Lassan le kell kötnöm egy fellépést :D Na jó, azt azért talán nem, de a mai termés a 30y Felhő című - hát, lehet mondani - slágere, ami szokatlanul könnyű, viszont piszok jól hangzik akusztikon is. Persze az ujjaim nem ilyen jókedvűek tőle, de lassan előveszem a régen még tudott számokat, és megpróbálom az éneket mellé. Közönség úgyse lesz mostanában hozzá.

Más történet, de nincs kedvem ketté szedni: eldőlt a Manning-mizéria. Végül is csak 1/3-ad arányban jött be a jóslatom, mert nem az Arizona Cardinals nyert, és még csak nem is NFC-s lett, de legalább a nyugati csoport bejött. Ami azt illeti, a Denver Broncos-t pont azon kevesek közé soroltam, ahova nem keresnek egy Manning-kaliberű QB-t, dehát a sors útjai kifürkészhetetlenek, és ki tudja. Az nem volt titok, hogy Elway nem bírja Tebow-t, de amit a csapattal csinált, hát azért nem szokás egy ilyen idény után kipakolni valakit... De nem voltak szívbajosak. Én meg sajnálom, hogy nem egy "izgalmasabb" csapathoz került, mint a Cards, a 49ers vagy a Jets, netalán a pikáns Titans. Mindeközben az AFC nyugatban ott figyel egy megerősödött Chiefs, és egy mindig sötét ló Chargers. Még a végén színvonalas meccsek lesznek eztán a nyugati parton.

"A legkönnyebben úgy veszíthetünk el valamit, ha nagyon akarjuk"

Na, ez patent kis délután-kora este volt, és hol van még a vége. A megújulás jegyében nekiálltam egy kis szekrény-fakkom átrendezni,a többi meg jött magától, és szép lassan az összes tárolóegységem nekiálltam szanálni, kiszórva belőle néhány, khm, rossz emlékű dolgot is. Kicsit könnyebb, talán még lesz könnyebb is.

Furcsa, mi mindent talál ilyenkor az ember. Például a régi szép, Vidi-Fradi meccsek belépőit (bejutnék ma 700 forintból?), a Kommunista Kiáltványt, és persze régi kapcsolatok emlékeit - erre irányult a a nap a leginkább. Az egyik ilyen szép emlék a legelső ajándék a legelső barátnőmtől - na hát maga a kapcsolat az sajnos kevésbé szép emlék. Szóval egy szép kis pohárka, kézzel festve, még valamikor 2000-01 környékéről, és valahogy kellemes volt a kezembe fogni és nézegetni. Bekerülhetnék vele egy filmbe, ha ez valami mágikus tárgy lenne például. Aztán holnap reggel hirtelen akkor ébrednék, amikor ezt kaptam. Na persze a mai buta buksimmal együtt. És esetleg újrakezdhetném, hátha más hibákat követek el, és nem azokat, amiket eddig. Bár egy jó ideig azt gondoltam, a hibák is kellenek ahhoz az úthoz, amin járok, de rájöttem, hogy ez a mondás akkor áll, amikor éppen boldogok és elégedettek vagyunk, s akkor már mindegy, régen milyen szar döntéseket hoztunk anno. Ez lehetne az én piros telefonom A lé meg a Lolából.

És ha már egy film, akkor elszakadok a kis álmodozásomtól. Tegnap megnéztem Clint Eastwood új filmjét, a J. Edgar-t, DiCaprioval. Ez a két név elég beindító, és a filmre sem tudnám azt mondani, hogy rossz lett volna, csak... Na nem találok ki mindenféle hülye érveket, nem tetszett. Nem tudom, talán izgalmasabbnak képzeltem el az FBI-t 48 évig igazgató ember életét, talán az egész fakó színezés miatt volt egyhangú, de sajnos korántsem kötött le annyira, mint reméltem. Monodrámának mindenképp jó film, DiCaprio szokás szerint kiváló, de valahogy annyira "amerikai" lett - és itt a szó JÓ értelmére gondolok, annyira sok a kulturális utalás -, hogy az szerintem az élvezhetőség rovására ment kissé. Vagyis nekem, mint magyar, viszonylag érdeklődő fiatalember élvezhetőségének a rovására. Azonban rossznak nem mondanám, érdemes bepróbálkozni vele, lehet, mint annyiszor, bennem van a hiba.

Most meg épp a sokadik új magyar sorozat, a Munkaügyek debütje megy a tévében, Mucsival, Litkai-KAP-Hadházy írógárdával. Egész élvezhető, Nem az a térdcsapkodós fajta, de egész finom kis humorral operál, nem is túl hosszú, ki tudja, talán ez jobban elmenne napi sorozatként. Ja igen, a Marslakók egy fostalicska, annyira gagyi, hogy lefikázni sincs kedvem. Az előzetes véleményem helytállt róla. De vajon ezeket a szarokat mikor szanálják a köztévénél?

Tegnap, amint sétáltam a fellobogózott városban, rengeteg kokárdás-ünneplős gyerekseregbe futottam, és közben elgondolkoztam, mit is jelent nekem ez az ünnep.

Semmit. Sajnos erre jutottam. Kokárdát rég nem hordok, rendezvényekre nem megyek. Más a tévéműsor - bár kábelen az sem túlzottan -, és plusz egy alkalom van egy kis összeröffenésre. Az én hibám lenne? Nem tudom, biztosan az is. Régen szerettem, szinte minden évben szerepeltem az iskolai műsorban, jópofa volt a kiöltözés is, meg az egész márciusi, szép idős dologban felvonulás. Aztán elkezdtem felnőni, és azt láttam, hogy megpróbálják máshogy értelmezni az ünnepet, nem úgy, ahogy való, és elment a kedvem az egésztől. Mert most sem fog másról szólni március 15-e, mint a mocskolódásról, a hazugságok és a pofátlanságok legitimálásáról azzal, hogy a forradalom szereplőihez hasonlítják magukat, erőfitogtatás lesz, demonstráció, pénisz-összehasonlítás, hogy melyik tábor a nagyobb, melyik veti meg jobban a másikat, és tartja magát minden alfájának és ómegájának. Tenyérbemászó alakok lesznek az előtérben, a seggnyaló, önkéntes alattvalóikkal. És igen, a millás tüntetést is ide sorolom, mert éppoly komolytalanok lesznek seperc alatt ők is, mint a többi. És ez rohadtul unalmas, hogy egy megúszni való nap lett a március 15-ből, és az jár a legjobban, aki megpróbálja magát kizárni ebből.

Ráadásul, bár ez már csak lazán kötődik ide, mert elsősorban október 23-hoz szól, a 2006-os tüntetések felnyitották a szememet, hogy a forradalmaknak legfeljebb egy-két főszereplőjére jellemző az a romantikus pátosz, amivel az utókor felruházza őket, az alakító tömeg javát pedig ugyanaz a csőcselék teszi ki, akik 2006-ban is csinálták a fesztivált. Úgyhogy az ünnepnek nem csak, hogy elvették az ártatlanságát, de egy utolsó kurvát sikerült csinálni az elmúlt pár évben-évtizedben.

No, megtörtént, amire számítani lehet, kiosztottak a másik oldalra is egy Kossuth-díjat. Tudom, tiszteletlenség süt át ebből a sorból, pedig nem annak szánom, egyszerűen csak egyértelmű volt, hogy a tavalyi, igencsak meglepő Lovasi-díjazás után ezúttal Ákosnak is kijut egy. Nem érdemtelenül, mondhatnánk, és mondom is, ám keserű szájízzel, ugyanis ahogy tavaly Lovasi András díjával sem tudtam teljesen egyetérteni, úgy most sem tudok Kovács Ákosnak maradéktalanul tapsolni, és ebben vajmi keveset játszik közre, hogy speciel az ő dalait döntő többségben egyáltalán nem bírom.

Egyszerűen úgy gondolom, lehet tévesen, hogy a Kossuth-díj egyfajta életmű-díj, a létező legmagasabb magyar kitüntetés, amellyel valaki - jobbára befejezett - pályafutását ismerik, ismerjük el. Nem arról van szó, hogy ne tett volna le sokat, nagyon sokat Lovasi András vagy Ákos az asztalra, ők azonban alkotói korszakuk közepén járnak - jó esetben -, aktívan alkotnak, és mi még csak nem is sejtjük, mi áll előttük, akár még túl is szárnyalhatják pár éven belül eddigi teljesítményüket, és akkor mivel honorálhatjuk őket? Meg persze, amit tavaly láthattunk pl. Orfűn is, kicsit viccesen néz ki egy Kossuth-díjas a híres "faszfejes" pólóban. Lényeg a lényeg, tevékenységükért mindenképp jár egy Kossuth-díj, de azt gondolom, erre még illett volna várni pár évet az ő esetükben. De respekt nekik, mint ahogy a többi díjazottnak, főleg például Reviczky Gábornak, Balázs Péternek, Pásztor Erzsinek (Janka néni nagy kedvenc volt!), és a többieknek.

És ha már zene, a végére egy kis sikerélmény. Szereztem egy egészen más stílusú gitároktató könyvet, és elkezdtem újra az alapoktól az egészet, és hát természetesen ezzel jóval könnyebb megérteni mit is kéne hogyan. Viszont ezzel párhuzamosan először sikerült megoldanom, hogy egy dal gitározása közben egyúttal el is tudjam énekelni azt, úgyhogy ezúton is köszönöm a Cseh-Bereményi párosnak, hogy megalkották a gyönyörű Csönded vagyok című dalt, és az első igazi dalélményem lehetett. Bár nem az a csajozós nóta, de majd annak is eljön az ideje.

Na nem én fogok erről tanácsokat adni, az tuti! Csupán kivégeztem egy Easton Ellis művet, méghozzá a vízválasztónak is nevezhető Amerikai Psycho előttről, 1987-ből. Azt kell mondanom, nem állt volna rosszul neki ez az irány sem, hiszen miközben lelki ábrázolásban pontosan azt az ürességet boncolgatja, amely a legnyersebben kerül felszínre az említett csúcsműben, addig az Amerikai Psychoban sokak számára indokolatlan és felháborító brutalitás még sehol sincs benne.

A történet egy New Hampshire-i egyetemen játszódik, valamikor 1985-ben, főszereplői pedig a fiatalok, akiket Ellis végig E/1-ben szólaltat meg, az eseményeket több szemszögből bemutatva (itt egy kicsit emlékeztetett egyik kedvenc regényemre, Szilvási Egymás szemébenjére). Ettől lesz hangsúlyos jó néhány apróság, amit egyik részről csak foghíjról érintünk, másik részről azonban kiemelt jelentőségű dolgokat vehetünk félvállról, egy másik szereplőbe bújva. Maga a cselekmény lényegtelen, céltalan, mint egy tét nélküli egyetemi félév, csupán sodródni kell az eseményekkel. Éppen emiatt gyakran fordul elő, hogy egy-egy izgalmas szálat valami tök unalmas követ, és a könyv is épp emiatt hullámzik, ami viszont nekem rossz élmény, hogy a vége pont egy ilyen hullámvölgy alján ér el. Ugyanakkor remek ifjúsági lélekábrázolás, és szerencsére nem abból a negédes, romantikus fajtából, hanem a kőkemény, gyarló valóságon alapulva. Ráadásul bizonyos szempontból egészen újszerű érzelmi problémákkal is megismertet, noha ez a világ azért elég távol van a magyar főiskoláktól - még. Plusz meglepi Easter Egg a könyvben, hogy az egyik főszereplő, Sean, a későbbi sorozatgyilkos Patrick Bateman öccse. Persze a későbbi regényre még nem utal semmi különös, de ez alapján legalább félig érthető, hogy is lett Pat Bateman az, aki.

Még vár rám egy-két Easton Ellis mű, főleg az Amerikai Psycho kvázi-folytatása, a Holdpark, vagy a hasonlóan brutális Glamoráma, de jókedvűen fogok nekiállni az inkább A vonzás szabályaihoz közelálló debütálló mű, a Nullánál is kevesebb című könyvének.

Ami pedig a filmet illeti, 30 percig jutottam a feldolgozással, és később még megkapja az esélyt tőlem, de úgy néz ki, sikerült egy komoly hangvételű műből egy heherészős vígjáték-formát csinálni. Úgy látszik, Fincher kivételével senki nem képes átemelni filmbe egy tökös mű tökösségét átemelni, kiherélten meg nem tudom, minek adják az írók a nevüket hozzá.

1964-ben ezen a napon született Brett Easton Ellis. Volt szerencsém olvasni legismertebb művét, az Amerikai Psycho-t, és hát természetesen fúú. Most épp egy korábbi művét, A vonzás szabályait bújom, és ez tényleg egy konszolidáltabb rávezetés a későbbi "főműre". Tény, hogy hatással, nagy hatással volt a világirodalomra, és én is döbbenettel vegyes izgalommal olvasom a könyveit, de azt hiszem - bár még nem olvastam egy-két rendkívül izgalmasnak tűnő könyvét -, számomra az a legkedvesebb benne, hogy segített az irodalom felszínére hozni egy bizonyos Chuck Palahniuk-ot. Mindenesetre az Amerikai Psycho közel tökéletes mű, "one way ticket" Bateman agyába, ahonnan nekünk kell megtalálni aztán a kiutat. Már ha akarjuk.

Mindenesetre Isten éltesse, és még sok ilyen fasza és sikeres könyvet kívánok neki! A végére pedig egy idézet, ahol épp tartok a vonzás szabályaiban, és aktuális is:

>> Ültem az egyik padnál, de oda se figyeltem a professzor darálására, néha Mitchellre pillantottam, aki boldognak tűnt (na ja, éjjel dugott egy jót), és jegyzetelt. Körülnézett a termen, undorral pillantva a cigizőkre (ő leszokott, amikor visszajött - hogy oda ne rohanjak). Úgy képzeltem, valószínűleg gépeknek tűnnek a szemében. Mint a kémények: füstcsóvák szállnak abból a lyukból a fejükön. A csúnya, vörös ruhás lányra pillantott, aki próbált menőnek látszani. Megszemléltem a graffitit a padon: "Vesztes vagy." "Nincs gravitáció. Bedöglött a Föld." "Itt aludt a Brady Bunch." "Hova tűnt a hippiszerelem?" "A szerelem büdös." "A legtöbb taxisofőrnek bölcsészdiplomája van." És ahogy ott ültem, boldogtalan szerelmesnek éreztem magam. De aztán persze eszembe jutott, hogy csak a fele igaz: hogy boldogtalan vagyok.<<

Igen, direkt így, engem ki ne dobjon a gugli találtnak. Kezembe került ma nagymamámnál ez a csodás kiadvány, annak is a friss száma, ez itt. (Vigyázat! Kattintás csak erős idegzetűeknek!)

Gyengébb idegzetűeknek: egy parádés új, ingyenes közéleti lapról van szó, amelyet a Jobbik ad ki és terjeszt postaládákba dobva. Furcsa, hogy nekünk nem jutott, de nagyszüleinknek igen... Lényegében egy ingyenes barikád magazinról van szó, nyilván formailag és tartalmilag - ha ez egyáltalán lehetséges - lebutítva, rövid, eke-egyszerű cikkekkel. Tulajdonképen ha főiskolai tanár lennék, csak ebből az egy számból indíthatnék egy szemesztert, melynek témája az ebben lévő épületes baromságok, az egy mondatra jutó bődületes marhaságok mennyisége és milyensége lenne a témája. Hirtelenjében nem is tudom, miről írjak, min akadjak ki?

Mondjuk a "leleplező" cikken, miszerint kétmilliárdot kap Jáksó cége, a gyurcsányista Vágó nem panaszkodhat fizetésére (a róla szóló részben egy szó sincs a fizetéséről), vagy hogy mennyit kap Bochkor a Megasztárért - melynek zsűrijében csak a 168 óra főszerkesztőjének fia maradhatott? Hm, mi közünk is van a két utóbbihoz nekünk?

Vagy a kedvencem, a lap témája, hogy lépjünk ki az EU-ból? Mivel mi 5 milliárd eurot kaptunk tőlük 2004-08 között, ők viszont 30 milliárdot vittek ki az országból? wow, és hogyan? Vagy a külön órát érdemlő pro és kontra a kilépésnél? Meghajlok az érvek előtt: ha kilépünk, megszűnik az uniós szintű ÁFA-csalás (IGEN, magyar ember magyar áfát csaljon!), a döntés szabadsága (2/3-ad a fidesznek, és beszavazták az e lapot kiadó Jobbikot, szerintem nincs erre a magyar népnek nagy szüksége), megnőnek a vám- és egyéb adóbevetélek (exportról csókolom tetszettek már hallani?), nem kell tagdíjat fizetni! Hááát kedves barátom, pálott szájú tóbiás, vajon hallotta-e már az EU kapcsán a "nettó befizető" fogalmát? Segítek, ezek azok az államok, akik többet tesznek a közösbe, mint amennyit kivesznek. Még segítek: MI nem tartozunk közéjük.

A továbbiakban van még némi Schmitt-alázás, LMP-Gyurcsány összemosás, szélsőjobbos humor, két oldal kékfény a cigánybűnözés köré szervezve, a lap végére némi fidesz-fitymálás is, no és persze keresztrejtvény, szigorúan a témába vág. Bár még így is az a legintellektüellebb pontja ennek a lapnak.

Mondhatnám, hogy annyit is ér ez a lap, amennyibe került, de sajnos ezért jó pár fát vágtak ki az őserdőkben, rengeteg környezetszennyezést okozott a nyomda és a festékgyár működése, és sajnos a szerzők is szén-dioxidot lélegeznek ki, így azt kell mondanom, ez még mindig elég nagy ár. Tessék a lap szerint legnépszerűbb politikus példáját követni, és egyenek kussban a mekiben, ott is épp ezeket a célokat szolgálják, de legalább másnak nem fordul fel a gyomra ennyi gusztustalan, degenerált baromságtól.

Kicsit sokat posztolok mostanában más hírekről, de ez olyan aranyos így a nap végén, hogy muszáj megemlítenem.

Kedves Vona Gábor! Én, mint aki megrögzötten elítéli az Önök szélsőjobbos retorikáját, én bizony egy rossz szót nem tudok mondani Önre az esetért. Ahogy hallom, nem is a "magamfajta" emberek előtt kell feszengenie ezért, hanem a saját tábora előtt. Ez mélységesen ironikus, mintha visszaszállna az átok Önökre. Holott kalapot emelek, hogy a fiáért még az elveikkel is szembe megy, hogy őt mosolyogni lássa, ilyen egy igazán szerető apa, és az vesse Önre az első követ, aki nem tenné ezt meg a gyermekéért.

Amit viszont én nem értek, és valahogy ezt is megmagyarázhatná - mindamellett, hogy ettől sem lett kevesebb a szememben -, vajon ha az Ön kedves fia hirtelen szomjas, miért elfogadott a McDonalds? Ha vidéken későn ér véget egy rendezvény, miért elfogadott a McDonalds? Ha nincs más, akkor nem fontos a gerinc? Félreértés ne essék, én is úgy gondolom, ha szomjas, ha éhes az ember, miért ne mehetne be a McDonalds-ba, multi ide vagy oda. A probléma az, hogy miért kell akkor minden ellen lázadni, csak azért mert multi? A késő esti rendezvényen hol a betyáros magyar étterem? Rosszat tesz egy multi a város lakosságával, csak azért, mert alja módon éjjel is nyitva tart, és aki ilyenkor enne valami készet, az oda mehet? Amire célzok, hogy talán el kéne gondolkozni, hogy nem minden multi az ördögtől való, és jó lenne, ha erre valamilyen módon utalnának is. Nincs abban semmi rossz, ha valaki ott eszik, szabad a választás, és ez a szép ebben a demokráciában. Ugyanis ha önök kerülnek hatalomra, a vidéki rendezvénye után éhen marad, míg haza nem ér. És akkor aztán főleg szidhatja a multikat.

Ja igen, a mekiben az étel olyan, amilyen. Javaslok egy hami-turnét nyáron 7 napig random választott balatonparti lángososoknál. Az végképp nem multi, és, khm, olyan, amilyen.

Tudom, hogy olyan területre tévedek, amelyről igen felületesek az ismereteim, de egy gondolat szökkent az agyamba e cikk kapcsán.

Nevezetesen a felháborodást nem értem, illetve nem találom jogosnak a befektetők részéről. Érdekes jogi csűrés-csavarás az, hogy ez a csőd most akkor mégsem csőd, és mi hogy van. No de: a cikk alapján ez a CDS dolog az államkötvényekkel együtt szokott működni, pont azért, hogy csőd esetén is lásson pénzt a "jószívű" befektető. Na de ha valaki államkötvény nélkül veszi ezt, és csak a csődre játszik (horribile dictu spekulál!), az a pénzösszegtől eltekintve miben is különbözik a hétvégi Fradi-Debrecen meccsre fogadó egyszerű szerencsejátékostól? Semmiben, tippel valamire, és vagy bejön, vagy nem. Lehet ezt befektetésnek, CDS-nek, Irgalmas Terézanya alapnak nevezni, lényegében a pusztán CDS-t vásárolók a csődre fogadnak - innentől kezdve pont ez a befektetői kör az, aki jogilag úgy csűri-csavarja a szavakat, hogy ami X, az a nyilvánosság előtt pont, hogy Y-ként legyen feltüntetve. Hát ilyen ez a csőd is Görögországban, lényegében az, de a nyilvánosság előtt mégsem. Fogadás elbukva. Nem nagy kunszt, hogy a csődről ítélő bizottságban olyan emberek ülnek, akik a csőd elkerülésében érdekeltek, az MLSZ-ben is olyan emberek ülnek, akik a Fradi ellehetetlenítésében érdekeltek, na bumm, ez egy ilyen játszótér.

Nem értem a rinyálást, visszanyalt a fagyi, bebukták a milliókat, legközelebb majd ott verik el a pénzüket, ahol legalább nem emberek millióinak a sorsa múlik a pénzügyi bűvészkedésen. És azt sem értem amúgy, ha ez a CDS csak egy pénzügyi biztosíték, miért is lehet kizárólag azt megvenni, államkötvényekhez kötés nélkül. De ez már nem az én problémám, én ide sohasem fogok felérni, itt pedig valószínűleg olyan a pálya, hogy mindkét irányban lejt, és a fair play gurult ki először róla. Nincs ezzel semmi gond, hol erre, hol arra áll a zászló. Csak ahogy a korábbi években mások bőrén megzsírosodó bankszektor rinyálást sem értettem még az első, szerintem jogos hazai megszorító hullám esetén, úgy most sem értem a picsogást, eddig ment a szekér, most üdv a bré másik oldalán.

A szerző a makrogazdasági és pénzügyi tudományoknak és folyamatoknak még távolról sem ismerője.

Zseniális, egyszerűen zseniális. Mindent a közjó és a jövőnk érdekében! A NER, és az új Médiatörvény csak értünk van, hogy nekünk könnyebb, jobb legyen!

Ennek keretében az NMHH beszüntette a Berzsenyi Rádió műsor-szolgáltatási jogát, mivel az közösségi médiaszolgáltatóként nem napi 4 órában sugároz adást. Nem találom a szavakat.

Akik esetleg nem szombathelyi érdekeltségűek: az egyetem rádiója városszerte fogható volt, így nem csak a műsorkészítés és rádiózás megismerésében nyújtott hatalmas segítséget, de egyben hozzászoktatott a nyilvánossághoz, hogy amit mondunk, az bárkihez szabadon eljut, és hogy a szavainknak súlya van, és felelősséget kell vállalnunk értük. Tudom, hogy ezt az internet is tudja, de akkor is megvolt az "élő adás" varázsa.

Most pedig itt áll, hogy ha egy iskola nem vállalja egy komplett rádióadó állandó működtetését - ami neki nem feladata szerintem -, akkor inkább fejezze be a sugárzást. Dilettáns hozzáállás, a legtöbb iskolában heti 3x3 órányi műsorra sincs lehetőség jelenleg, nemhogy 7x4 órára, pláne olyan stúdióban, mint amilyenben az egyetem hallgatói dolgozhattak. Ezeket a műsorokat lelkes hallgatók készítették a tanulás mellett és akár a pihenés rovására, de egy ilyen formula sem műsoranyagban, sem a meglévő emberi erőforrás mellett nem működhet jobban.

5 szemeszteren keresztül tettem hozzám én is a magam igen szerény munkáját a rádióhoz, érthető, hogy fájó egy ilyen hír, és inkább indulatokat szül bennem most még, mint a puszta sajnálatot. Nem tudom, más iskolákban mi a helyzet, és nem akarok most demagóg lenni a felsőoktatás és az újságíróképzés vegzálásának belelátásával, egyszerűen csak szánalmas, hogy újabb, önerőből összehozott, és egy közösségben jól működő, utánpótlás nevelő dolgot sikerült tönkre vágnia az új rendszernek. Mint rengeteg dolog esetében, ami eddig jól működött. Így kell ezt, fiúk, bravó!

A rádió működésén jelenleg is dolgozóknak pedig kitartást, hogy sikerüljön valamilyen megoldást találni a jövőbeni műsorkészítésre, hogy másoknak is olyan emlék legyen, mint nekem volt.

Egyre jobban bejön ez a Futurama!

A minap Budapesten jártam munkaügyben, és egy érdekes helyzetre bukkantam - illetve a helyzetről tudtam, csak most saját felkészületlenségem miatt megint megtapasztalhattam élesben. Az történt, hogy nem volt nálam külön bkv-jegy, sem elég apró a 320 ft-os automatába (mellesleg nem működött amúgy sem). A Petőfi hídnál szálltam le, ami azért elég jelentős pont szerintem, és egész egyszerűen sehol sem lehet jegyet venni, korábban már futottam körbe, 5 percnyi járáson belül nincs sehol sem automata, sem jegyértékesítő (újságos, bármi). Tudni kell, hogy én azon kevés ember közé tartozom, aki nem szeret bliccelni, nem hiányzik a stressz (főleg amióta 16 ezer a helyszíni bírság), meg amúgy is, kiblicceltem magam megboldogult tinédzserkoromban. Szóval a Boráros téren egyből lepattantam a 4-6-osról, hogy vegyek az aluljáróban jegyet, és mentem tovább a következő villamossal.

Az a történetben a gond, hogy ha éppen akkor jön a jól képzett, empatikus kalauz, akkor ez a sztori rohadtul nem fogja érdekelni, és hiába mesélek neki a szándékaimról, hogy a következőnél szállok le jegyet venni, él a lehetőséggel, hogy 16 ezer forinttal beljebb tegye a bkv-t. Mindezt egy olyan emberen verné le, aki speciel pont szeretne fizetni a szolgáltatásaikért, de egyszerűen NEM HAGYJÁK. És az nem érv, hogy gyalogoljak át a hídon akkor, mert ilyen alapon gyalogoljak ki Rákospalotára, és nincs ez a probléma. Egyszerűen visszajutunk ahhoz a MÁV-nál is megtapasztalt gondolathoz, hogy akkor végül is ki van kiért? Nekik kell a pénzem, én odaadnám a pénzem, eddig oké, de ez nem egy luxuskategória, hanem szimpla tömegközlekedés, hadd ne nekem kelljen törnöm magam, hogy normálisan utazhassak a kiváló gépparkjuk járművein.

Na mindegy, annyi haszna lett, hogy amíg átzötyögtünk a hídon, egy igen cifra vádbeszédet mondtam el magamban a képzeletbeli kalauznak, amelyben nem felmenőket emlegettem, hanem erőteljes bizalmam fejeztem ki ennek a rohadt, korrupt, működésképtelen óriáscég tönkremenetelében, egyben bízva, hogy az olyan faszok, akik erre nem tudnak odafigyelni, jó alaposan elvesztik a munkahelyüket. A Malév példája alapján ez nem is elképzelhetetlen, kérdés, hagyjuk-e végre levágni az üszkös lábat.

Amúgy meg összeszedtem valami igazi pesti nyavalyát, úgyhogy igazából tegnap még dühöngeni sem volt kedvem ezen. Lehet nem is lett volna ilyen baráti a szöveg se.

A változásban mindig az a legizgalmasabb, hogy kiszámíthatatlan. Lehet ezt sokként is megélni - én is így szoktam -, de lehet ezt a lehetőségek tárházaként is felfogni. Bizonyos szempontból persze nem minden fordul a feje tetejére, és alakul át gyökerestől, de a lényeg az, hogy lelkileg mindenképp egy izgalmas szakaszban járunk, ahol az apróságok éppúgy nagynak tűnnek, mint amilyen kicsinek jó néhány komoly dolog.

Emlékszem a régi önmagamra. Például a hét évvel ezelőttire. Nem félt semmitől. Mindenbe úgy vágott bele, hogy na mutassuk meg, illetve mit veszíthetünk? Ma pedig... Jesszus, mintha az ellenkezője történt volna. Nincs mit veszítenem, mégis ragaszkodom a múlthoz, mintha nem érné meg, hogy elveszítsem végre. Félek, hogy ha megmutatom magam, az inkább elijeszt másokat, mint hozzám köt. Régen nem így volt, régen nem törődtem másokkal, és megvolt ennek a vonzereje... ma pedig felvettem a 'bocs, hogy élek' szerepet, félek lépni, és kétségbeesetten kapaszkodom mindenbe, ami a régi volt. Pedig, úgy érzem, nem lettem rosszabb, mint régen, sőt. És mégis...

Amikor nekiálltam a posztnak, épp azt sem tudtam, miről írjak, mennyi minden van, amit érdemes lenne talán kiírni magamról. Most, pár sor elteltével meg nem tudom, hogy kéne ezt formába önteni. Hagyom most itt a káoszt, és megpróbálom megfejteni valahogy mielőbb.

"Tudod, az van, hogy a túl nagy szívembe'
Ki-be járnak sokan,
Vagy ott laknak éppen benne -

Mert nekem fáj jobban,
Hogy én itt vagyok és ő ott van
Szerelem szívembe forog az ő nyelve, ő nyelve
Én meg csak fekszem ott
Háromból harmadik én vagyok
Ha ő megy el legelőbb,
Utána te, aztán én halok..."
 

Teljesen kiborít a szervezetem. Legalábbis másfél hete a feje tetejére állt, és néha még rá is segítek a kínokra. 10 napja megszűnt a reggelizhetnékem. Eddig a nap legfontosabb étkezésének tartottam (így is adtam meg a módját), de másfél hete nem megy. Étvágyam sincs reggelente. meg kora délután se. Az egyetlen előnye, hogy 10 napja nem ettem tojásos szendvicset (ez a saját specialitásom), ami az engem közelebbről ismerők számára minimum hihetetlen :). Aztán esténként - vacsi után -, kábé ilyentájt rám tör az éhség. De persze ilyenkor már nem eszek. Viszont illatokat érzek... komolyan, szinte érzem a piruló hagymáét, a sülő húsét... na jó, befejezem, mert a nyálcsorgás tönkreteheti a billentyűzetet. Erre rásegítettem a hétvégén némi babbal - rühellem a babot, és lehet, hogy ezt a sokkot nem mostanában fogja kiheverni.

Viszont történt ma valami jó is. Illetve nem annak indult, újabb melót vállaltam el, autótesztelést. Sosem voltam még - pedig erre ettől függetlenül is lenne lehetőségem -, most viszont félve, de elmentem egyre, és valami zseniális volt. Egy 1.4-es Golf volánja mögött ültem - magyarán egy félig-meddig kisautó -, de mivel nem vezettem még 10 évnél fiatalabb autót, nekem nagy újdonság volt. És mindamellett, hogy nagy élmény volt vezetni egy ilyen új autót, még nagyobb volt az élmény, hogy 160-nál sem álltam még tökig a gázon... Jól esett na, jól esett valami új és felturbózott eszközt a kezemben tartani. Venni kéne egy ilyen kocsit, ha nem lenne 5 misi... Na majd ha nyerek a lottón.

"Ott álltunk hármasban a Világvégén, mögötte ott volt a lejtő, amely a völgybe vezet, és aztán Camden közepe. Nem volt meredek, de ha átlököm, csak úgy véletlenül, feltűnés nélkül, a térdmagas védőkorláton, aligha ússza meg karcolásokkal. A Pretenders után rögtön jött a Simple Minds, aminek örültem, mert nem tudtam volna ott állni, ha nem szól a zene. A bulik tökéletes terepet nyújtanak a veszekedésekhez, de nem ez. Kész, vesztettem. Valószínűleg már régen elveszítettem Őt, lehet, hogy azon az utolsó New York-i éjszakán. Valaki homályos sárga lámpákat csavart fel, és ezek világították meg Mitchell arcát, amitől nyúlosnak, szétázottnak tűnt. Elhagyott. A jelenet, ahogy ott állunk, túlságosan valóságos és túlságosan értelmetlen volt. Elballagtam."

Huh... hát a lehető legjobbkor néztem meg... ekkora egy érzelmi hullámvasutat!

A szónak persze a jó értelmében véve, nem a szar/jó között, hanem a nevetés/sírás között... Nem láttam még filmet, ami ennyire jól egyensúlyozott a kettő közt, és közben ennyire jól tudta tartani a harmóniát, hogy egy pillanatra sem volt kellemetlen az átmenet.

Adott ugye a sztori, miszerint a főhős, Adam egy nap, 27 évesen megtudja, hogy rákban szenved. Innentől nem kell nagy fordulatokra számítanunk, probléma a partnerrel, baráttal, családdal, stb, nem ezen van a lényeg. Hanem hogy mennyire sikerül ezt olyan könnyed szinten tartani, hogy 2-3 percnél tovább egyhuzamban ne kerülj a sírás határára, mert amikor épp szarul lennél, akkor jön valami visszavágás, ami nem harsány, nem helyzetkomikum, hanem egy reális, cinikus reakció a helyzetre. Nem hittem volna, hogy Seth Rogen megállja a helyét komoly szerepben is, de nem vallott szégyent, és mindemellett szokásos magas színvonalának megfelelően hozta a vidám karakterét is. De ez a film, hát lehet hülyeség kimondani, Joseph Gordon-Levitt egyfajta "jutalomjátéka", láttuk már komoly és humoros szerepben is, de itt remekül sikerült ötvöznie a kettőt, és ez bizonyára nem volt egy könnyű munka.

Általában szokásom egy vígjátéknak felróni, ha túl hosszú, ennél a filmnél viszont azt gondolom, még fért volna a játékidőre, bár lehet, ott már csak a túlzott szomorúságot tudták volna kibontani (pl a család-szál), ezért én azt gondolom, ez a film így tökéletes, ahogy van.

Ajánlom mindenkinek, aki a felhőtlen szórakozás mellé olyan érzelmeket akar, ami egy átlagos romantikus komédiában nincs meg, és persze azoknak, akik kicsit lent vannak. Mert nekem ennyire semmiképp sem lehet szar.

Azt mondják, az ember életében 7 évente következnek be fontos változások, illetve elébe menve ezeknek, 7 évente szükség van jelentős változtatásokra.

7 évvel ezelőtt egy elég sötét korszakomban voltam. Akkor készültem érettségire, belemerültem a tanulásba. Szociális kapcsolatok gyakorlatilag nulla, csajok sehol, egyetlen reményem az volt, hogy elkerülök főiskolára messze innen, és új életet kezdek. Ami azt illeti, sikerült is, elkerültem messze, azokhoz a hónapokhoz képest valóban remek időszak következett egy jó darabig. És persze kb. hét éve meg is ismerkedtem valakivel. Nem mondom, hogy bár ne történt volna meg, csak a rosszak elfakítják a szép emlékeket is.

Most hasonló helyzetben vagyok, csak 18 évesen ez érthető talán, most már kicsit felelősebben kéne gondolkozni. Talán eljött ennek is az ideje, de a nagy változásoknak mindenképpen. Nem megy az ilyen egyik napról a másikra, de jelöljük ki ezt kezdőpontnak.

Day 1.

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal -
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótlanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor - magától - megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe veled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor - magától - szűnik a vihar,
Akkor - magától - minden elcsitul,
Akkor - magától - éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától - friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

Do you want to know, how's your life going? It's pretty simple. Just check How I met your mother's pilot. Then choose the similar character as you:

- Robin/Ted: A loser, who'll never ever be as happy, as he/she could. Just make small things big, just to prove how great they are, and make great things (like fellings) insignificant. Yeah, that's probably define your life's purpose suffering.

- Marshall/Lily: As I see, probably the worst couple ever in the world, but they are just sooooo perfect to each other, even if they are mad. They show, what's for every little Ted's waiting...

- Barney: Yeah, if you think, you're Barney, probably you do everything perfect in your life, and don't you ever think to change about it, because you're awesome!

How I see myself? I see myself a very poor edition of Ted, who makes every simple thing in his life irrelevant. That's why I can't be awesome for my Robin since a long-long time, and that's, why I look like a poor guy for everyone else.
 

Hosszú idő után - szerintem legalább fél év, ha nem több - ma elővettem a gitáromat. Szegény a sarokban porosodik, gondolom amikor lejött a gyártósorról, azt várta, legalább egy koncerten verik szét, ha már sokáig nem használódhat, ehelyett kapott egy képzetlen amatőrt, aki ugyanazt a tizegynéhány számot képes eljátszani rajta újra meg újra, és kábé ünnepnapokon játszik rajta. Viszont legalább most foglalkoztam vele, így kettőnk közül legalább ő nem lehangolt. Ráadásul új dalt próbálgatok, szóval egészen pezseg körülötte az élet. Kár, hogy az ujjaim erről másképp vélekednek...

Valahogy ez a gitár is olyan nekem, hogy amíg nem volt, megvesztem érte, hogy legyen, aztán a kezdeti fellángolás után - meg miután rájöttem, hogy én nem vagyok Matt Bellamy, és nem leszek autodidakta módon a legjobb gitáros evör -, háttérbe szorult nálam, amit tényleg nagyon sajnálok, mert a legállatabb találmány az elektromos áram óta. És azt hittem, legalább hasznát veszem így is:

Hát nem tudom, nekem eddig ez még nem igazán jött be... De majd hosszú hajat meg borostát hagyok, hátha az többet ér. Addig kénytelen vagyok legalább játszani rajta egy keveset.

and the spiders from Mars. Első olvasatra akartam egy kábé kétsoros posztot írni, hogy az új, Jáksó-féle napi sorozat már a headline és az első sorok alapján is gagyi.

Aztán tovább olvastam ezt a cikket, és beindult a nyálelválasztásom. Attól most tekintsük el, miért kell minden portálon ebbe a promóba futni, legalább marketing téren valamit jól is csinálnak a köztévénél (hahóóó a Szájhősöknél ez hol volt?). Jáksó Lászlóval sem volt eddig nagy gondom, már bőven a Heti heteses feltűnése előtt is hallgattam a Hot 20-t, és abszolút bejött a stílusa, de aztán valahogy lejjebb vitte az igényeket, talán épp a sok szereplés miatt. Mindegy is, a hülyeségek ellenére is csípem a csókát.

Erre jön most egy ilyen valami, ami A. már szinte az alapötlet alapján hülyeség (ti. miért is kell az mtv-re NAPI sorozat? Nem a pénzről van szó - bár az se kevés -, de egy köztévén ez feltétlen fontos?). B. Belövik a sorozatot egy olyan híg katyvaszba, amibe bármit bele lehet magyarázni, és épp emiatt olyan megfoghatatlan lesz a sorozat, amivel a legtöbben majd nem tudnak mit kezdeni. Hallgassuk csak pl a pozicionálást: "konkurenciát kíván állítani a Barátok közt-Jóban-rosszban párosnak", de közben "nem a régi, bevált stílusjegyeket akarja utánozni, hanem újat teremteni". Már az is kihívás, hogy valaki a köztévén felérjen ehhez a nézettséghez, de mindemellett még ekkorát újítani... sokat akar a szarka...

Aztán a következő: drámai sorozat 25 percben, aminek a 10 %-át aznap veszik fel, hogy ettől is aktuális legyen, és persze aktuális témákkal is foglalkoznak, mint pl. az uzsora. Oké, hogy ez csak háttérszál, de a népek erre rohadt mód nem kíváncsiak, este bugyutaságot akarnak látni, mint a BK/JR elbutult csökevényes böszmeségei, nem akarnak azzal szembesülni, amit fél órája a hírekben hallottak.

Aztán azt írják: sok a külsős helyszín. Az, hogy a Barátok köztben kevés, nem csak a költségek miatt van (a csatorna zászlóshajóján idáig erre nem volt panasz), egyszerűen a formátum megkívánja, hogy pár helyszínen kívül ne kelljen semmit észben tartani, mint ahogy nincs is sok szükség a pár szereplőn kívül újakra. Nem én találtam ki ezeket, a Médiakutatóban már évekkel ezelőtt leírták, az új szereplő és a házon kívüli helyszín mindig a durva felkeveredést jelzi, de nem véletlen, hogy az amerikai - kiváló minőségű sitcomok sem játszódnak 4-5 helyszínnél többen. Ez egy kedves húzás, de valójában belerondítanak vele a sorozat stílusjegyeinek lényegébe, és ettől egész egyszerűen nem fog működni a formátum.

És akkor a végére egy kis politika. 2 milliárdba kerül a sorozat két évre, ez az összeg az államadósság szempontjából piszlicsáré, az átlagember számára felfoghatatlanul sok, és mindezzel nem lehet azt mondani, hogy hatalmas lyukat tölt be a köztévénél, mivel ott erre a formátumra jó esetben nincs igény. A sorozatot Orbán Viktor főtanácsadójának testvérével jegyzi Jáksó. Ez pedig, hát minimum kurva egyértelmű (főleg, hogy az ötlettel négy éve házal Jáksó). Le lehet nyilatkozni, hogy "egyértelműen tagadom, hogy emiatt valósult meg az ötlet", de itt olyan szinten kilóg a lóláb, hogy ez kurva felesleges sablonszöveg, amiben szerencsére a fideszesek - általában egy cserebogár szintjére süllyesztett intelligenciájuknak köszönhetően - amúgy profik. Úgyhogy én majd jól elhiszem, hogy ez még csak véletlenül sem játszott közre a döntésben, hiszen erre az országra ez sohasem volt jellemző...

Mellesleg a sorozatot kíváncsian várom, és ha működik a dolog, csupa nagy betűvel fogom megkövetni itt a blogon is a készítőket. Az sem titok, hogy pozitívan állok az mtv változtatásaihoz, mert értékelem az újítást, bármit, ami a konzervektől elszakad, és ezzel ötletet és munkát hoz. Ennek ellenére ez a sorozat elég nagy hendikeppel indul. Kívánom, hogy ne legyen igazam.

Hallgatom ezt a VV Verát - igen, direkt ezért nyomtam át a belevalóra, mert nem ítélem el a Való Világot, szimplán az idei felhozatal nem kötött le annyira, hogy nézzem...

Szóval hm. Igen, tudjuk, volt neki egy pornóvideója, illetve ez erős túlzás, egy ilyen "casting"-filmje. Láttam én is, nem volt egy utolsó produkció, de ahogy Kispálék írták, hozott anyagból kotyvasztja a masszát, és hát rusnyának rusnya a csaj, de ha nem akarok ganajkodni, legalábbis nem egy tipikus 'jónő' anyag. Az a baj itten, hogy én sem vagyok egy "jópasi" anyag, azonban az életem során, ha erre törekednék sem tudnám azt lenyilatkozni, hogy "meg voltam zuhanva, kellett a pénz, akkor azt hittem, ez nem hiba". Belerondított azzal, hogy elböffentette, a pénzről nem nyilatkozik, de nem keveset kapott érte.

Nekem minden tiszteletem a pornószínészeké, mert nem lehet egy könnyű szakma, és csak a videókon néz ki baszott jól. De ebből pontosan lesült, hogy ez a csaj - és kismillió társa - mekkora kurva, aki x összegért vállalta ezt az egészet, és nem, szerintem az nem érv, hogy kellett a pénz, mert ez semmivel sem különbözteti meg őt a kurváktól. És bár szép stratégiát választott - hogy akkor ő úgy érezte, ezen a pályán akar majd mozogni - valójában ő maga vallotta be, hogy az egyszeri keshért csinálta. Innentől viszont egy kurva.

Dillemma sokpontnulla: a kurvával sincs semmi probléma, ugyan inkább illegális amit művel, de legalább a pénzforgalom mögött áll is szolgáltatás, és amit nekik el kell viselni, azért jár az összeg. Ez a lány viszont a kurválkodást próbálta azzal kiváltani, hogy elővezette a "pornófilm-az-menő", holott gyaníthatóan ő ennyire tervezett, ebből látta el magát egy darabig - és valószínűleg, bár tudni lehetett, Kovi erősen lekerekíti a pénzt könyvében -, szóval ő fillérekre váltotta egy alkalomért a bájait, és én ebben a formában a kurválkodáshoz sorolom őt - és azok a pornószínészhez képest jóval lentebb vannak.

P.S.: egyébként a csöcsei még egész faszák, de a combjai nagykés és orrfék után kiáltanak.

Azt mondják, aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja. Tulajdonképpen meglehetősen sűrűn találkozom ennek a mondásnak az igazolásával, és meglehetősen ritkán cáfolattal. És íme, magam is előbbi sorba kerülök. Mert olyan könnyen tudom osztani a kapcsolat tanácsokat, mintha egy nagy bödönből húznám ki. Az, hogy ez hasznos-e, változó, de legalább próbálkozom, és igyekszem nem közhelyesíteni. Mindeközben az, amit én "párkapcsolat" címén művelek más emberekkel, arra a 'kritikán aluli' egy túl dicsért, fizetett reklámszöveg. Nem direkt adódik így, sokszor én vagyok a fasz, néha a körülmények is besegítenek. De meglehetősen szar a telefon/msn/illető mellett ülni hosszan, és hasznosnak vélt tanácsokat adni, miközben én magam egy totális csődtömeget tudok felmutatni e téren, akinek se becsülete, se méltósága nincs már.