellé vert sátrak, satöbbi), na ezt itt folytatódott.

Először is, kedves Velvet-szerkesztő! Ennyi gyaloglás - minden sztereotípia nélkül! - tényleg csak valami pesti, minden sarkon megáll a villamos-érzéshez szokott embernek sok... és itt tényleg igazuk van a szervezőknek, ennek a többszörösét teszi meg egy átlagfesztiválozó egy nap. És ha a közlekedésre van panasz: ajánlom figyelmükbe Orfűt, na ott aztán tényleg lehetetlen a közlekedés, mégis jól érzi magát mindenki, az ilyen savanyújóskákon kívül.

Az időjárásos problémán csak röhögni lehet. Ezért bármilyen szervezőt hibáztatni nettó faszság. Mi kellett volna? Fedett feszt az Arénában? marhák... És a sátortörést ki nem szarja le? vegyél strapabíró sátrat, vagy ne fesztiválozz. mellesleg, az eddigi fesztiváljaim (van egypár) során szinte mindig volt eső, rengetegszer vihar. Tudjátok, mit csináltunk? Felhúztuk azt a kurva cipzárt, és megvártuk, amíg eláll. Ha rendesen le van verve a sátor, nem tesz kárt benne a vihar. Nem kesua van, gagyi.

Fesztiválkártya - Na, ez tényleg buziság. Nem is érdekel, működött-e, vagy sem, mert ez majomság, pont azért, mert ha beüt a crach, a kp akkor is kp. Meg a borravalóval érvelni is ökörség ám, ugyanis nem fognak fegyvert a fejedhez, hogy hagyj ott akármennyit is. Hanyagolni kell ezt a dolgot.

A beengedős rész a kedvencem, azon tényleg hangosan röhögtem. Szinte nem is az számít, hogy tapasztalt fesztiválozó épp ezért nem a nyitásra esik oda. De az ilyen suttyó embereknek faszkorbács jár, nem sajnálat, hogy rinyál a köztudottan nem bevihető szesze miatt, hogy nem vihette ki... hány éves ember megy egy üveg tekilával a sorba? XD lol. most vagy valami 15 éves elsőbálozó volt a majomja, vagy egy talpig idióta, aki minden alkalommal próbálkozik, majd már a kérdésen megbukik :D mi amúgy szeretjük az ilyeneket, mi vagyunk azok, akik mögöttük a sorban ingyen isznak a rajtuk rohadt piából...

Végül a vécé. Ez sajnos minden fesztivál gyenge pontja, akárhol jártam, sehol sem volt túl jó a megoldás. Az a legnagyobb gond, hogy azok a zuhanyzók-vécék úgy néznek ki, ahogy mi fesztiválozók bánunk velük. Ha öt percenként takarítják, többszörös lesz az amúgy sem kicsi sorban állás. Erre tényleg nekünk kéne figyelemmel lenni.

Én azt gondolom, rohadt egy sértődött köcsög írás ez a velvet részéről, és szívből kívánom a szerzőknek és a hasonszőrű vendégeknek, a büdös életbe ne tegyék be a lábukat semmilyen fesztiválra, mert mi - akik szórakozni megyünk - nagyon jól megvagyunk nélkülük, sőt. A szervezőknek meg - a létező hibák alapos kiküszöbölése után - sok-sok sikeres fesztivált, és ne álljanak le hülyékkel vitatkozni, mert lesüllyednek a szintjükre, és ott legyőzik őket a rutinjukkal.

A-ból a B-be

B-ből a C-be

C-ből a D-be

D-ből a Z-be

Na itt van valami, amire igazán nagyot csettinthetek, annyira felejthetetlenül jó volt... javában zajlik az Utcazene Fesztivál Veszprémben - amin egyébként újra elképedtem, mennyire jó ötlet, mennyire hangulatos és egyedi fesztet csinált a város, a téma szinte - szó szerint - az utcán hevert, és tessék. A fesztiválra a zenekarok java különleges, akusztikusra hangszerelt koncerttel érkezik, amelyek a legtöbb esetben egyszeri (vagy meglehetősen ritka) produkció.

A 30Y más eset, nekik ugyanis ez egy nagyon is kiforrt (ezt tegnap élőben is tapasztalhattuk), bár szintén ritkán látható, de a kezdetektől fogva létező előadás, amely - csakúgy, mint a dalok - Szentimentálé néven fut. Évi 1-2 alkalommal látható, a legtöbbször a MÜPÁ-ban vagy Pécsen, most azonban Veszprémben, ráadásul ingyenes koncerten, még szép, hogy ott volt a helyem!

Izgalommal (meg sörrel) vártam a koncertet, és nem kellett csalódnom. Egyrészt felejthetetlen volt az előadás, másrészt ezek a dalok a "szokásos" 30Y koncerteken 1-2 szám erejéig, a visszataps után szólalnak meg, itt pedig csak ők voltak terítéken. Szerencsére a vihar is elmaradt, bár nagyon lógott a lába, de az égiek megkímélték a szép számban kilátogató "műértőket". Aztán a srácok belecsaptak az Öltöztetnéd megintbe, és onnantól nem volt megállás, sorra jöttek a "klasszikus" szentminetálé dalok (Olyankor, Suhanjon, Bogozd ki), a "teremtős" koncertek áthangszerelt dalai (Próbáld fel, Jó Január Hercege, Mentés másként - ez valami fergetegesen jó volt),  és két olyan dal, amelyik miatt már önmagában megérte az utazás. Az áprilisi megjelenés óta végre élőben is hallhattam az Egypár trombitával felturbózott verzióját (élőben is zseniális!), és egy dalt, amit azt hittem, már sosem fogok újra hallani élőben, az MTV Icon "Demjén-editon-jére" készült Papírsárkányt, ami egy ideig része volt a hagyományos koncert repertoárjának, és már akkor is iszonyat jól szólt a dal, ami évek múlva sem veszített a hatásából, erre abszolút nem számítottam, és sikerült egy hatalmas üvöltéssel kifejezni az örömöm, bár ezt a körülöttem állók annyira nem értékelték szerintem. Tartós, kiadós és fergeteges koncert volt, az egyetlen, amit pindurkát hiányoltam, az a Felhő csorog című, szintén bőgetős iszonyat szép szám, de nem akarok telhetetlen lenni, enélkül sincs hiányérzetem, és amint lesz lehetőségem, azonnal megyek újra egy ilyen előadásra!

Volt ugyan, aki hiányolta a "katarzist", én azt gondolom, itt is elég volt egy fél szám erejéig (az egyik legkiválóbb szentmientálé szám, az Azt hittem érdemes lemezverzióját játszották Zoliék). Ami pedig nekem különösen hűdenagy élmény volt, hogy végre valami nekem is jutott! Nem számoltam, hány koncerten voltam eddig, de akárhol álltam, soha se egy pengető, se egy dobverő nem került a kezem közé (egy kamu száz eurós Bëlgán össz), most viszont, bár közel sem álltam jó helyen ehhez, Zaza sikeresen eltalált az alant látható, elsőre parázsra emlékeztető izével, ami az öngyujtót helyettesítette kiválóan a következő számok alatt. és még mindig bírja szuflával.

Setlist:

1. öltöztetnéd megint
2. próbáld fel
3. elrobog
4. olyankor
5. a világ lepedőjén
6. emberírtó
7. UFO
8. suhanjon
9. azt hittem, érdemes
10. pusztítós
11. egypár
12. csönded vagyok
13. jó január hercege
14. papírsárkány
15. mentés másként
16. kerticsap
17. bogozd ki

18. ül és vár
19. egy perccel tovább
20. tüzet raktam

Mer' a ló a melegre lassul, meg itt nyugaton a hőmérséklet is fokozódik... Nem bírom én ezt a meleget, már azt is nehezen venném, ha 10 fokkal kevesebb lenne. Ideig-óráig hűt a tópart, mint szombaton, de az is csak arra volt jó, hogy jól leégjek, aztán még jobban fájjon a napsütés. Mindenesetre alig várom, hogy megint menjek, mégis csak jobb a tóparton hűsölni, mint egy már reggel hatkor is 29 fokos bádogépületben...

Vasárnap vége lett ennek a nyomorult EB-nek, mit ne mondjak, a harmadát sem láttam, nem csoda, hogy sikerült tök utolsó lennem a fogadásokban. Most, hogy vége a meccseknek, igyekeznek szépíteni a történteket, miszerint ez egy hűdejó EB volt, de ahogy olvasgatom-nézem az összefoglalókat, egy-két jeleneten kívül bizony nem történt sok emlékezetes a mérkőzéseken. Végül is jó, hogy van ilyen is, de azért lesz még bőven jobb látnivaló a nyáron, és nem csak az olimpia, hanem addig is a három hetes francia körverseny, a Tour de France, ami már a harmadik szakaszánál van, de már most jobb, mint a tavalyi volt. Ráadásul, ha ezt a hetet túlélem, egy kicsit lazább időszak következhet, és ha marad ez az idő, hát szükség is van rá. Komolyan, még e pár sor leírása is nagyobb erőfeszítés, mint máskor jóval hosszabb poszt. Be is fejezem, nehogy az olvasás is megterhelő legyen :)

"Nézem az elhaladó kocsikat a Sunseten.
- Nehéz sajnálni valakit, akit semmi sem izgat.
- Igen? - kérdezem.
- Mi izgat téged? Mi tesz boldoggá?
- Semmi. Semmi sem tesz boldoggá. Nem szeretek semmit - mondom.
- Én izgattalak valaha, Clay? - kérdezi megint.
- Nem akarom, hogy izgasson bármi is. Ha izgatnak a dolgok, akkor csak rosszabb lesz, akkor csak még valami miatt kell aggódnom. Nem annyira fájdalmas, ha nem izgat semmi."

Ami akkor ragad el, ha valami olyan kerül a kezedbe, amire már régóta vágytál. Amiről tudod, hogy jó lesz, amiről tudod, hogy ritka pillanatokat fog adni neked. Egy jó album, film, vagy egy jó könyv, amire régóta vágytál. Chuck Palahniuk kevés regénye érhető el számomra, de most szereztem egy újat, az Altató címűt (és a 'can't wait'-lista élén a Láthatatlan szörnyek áll). Ma még csak a borítót simogattam, a hétvégén bele is fogok zuhanni abba a vad, szétcsúszott és mégis oly fájóan ismerős világba, amit csak az ő műve tud nyújtani. És élvezni fogom minden egyes percét.

Emellé kivettem egy újraolvasásra a Cigányút című bestsellert. Néhány hónapja, amikor a Harcosok klubját olvastam, egy olvasójegyet találtam benne, sajnos a tulajdonost nem találtam meg. Ebben a könyvben pedig egy tetoválóművész névjegykártyáját találtam, a hátuljára írva: 70%-os alkohol (abszinth, jó ízlés), valamint egy fura, nagyon kicsi cetlin 2 feliratot. Egyik oldalon ennyi: Nazareth (gyanítom a bandanév miatt, lehet az előző olvasó is Bad bad boy?), másik oldalon pedig egy ABC-felirat, geometriai alakokból, egy SZ betű, és a 2012. 04. 01. dátum. Nos, több mint talány, kíváncsi vagyok, mi lehet a megfejtés...

Ejjjjjjjjj, ez bizony a fénynél is sebesen száguldott el mellőlem, és a következőig még 360 nap... Az idei fesztivál toronymagasan a legjobb volt, szinte csak pozitívumokkal... először is, idén 3 kivétellel minden olyan zenekar ott volt, aki számít (a Csík Zenekar, az egyre kevésbé aktuálisabb Hiperkarma és a Carbonfools még elfértek volna), ráadásul tökéletes időjárás volt 3 napon keresztül, az a 10 percnyi demo eső csak javított a hangulatunkon (na nem a cipőmén...)

Idén nulladik napot is tartottunk, egy kellemes pesti iszogatással, jó hogy nem első nap siettük el a dolgokat (és ezúton is köszi a plusz estét ;)), ráadásul csütörtökön egy gyors vonatozás után seperc alatt csapódtunk be a piszkosul nem kijelölt helyünkre, hogy a délutáni sörünket már az orfűi tó isteni meleg vizében töltsük... Jaaa, volt valami koncert is, bár én csak a buliindító PASO-ra, az elmaradhatatlan Bëlgára  - szokás szerint állatok, havi szinten szük-sé-gem one rájuk :D), és tök véletlenül belekeveredve a Subscribe-féle RATM Tribute koncertre mentem, utóbbi bizony eztán kötelező darab lesz, ki is derítem, mi a faszt csinálnak az első sorban! Hajnalban még egy kis sátorállítás két vadidegen csajnál az idei Punnany Massif-fesztiválsláger Élvezd-jére... jól sikerült az alapozás!

Pénteken relaxnak egy kis élménypark, pizzázás a viharban, aztán valami teljesen új... Bödöcs Tibor folkelemekkel dúsított előadása után pálinkázgatás a művész úrral a saját, helyben főzött pálinkájával - muhaha, pedig tényleg, a 3 nap legabszurdabb látványa volt az 5 literes dunsztosüvegbe párolt törköly... a lehetőségért (és az utána következő grátisz, isteni szivarért) külön köszönet a csornai különítménynek, kiváltképp a szőke ciklonnak... Sokaknak zeneügyileg a fesztivál legerősebb napjának tartják, én annyira nem ájultam el tőle. A HS7 megbízhatóan jól teljesített, továbbra sem tudnak hibázni, a Quimby haknija viszont mások szerint is erősen izzadságszagú volt, ugyan lehet, hogy szimplán nem voltak elemükben a srácok, de tényleg nem ez volt a csúcspont. Aztán az unicum összefogott a törköllyel, úgyhogy a Vad Fruttik búcsúelőadásba csúszott át, bár a látvány a hatalmas ledekkel nagyon erős volt - mondhatni letaglózott.

Aztán megjött a szombat, ami huhú... egyetlen, hatalmas pörgés reggeltől - és Clara Zetkin hazai rajongóitól - tovább az újabb csobbanásig-olvadásig (és a házmester sem szólt rám), át az Alfa Holdbázis foteljén a koncertekig. A 30Y ugyan idén már másodjára nem okozott katarzist (köszönhetően az elképesztően meglepő számú tiniseregletre a tömeg elején), de az előadás szintén óriási volt. Odettet a zuhanyzóból hallgattam ugyan, de némi felpörgés után jött az általam legjobban várt Pluto-koncert ami óriási tombolás volt, azt hiszem őket is beiktatom a kötelező programok közé, alig várok egy újabb, kissé hosszabb előadást. A nap végére pedig a szintén nagyon várt Enikő-party (na nem az, amelyik 3 napja tartott) konstans vigyorral, őrült jó zenékkel, és egy utolsó napfelkeltével a hegyek között...

A hazaútról inkább nem nyilatkozom, nem véletlenül csak most érkezett a beszámoló. De jó, ha tudjátok, van olyan ember a MÁV-nál, akit sokkol 4 perc késés, ezúton is elnézést kérek a pesti sebes türelmetlen utasaitól. Mástól nem kell - azt hiszem, ha igen, vegye e sorokat annak. Ugyan nem ez a világ legjobb beszámolója, de ezernyi történettel tudom kiegészíteni, és a kettő együtt garantáltan meghozza a kedvet a következő fesztiválokhoz, a helyzet az, hogy 5. éve jelenthetem ki, hogy ez Magyarország legjobb fesztiválja, sőt, 3 napig ez Magyarország legjobb arca. Sok-sok fesztivált, kulturális örökséget, egyebeket kívánok Orfűnek, csapatunknak pedig azt, hogy a 10. fesztet is együtt és itt töltsük!

Türürürü tü tü... na jó, Republic nem is lesz Orfűn, de minden más igen, mi szem szájnak ingere! Nem mintha mostanában túl aktív lettem volna itt is, de most 4 nap hivatalos szünet, akkor sem posztolok, ha Orbánt és Matolcsy-t elüti Kövér Laci a zebrán. Mindenkinek kellemes időtöltést, nekem garantáltan az lesz!

Ha azt hinném, nem tud az élet még kitalálni valami meglepit, sosem késlekedik, hogy bizonyítsa, de igen, tud. Kiadós szülinapi ünnepelgetés és meccsnézés helyett izgalmas, 3 napi 12 órás éjszakázás, aminek a végét megkoronázta azzal, hogy egy év alatt másodszor jöttek belém - bár ezúttal nem én vagyok a hibás. Azt hiszem, leadom lassan a jogsim, és veszek egy dodzsemet, az való nekem.

Az egyetlen gondolat, ami egész héten tartja bennem a lelket, hogy jövő héten ilyenkor már harmadik napja hömbölgök Orfű lankáin, sőt a mókát már szerda este megkezdjük. Persze nem az én életem lenne, ha még ebbe se rondított volna bele a sors, de nem baj, ehhez is mosolygok egy jót. De azért lassan átrakhatna a fasz másik végére is, ha másért nem, hát azért, hogy utána még nagyobbat eshessek onnan.

Kezdhetné például a mai, kiválónak ígérkező estével...